A projekthez, amin jelenleg dolgozom forgatnunk kellett egy buli jelenetet. Alapból nem sok lehetőségünk adódott ennek a lebonyolítására, akárcsak a repülők felszállásánál, nekünk is szűk időrés állt a rendelkezésünkre. Tipikusan abba a helyzetbe kerültünk, vagy megcsináljuk péntek éjszaka vagy sosem kerül rá sor.

A koncepció szerint nem egy megjátszott bulizást rögzítettünk volna, hanem egy igazi, húsvér partit ivással meg mindennel. Munka és szórakozás egyszerre, jól hangzik mi? Csak papíron.

Hivatalosan nem kellett dolgoznom, az emberek összeszervezésén kívül nem akadt feladatom, a felvételek lebonyolításában sem kellett segédkeznem hiába voltam a produkció asszisztense. Az egész este fáradt gőz kieresztő funkciót is betöltött, hiszen már majdnem két hónapja dolgoztuk folyamatosan együtt szünet nélkül. Persze az asszisztens létet sosem lehet levetkőzni, hiába csak meghívottként megyek valahova.

Bevallom őszintén, azt hittem, pár óra alatt felvesszük a kisfilmbe szánt snitteket, utána pedig ténylegesen kikapcsolódunk, hiszen így lett volna értelme. Túlzottan naív voltam.

A próbatáblán szereplő kiíráshoz képest kicsit később érkeztem, amiből nem igazán csináltam nagy ügyet annak ellenére, hogy a próbatábla szent és sérthetetlen, legalábbis annak kellene lennie, de a forgatás idősávja provizórikus volt, amire a legtöbben számítottunk is.

Hazamentem kicsit összeszedni magam, mivel délután dolgoztam. A jeleneteket az egyik színész lakásában vettük fel, aki szerencsére három saroknyira lakott tőlem, így úgy gondoltam belefér. Még így is jóval a rendező előtt érkeztem meg.

Szinte még be sem léptem az ajtón, amikor a színész kollégáim azzal fogadtak, bár a látványtervező beígérte, hoz tubit a hangulat megalapozásához, elfelejtette. Menjek már le a boltba.

Aznap nem ez volt az első eset, hogy alja munkát akartak végeztetni velem.

Viccesen elütöttem a kiosztott feladatot azzal, hogy nekem már megvolt a tervező feledékenységének napi korrekciója, mivel a színházban hagyta az egyik jelmezt, amit én hoztam el helyette, majd az említett személy kezébe nyomtam a zacskót.

Azt hittem ezzel le is zártuk az ügyet, legalábbis ami az én részemet illeti. De sajnos nem.

Tubi vagy nem tubi ez itt a kérdés szenvedés tovább folytatódott. Mert bár a társaság minden egyes tagjának, köztük annak is, aki majd meghalt, hogy ilyet igyon, lett volna lehetősége leszaladni még a boltba egy üvegért, mivel a rendező vagy egy órát késett, nem tette.

Újra hozzám fordultak.

Határozott kedvességgel elutasítottam a kérésüket miközben az agyvizem pillanatok alatt forráspontra ért. Azért, mert asszisztens vagyok, nem azt jelenti, hogy alantas munkákat kell végeznem. Hogy lepattinthatod, ami neked nem tetszik, és én majd elintézem helyetted. Ez nem így működik. Márpedig egyre inkább így vagyok kezelve.

A délutáni előadásomnál nem csak asszisztensi feladatkört láttam el, hanem ügyelőit is, ami nem a főprofilom. Ritkán szoktam ebben a szerepben tetszelegni, szeretném jól csinálni, ez pedig azzal jár, hogy minden előadás előtt leellenőrzöm a színpadot, hogy minden díszletelem és kellék a helyén van-e. Nagyon technikás előadásról beszélünk, rengeteg idő mire mindent lecsekkolok.

Éppen az ellenőrző körömet hajtottam végre elég szűkös idő alatt, amikor a darabban szereplő egyik színésszel összefutottam. Kérdezte, mit csinálok. Elmondtam neki. Válaszul megkért, vigyem már le neki a vegán szendvicsét, ha elkészült, csupán azért, mert az ellenőrzésem egy része a büféhez közelebbi emeleten történt. Neki csupán csak át kellett öltöznie az előadásig, ami három percébe tellett a kezdésig pedig több, mint húsz perc volt még, nekem viszont ennél jóval több dolgot kellett végrehajtanom. Mégsem mondhattam nemet. Mert ő színész. Én meg nem.

Lehet, hogy számára ez nem tűnt megalázónak, de bizony az volt. Holott a munkám sokkal több, minthogy kávét és ételt hordok. 

A tubi kérdése a rendező megjelenésével oldódott meg, aki késett majdnem egy órát, mert stúdió munkálatokból érkezett. Végül ő szerezte be az alkoholos italt, amit ajándékba kapott. Ennek a történetét az éjszaka folyamán háromszor hallgattam végig.

Mire ténylegesen elkezdtük a forgatást, valaki már a harmadik sörét bontotta. Az első fél perces snittet legalább háromnegyed óra bekészülés után sikerült rögzítenünk. És ez csak az első jelenet volt. Persze a forgatások mindig hosszúak, és egy-egy beállás több órát is igénybe vehet, de ez nem játékfilm volt az ég szerelmére. Túlzottan túlbonyolították, amikor sokkal egyszerűbben is meg lehetett volna oldani.

A folyamatos alkohol fogyasztás pedig nem segítette a felvételek gördülékenységét. A szünetekben ment a rövidezés, majd ezt rögzíteni is kellett. A buli és a munka határai totálisan elmosódtak.

Bár nem azért mentem, mégis próbáltam egy kicsit asszisztensből fellépni és összeterelni az embereket miután kiderítettem, milyen snitteket kellene felvenni. Nem ment könnyen. A legjózanabbul gondolkodó személyként önkénytelenül is rám hárult ez a feladat, a fiatal rendezőn is láttam, elkél a segítség. 

Hamar a hangosító kezébe került a kamera, aki szintén csak partizni érkezett, mert az operatőr szerepét betöltő személy beszámíthatatlan állapotba került.

Hangot nem vettünk csak képet, mégsem tudtam senkivel sem beszélgetni, mert ha kicsit is elmélyültem volna valakivel egy témában, akkor rögtön dolgozni kellett. Bezzeg mindenki más akkor pletyizhetett és engedhette szét az energiáit, amikor csak akarta. Ha én tartottam fel valakit, márpedig feltartottam, hiszen a maréknyi csoport nagy részének mindig a kamera előtt kellett lennie, akkor rögtön jött a csináljuk és a haladjunk.

A kanapén Duolingóztam míg a fényeket állították, messenger üzenetekre válaszoltam, kutyát dögönyöztem. Szexin befeküdtem a kanapéra, az egyik sarokból a másikba vándoroltam. Néha a konyhába száműztek megfordítani a sülő Quasedillát. Egyik felvételen sem látszódhattam, pedig korábban szó esett arról, kell majd tömegezni, így egész éjszaka azt éreztem láb alatt vagyok.

Könyörögnöm kellett, hogy halkítsák le a zenét, hogy a rendező ne üvöltve instruáljon. Alkoholtól kótyagos és nehezen irányítható emberek között egyetlen full józan emberként úgy éreztem magam, mint szingliként Valentin napon egy párokkal zsúfolt étteremben.

Nem győztem menekülni a munkatársam elől, akiről köztudott, csókolózósra issza magát. Már régen elérte azt az alkohol szintet, amikor képes lekapni bármelyik lányt. Tapasztalatból beszélek. Korábban volt szerencsém hozzá és a nyelvéhez is. Egy 27 négyzetméteres lakásban távol kerülni tőle nem ment könnyen.

Olyan emberhez került a hangulat megteremtése, aki azt hiszi kifinomult zenei ízléssel rendelkezik, holott két és fél óra után már pattanásig feszülök a pumpáló, dallamot nem tartalmazó stílustól vagy éppen Beyoncétól. Renaissance albumával konkrétan kínozni lehet engem. Képtelen vagyok felfogni az istenítését, akadnak jó számai, csak épp nem az Energy. Ami újra és újra, és újra megszólalt.

A helyzetemhez jobban illett az all-american bitch Olivia Rodrigotól. Cseréljük ki az american szót asszisztensre és voila, már meg is kaptuk az életemet.

Egy másik alkohol bogár egész este azt próbálta kideríteni, meleg-e az új hangosító kollégánk. Nem járt sikerrel. Nem hinném, hogy az, mivel az est bizonyos szakaszában szerintem velem flörtölt.

Kemény sértődések alakultak ki, amikor a lemezlovas szerepét átvette a fiatal rendező. Inspirációra lett volna szüksége az előttünk álló jópár óra munkához még, de az első szám felénél visszavette az irányítást a bebaszcsizott korábbi DJ. Simán leszarozta más zenéjét. Eddigre már taplóra itta magát.

Kiömlött egy kis sör. Aztán egy kis gin is. Segítettem takarítani, mert már én éreztem kellemetlenül magam helyettük.

A harmadik emelet gangjáról lezuhant egy üveg, némi megmaradt alkohollal az udvarra, mert kigurult valaki táskájából. Szerencsére senkinek nem esett a fejére és az üveg is egyben maradt. Ekkor már másfél órája az új napot tapostuk.

Az utolsó jelenet felvételénél már kínomban röhögtem, annyira vállalhatatlanul viselkedtek.

Elméletileg jól kellett volna éreznem magam, kikapcsolni, de ez minden volt számomra csak szórakoztató nem. Igaz, nem fogyasztottam alkoholt, de nincs is rá szükségem. El tudok nélküle is lazulni, de azon az éjjel nem tudtam.

Persze ismét elgondolkodtam, bennem van a hiba. Mert merevnek láttam magam.

Egy karót nyelt picsának, aki nem fogyaszt alkoholt, akinek kényelmetlen számára a józansága, és semmi esetre sem részese a csapatnak.

Viszont ne alkohol kelljen már hozzá, úgy érezzem közéjük tartozom. Érezzék csak ők rosszul magukat, amiért nem viselkedtek professzionálisan. Mégis csak dolgozni mentünk.

Hajnali háromkor feküdtem le, és még borzasztóan is aludtam. Másfél óra alvás után másfél órányi szenvedéses fentlét jött, majd még egy-két óra felületes alvás. Miközben próbáltam beájulni Olivia hangját hallottam a fejemben.

I’m grateful all the time

I’m sexy, and I’m kind