Nemrégiben egy videóklipet forgattam.

A rendező maga kért fel elsőasszisztensnek, és bár nem sokat fizetett, részemről egyáltalán nem volt kérdés, elvállalom-e. Iszonyatosan érdekel a filmezés világa. Bármit megadnék, még ha csak kávéhordóként is, de egy filmben dolgozzak. Nem kell, hogy külföldi film legyen, jó lesz nekem egy magyar alkotás is. 

Megszállottja vagyok a mozgóképnek. Többet ad nekem, mint egy színpadi mű. Ráadásul teljesen máshogy működik egy filmes munkafolyamat legyen szó reklámról, sorozatról, filmről vagy ebben az esetben videóklipről, mint egy színházi produkció. 

Jócskán rendelkezem forgatási tapasztalattal. A covid ideje alatt streaming képesre rögzítettük az összes futó előadásunkat, számtalan jelenleg is játszott darabhoz kellett jeleneteket felvennünk, akár greenbox technikával, a pályámat pedig olyan rendezővel kezdtem, aki filmes és színházas is egyszerre, minden előadásához komoly stábbal filmbetéteket forgat megteremtve a film és a színház különös elegyét. De ilyen profi csapattal még nem dolgoztam. 

Izgalmas kihívásnak tűnt, mert azért a videóklip mégiscsak teljesen más. Szükségem volt erre a munkára, hogy kirángasson a megszokásból és inspiráljon. Hosszú idő telt el, mióta utoljára valóban élveztem is, amit csináltam. 

Rövid időn belül két forgatási napunk is volt egy belső és egy vidéki külső helyszínnel.

Ahogyan az életemben oly sokszor megtörtént, hogy lassan igazán megszokhatnám már,  nemcsak első asszisztensi feladatokat láttam el végül. A gyártásvezető is én lettem, a szkriptes és a felvételvezető is. Bár tulajdonképpen nem teljesen egyértelmű számomra, hogy az elsőasszisztens és a felvételvezető normál esetben két külön személy-e, mindenesetre itt mind a kettő munkakört én láttam el. 

Egy ilyen kis költségvetésű dolog esetén szerintem normális, hogy bizonyos ágazatok összeolvadnak, plusz nem pakoltak volna ennyi mindent a nyakamba, ha nem bírtam volna el vele. Ezt a rendező nagyon is jól tudta, rendszeresen dolgozunk együtt. 

Minden egyes percét imádtam ennek a melónak. A belemet is kidolgoztam félreértés ne essék, de minden pillanatát élveztem.

Eleinte féltem egy kicsit, mivel mégiscsak most forgattam először videóklipet, de ahogy egyre jobban kristályosodott ki előttem a feladataimnak a részletei, egyre jobban merültem el az anyagban, tudtam, menni fog ez. 

Az egyik legnagyobb kihívást a diszpó elkészítése jelentette, ez a gyártáshoz tartózik. Ez egy nagyon részletes menetrend, amit minden érintett megkap. Ez alapján tudja mindenki mikor és hol kell lennie pontosan. Készítettem már korábban is menetrendet, de annak közel sem kellett ennyire professzionálisnak lennie. Komoly filmesekkel forgattam, muszáj volt, hogy megfeleljen az elvárásoknak. 

Pozitív meglepetések közé tartozott, hogy lehetett kérdezni. 

Alapnak kellene lennie, mégsem az. Valahogy a munkáim során mindig az az elvárás, hogy mindent tudnom kell anélkül, hogy bárki is elmagyarázná pontosan mit is vár tőlem. Lecsesznek, ha nem teljesítem azt a szintet, ami a fejükben él, ami szavak formájában soha nem hagyja el a szájukat.  

Ennek az előfordulása exponenciálisan növekszik, amikor olyat csinálok, amit előtte még sohasem. Mintha egy addig ismeretlen videójátékba kezdenék, de senki nem magyarázza el a szabályokat. Jöjj rá magadtól. A tutoriál helyett rögtön a legnagyobb csatában találom magam. Az a helyzet, hogy ilyenkor a legprofibban teljesíteni olyan eksztatikus élmény, amihez semmi sem fogható.

Pár évvel ezelőtt tévéjátékot forgattam, legalábbis azt mondták. Nekem kellett összeállítanom a forgatási tervet anélkül hogy bárki segítséget nyújtott volna. Akkor készítettem ilyet először. A kisujjamból kellett kiszopnom, hogy vajon mennyi idő kell a fény átállásokra, kamera átállásokra, díszlet átállásokra anélkül, hogy bárkivel is egyeztethettem volna erről. Ahogyan a felvételek idejét is egyedül kellett megsaccolnom a rendelkezésünkre álló összes idő alapján. Néha a filmrendező, akinek semmi köze nem volt eredetileg az anyaghoz, mivel ez egy színházi előadás tévéjáték adaptációja volt, felhívott, kérdezett valamit, majd közölte, az úgy nem lesz jó, ahogy kitaláltam. Csináljam újra. 

Tulajdonképpen a forgatás első napján derült ki, hogy nem is tévéjátékot, hanem filmet forgatunk. Egy egy óra negyvenöt perces filmet négy nap alatt, megfelelő előkészítés nélkül. Nyilván katasztrófa lett.

Ezzel szemben a klipforgatás előkészületei során óriási meglepetésként szembesültem azzal, nem hagytak magamra a gyártással. Az operatőrrel átbeszéltük az összes fent említett részletet, ő hozzátette, részéről mennyi átállási idő kell, én pedig javaslatot tettem a felvételek idejére. Alapból nagyon segítőkész volt, tisztában volt a helyzetemmel, és amellett hogy válaszolt ha kérdeztem, nem nézett le. Egyszer sem éreztem, hogy kisebb lennék, amiért nem filmes asszisztens vagyok, hogy nem azt nyújtom, amihez szokva van vagy amiért olyat kell elmagyaráznia ami neki teljesen evidens. 

Nem tudom, hogy minden forgatáson ilyen kooperatívan együtt működik-e a háttérszakma, de gondolom, igen, mivel máshogyan nem lehet pontos és tartható időbeosztásokat készíteni. 

A másik, ami váratlanul ért, tekintéllyel rendelkeztem. Egy-két embert leszámítva soha életemben nem találkoztam előtte a stáb nagy részével, a filmesek közül talán az operatőrről jelenthettem volna ki a meetingeléseinknek hála, hogy ismerem. Mégis mindenki figyelt rám, ha kértem valamit rögtön megcsinálták. Nem akadékoskodtak, nem ellenkeztek, nem kellett külön kérvényt benyújtani, hogy mozduljanak meg. Ha elkiáltottam magam, felvétel lesz, abban a pillanatban elhallgattak. Mindezt miért? Mert én voltam a rendezőasszisztens. 

Ennyit számít, hol végzed a szakmád. Ugyanúgy irányítani kellett az embereket, ugyanúgy szorosan együttműködni a rendezővel, csak amíg a filmes közegben ez a legmagasabb pozíciót jelentette, addig a másik világban ez apró porszemnek felelt meg. Holott a feladatkörömnek ott is tisztelettel kellene bírnia. 

Annyira érződött, hogy ki az, aki profi filmes, és kik azok, akik az én munkatársaimból tevődtek össze. Nyilván kiknek kellett többször szólni, a saját kollégáimnak. 

Valójában hálásnak kell lennem azért a borzalmas tévéjáték helyett film lesz tapasztalatért, és a főnökömnek is a nyár előtti szupervíziós beszélgetésért, amikor azt kifogásolta, hogy túl jól végzem a munkámat, mert most legalább tudtam, hogyan kell működnöm ahhoz, ha tartani akarjuk a kiírt időket.

Sok beállításunk volt. Az operatőr lehetetlennek tartotta, hogy ezt a mennyiséget felvegyük tizenkét óra alatt. 

Közel két órával korábban végeztünk mind a két napon köszönhetően a kiváló beosztásnak és a habitusomnak. Személyes győzelemnek élem meg, hiszen a felvételeket is én vezettem. Főleg rajtam múlott, csúszunk-e. Azon, mennyire hajcsár módjára hajtom az embereket, hogy készen legyenek és forogni tudjunk. Engedem-e, hogy szétfolyjanak a fény korrekciókkal, szétessenek a színészek, későn jöjjenek rá a díszítők, hogy ereszt a kád, ezért megoldást kell találni rá különben nem tudják megtölteni vízzel.

Fontos tapasztalat még, ha iPadet tartva rohangálsz egésznap, másnap iszonyat izomláz lesz a karodban. Azon tároltam minden szükséges információt, melyik snitt következik, mely szereplők kellenek, mi a kellék, tátog-e az énekes, ha igen akkor mit. Arról játszottam be playbackhez a zenét.

Az idő előrehaladtával egyre jobban fáradnak az emberek, olyanra is extra figyelmet kell szentelned, amire addig nem kellett. Belátszik-e a képbe egy állványláb, a kádon kívül lóg a dugó ezüstlánca elrontva ezzel az összhatást stb.

Akármennyire is edzett vagy, biztos, hogy tizenkét óra állás után görcsölni fog alvás közben és ébren is a lábad. Hiába futsz naponta 6-7 km-t.

Ha egy napot forgatsz, a következőn nem és utána megint, akkor akármennyire is fáradtnak érzed magad, akármennyire is irreálisnak tűnik az első forgatási nap előtt kiküldeni a második forgatás diszpóját, akkor is tedd meg. Így amikor hajnalban esel be az ágyba egy tizenöt órás munkanap után, mivel előtte még a normál munkádat is letoltad, nagyon jól fog esni, hogy pihenéssel töltheted a forgatásmentes napot, nem pedig táblázatok szerkesztésével.

Éjszakai forgatás télen, vidéken, a szabadban teljesen más, mint bent egy színházteremben.

Ha három napon belül kétszer forgatsz sok munkaórával és kevés alvással, akkor olyan jót alszol utána, mint még előtte soha. Képszakadásos ájulás ritka, de rendkívül pihentető. 

Fénydublőrnek lenni szórakoztató, még akkor is, ha amúgy unalmasnak és szívásnak tűnik. 

Az alábbiakra jöttem továbbá még rá.

Egy, iszonyatosan inspirálólag hatott rám ez a munka.  

Kettő, nekem való a filmes szakma. Lehet, hogy a mostaninál sokkal jobban. 

Három, örülnék, ha ez valami újnak a kezdete lenne.  

Négy, lehet, hogy rossz helyen vagyok.