Nyilván megnéztem a moziban a Barbie filmet. Órákig lehetne sorolni a jelentőségteljes és mély dolgokat, amit magában hordoz ez a könnyednek szánt mű, mégis átugrom ezeket, és beszéljünk a lényegről. Vagyis Ryan Gosling felsőtestéről. 

Excuse me, mégis ki az, aki tud a filmre koncentrálni, amikor ő a nagy részében félmeztelenül rohangál? Sokszor nincs más rajta, csak egy kabát, vagy egy teljesen nyitott ing. 

És annyira, de annyira nyamin néz ki még mindig. KENterbe verte az összes többi Kent. Teljesen mindegy hány évvel fiatalabb önmagában (talán) szexi srácokat tettek mellé (Helló, Titkos inváziós csávó, aki amúgy a Noelle-ben szerepelt előbb, csak azt kábé senki nem látta rajtam kívül), mellette mindenki max 6-os lehet. 

Szinte csorgott a nyálam, ahogy a Push-t és az I’m just Kent énekelte.

Tisztában vagyok vele, hogy tárgyiasítom. (Hi, Barbie!) De az miért oké, ha egy pasi teszi (Hi, Barbi!), és az miért nem, ha egy nő csinálja ugyanezt. Hát, most én is megtettem.

Persze simán lehet, hogy Photoshoppolták. (Remélem leesett az utalás.) Bár erősen kétlem. 

Komolyra fordítva a szót, a nyilvánvaló külsején kívűl sokkal több van Ryanben, ami miatt rajongani lehet érte.

Könnyed lazaság, vitathatatlan tehetség. Olyan átalakuló művész, aki közben végig önmaga marad. Legyen szó drámáról vagy vígjátékról, akciófilmről vagy musicalről, minden stílus tökéletesen áll neki. Széles színészi eszköztárral rendelkezik, nem érzem, hogy ugyanazt csinálja újra és újra, még akkor sem, amikor kábé csak néz vagy mosolyog. (Helló, Chris Hemsworth!)

Eddigi életem során szinte az összes filmjét láttam, a legtöbbet moziban. 8 db csücsül DVD formátumban a polcomon függetlenül attól, hogy nincsen DVD lejátszóm, és a gépemben sincs ami olvasná. És ezek nem feltétlenül a blockbusterek vagy a legjobb alkotásai.

Az első film, amivel megszerettem őt a Maradj! Nem, nem a Szerelmünk lapjai. Tévedés.

A ruhásszekrényem aljában fekszik egy Ryan Gosling arcokkal díszített póló, amit csak nagyon kivételes alkalmakkor viselek. Van egy nagyon egyedi vállszatyrom is, amire a szemüveges arca van festve lila pöttyök és Hey Girl felirat kíséretében. A pánt részére rózsaszín selyem szalaggal további mini Ryan fejeket rögzítettek. A könyves polcom sarkára akasztottam, hogy amikor leülök az íróasztalomhoz, pontosan rám nézzen. Ha kételkedem magamban, csak felpillantok rá, szinte látom az Óceán szemét, hallom a suttogását, ahogy nagyon közelről, kisfiús mosollyal felém dob egy Hey Girlt, és rögtön összeszedem magam. 

A férjemmel az első randinkon Gosling filmet néztünk a moziban. Nem, nem az Őrült, dilis, szerelmet, az tipikus randis film, én pedig nem vagyok egy tipikus lány. Azóta a Drive az évfordulónk része. 

A Blue Valentine-nal kitépte a szívemet, és darabokra zúzta, ahogyan a Kaliforniai álommal is. Életemben kétszer bőgtem a moziban annyira, hogy utána alig bírtam összeszedni magam, és elhagyni a termet. A La La Land volt az egyik. 

A Csak Isten bocsáthat meg a legrosszabb filmje, bár vetekszik vele a Daltól dalig, ez utóbbi mondjuk csak szimplán unalmas. 

Mindenki ismeri a nevét, de kevesen értékelik igazán. Ennek az oka, hogy sok kollégájával ellentétben nem szerepel akármiben. Akad pár mainstreamebb szerepe, de nézeteim szerint a filmográfiáját végig böngészve ez elenyésző. Mi sem bizonyítja jobban, hogy összesen csupán 9 db filmje található meg jelenleg a különböző hazai streaming platformokon. (Erről itt írtam korábban.)

Kétszer jelölték Oscar-díjra legjobb férfi főszereplőként, azon kevesek egyike vagyok, aki mind a két filmjét látta. (Ráadásul mind a kettő meg is van.)

Miatta hordok magamnál öngyújtót annak ellenére, hogy nem dohányzom azért, hogyha véletlenül összefutunk az utcán és tüzet kér, tudjak adni. Bár elég csekély az esély arra, hogy ez valaha is megtörténjen. 

Ha lenne egy olyan 5-ös listám, mint a Jóbarátokban, akkor Ryan lenne az első helyen. 

Ryan és az én plátói kapcsolatom nem most kezdődött, és nem is fog egyhamar véget érni. 

Számtalan kiváló filmje van, és hát akadnak rosszak is, de ez természetes, nem vagyok elfogult. 

Elsősorban színészként szeretem és ismerem el őt. Persze, ha bekopogna egy esős napon csuromvizesen, mellkasra tapadt pólóban, hogy használhatja-e a mobilomat, mert az autója lerobbant, a telefonja pedig lemerült, nem vágnám rá az ajtót. Inkább hagynám, hogy a levegőbe emeljen a The Time of My Life-ra. 

Csak a férjem meg ne tudja.