Minden hónapban egy bizonyos időszak előtt teljesen őrültté válok. Paraszemű, őrült nővé. Egyszerre kényelmetlen és megnyugtató. Teljesen váratlanul tör rám, és egyszerűen megállíthatatlan. Az érzelmi tolerancia szintem annyira lecsökken, hogy bármitől képes vagyok elsírni magam.

Gyönyörűen süt a nap, sírok.

Borzalmasan áll a hajam, sírok.

Betelt a jegyzetelős füzetem, sírok.

Lemerül a nap vége előtt a telefonom, sírok.

Hozzám szóltál, sírok.

Potyogtak már a könnyeim egy színházi előadás második mondatától kezdve, mert éppen ebbe az időszakba esett bele. Elég volt, annyi, hogy a színész a közönségnek címezze, mindannyian értékesek vagytok, és már fojtottam is vissza a zokogást. A mondat önmagában is betalált volna, de így még jobban megérintett.

Bőgtem már végig minden ok nélkül A kis hableány animációs változatát az első hang felcsendülésétől egészen a stáblistáig.

Feszültem be látogatástól, arcot eltorzító bömbölésig juttatva magamat, mert a fejembe vettem, górcső alá veszik a lakásunkat, bírálni fogják a cuccaimat, lenézik majd az életemet. Elvárják, hogy körül ugráljuk őket, kiszolgáljuk minden igényüket és még a cechet is mi álljunk.

Szörnyeteggé válok. Egy vérszomjas vörös pandává. Rámordulok a férjemre, minden megalapozott indok nélkül, mint a Szörny Bellre, amikor a farkas támadást követően el akarja látni sebeit.

Hulkot sem, a dühkezelési problémákkal küzdő férfiak ihlették, hanem a nők havi ciklusa. Ha korábban élek, biztosan rólam mintázzák.

Nagyon jót tudok nevetni a viselkedésemen. Utólag.

Próbálok figyelni, hogy visszaszorítsam a bennem kitörni készülő vulkánt, de a legnagyobb igyekezetemre sem sikerül mindig. Még én is nehezen tolerálom magamat ilyenkor. De legalább irányt mutat, így fel tudok készülni a rózsaárnyalatú napokra.

Általában a lényem őrült verziója megszűnik, amint a női napok olimpiája megkezdődik.

Ebben a hónapban elmaradt ez a hangulatváltozás. Meg is lepődtem, de a megkönnyebbülésem, ami ezzel járt rövid életűnek bizonyult, mint a tiszavirágzás. Annál erősebben tört rám, amikor az olimpiai játékok már nagyban tartottak.

Az Énekesmadarak és kígyók balladájával indult. Lefekvés előtt olvastam, és kellően felkavart az egyik fejezet. Fogmosás közben próbáltam lenyugtatni magam, hogy majd tudjak aludni, de a gondolataim folyamatosan azt ismételték Anyuka, ahogyan a könyvben a madarak teszik ugyanezt. 

Erről eszembe jutott anyukám és a születésnapom. Kiszámoltam, hogy amikor az édesanyám annyi idős volt, mint amennyi most én leszek, addigra neki nemhogy már két gyereke volt, de én, a kisebbik, betöltöttem a hetet, és második osztályba jártam.

Erről tovább ugrottam oda, hogy nincs gyerekem, jelenleg a munkámmal sem vagyok megelégedve, egyetlen értékes felmutatható “eredményem” a férjem. Semmit nem értem el, és értéktelen vagyok.

Az önutálat spiráljába kerültem.

Könnyen eljutottam ide, amikor a hormontermelésé a szerep, nem nehéz egy sötét verembe taszítanom magam, ahonnan esély sincs meglátni a napfényt. Belelovaltam magam az őrületbe.

Folyt a könnyem és nem tudtam, hogyan fogok tudni aludni. Reméltem, másnap szebben látom majd a világot, hiszen szabadnapom lesz.

A nyugalmam egészen 11 óráig tartott, utána elkezdtek zaklatni munkaügyben. Egy picivel indult, aztán jött még egy és még egy, sms, hívás és messenger üzenetek formájában. Először csak dühös lettem, aztán már feltartóztathatatlanul zokogtam, miközben görcsbe állt a gyomrom. Túlreagáltam, egyértelműen tudtam, csak hát magyarázd ezt meg a hormonjaimnak is. Sok sikert hozzá.

Az bántott mélységesen, hogy nem tudtam a saját dolgaimmal foglalkozni, amiket előre beterveztem. Olyan ritkán kapok amúgy is szünnapot, hogy minden perce arany értékű. Teljesen szétcseszték mind a nyugalmamat, mind pedig az időbeosztásomat.

A lüktető fejfájásom ellenére felkeltem és elmentem futni. A legjobb módja a feszültség oldásnak. A csípős hideg, Taylor Swift és a mozgás jelentősen javított a lelkiállapotomon, a hormon ingadozásomról nem is beszélve.

Otthon hagytam a telefonomat, ami veszélyes játék, mivel hivatalosan kikapcsolni sem kapcsolhatnám ki. Szükségem volt az offline létre, még ha csak ötven percig is élvezhettem. A Titkos ablakból inspirálódva, erősen elgondolkoztam, lekapcsolom az internetet a nap hátra lévő részében, hogy nyugtom legyen.

A dilemmámat újabb üzenetek érkezése és egy hívás értesítő döntötte el, amik a futásból visszatérve a telefonomon vártak. Egyetlen hívást elintéztem még, majd kivontam magamat a digitális világból. Áldom az Apple-t, amiért létezik a Ne zavarjanak  funkció a készülékeiken. Rákattintottam a kis holdacskára, ezzel pedig nemcsak az internetes értesítéseknek szabtam gátat, de a hívásoknak is.

Békesség és áldott csönd telepedett rám.

A fejfájásom is megszűnt. Milyen érdekes.

Remélem az érzelmi hullámvasutazásom is véget ért a következő hónapig.