Ott voltam magyar swiftieként Bécsben, miután tervezett terrortámadás miatt törölték a három bécsi Taylor Swift The Eras Tour koncertet. Az egy éves izgatott várakozásomat oly könnyedén rombolták le, mikor már csak egy csillámhajításnyira volt, mint unatkozó gyerek a homokvárat. Ott voltam, élénken él bennem.
Szerdán még elmentem az esti spinracingre, ami kiváló döntésnek bizonyult, mivel az edzőm a kedvemért három Taylor Swift számot is beépített az edzésbe. Nem is lehetett volna jobban zárni a készülődést vagy éppen indítani az Eras hétvégét. Másnap a 7.40-es vonattal utaztunk a férjemmel Bécsbe egy teljes hosszú hétvégére.
Napközben már bepakoltam az utazótáskába, az edzés után márcsak a hajmosás és az egyéb csinosítások maradtak hátra.
A körmömet vágtam Eras Tour puccba, amikor érkezett egy Messenger értesítés a telefonomra. A levelezéseim kotnyeleskedő idegenek előtti védelme érdekében csak akkor látom a feladót és az üzenet tartalmát, ha ránézek a készülékre, a face ID pedig feloldja.
Mivel minden egyes ujjam egy-egy albumnak megfelelő színt kapott eltartott a körömfestés egy ideig, úgyhogy nem néztem meg kitől és mit kaptam. Különben is éppen az Eras Tourra készültem, hagyjon mindenki békén a hülyeségével, bármiről is van szó, várhat.
Perceken belül érkezett egy újabb értesítés, majd még egy.
Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy este fél tizenegy körül ennyire népszerű vagyok, de nem volt az.
Tizenegy előtt nyitottam meg az üzeneteket, amikor már száradt annyit a körmöm, hogy gond nélkül nyomogatni tudjam a készüléket.
Az egyik munkatársam írt, akivel egész nyáron nem is beszéltem, hogy elmaradnak a bécsi Taylor Swift koncertek.
Egy barátnőm pedig sajnálkozások kíséretében átküldött egy Telexes cikket, ami a koncertek lemondásáról szólt.
Mi a fasz?
Ez biztosan nem lehet igaz. Csak valami kamu. Ha igaz lenne, kapnék hivatalos tájékoztatást e-mailben. A levelesládám tök üresen állt.
Konkrét nyomozásba kellett fognom, hogy bármi is kiderüljön. Taylor Swift hivatalos Instagram oldalán semmi nem szerepelt. Sem posztban, de még sztoriban sem. Átmentem a Taylor Nation fiókra, ami bizonyos formában hozzá tartózik, de mégsem igazán az övé. A sztorijukban találtam meg ugyanazt a bejegyzést, amit a Telexes cikkben helyeztek el, de a Taylor Nation is csak továbbosztotta.
Mi a fasz?
Ültem a sárga Ikeás kanapémon és csak ezt tudtam szajkózni.
Ki az eredeti posztoló és mi köze az egészhez?
Ekkor már a férjemet is bevontam a dologba, mert olyan gyomorgörcsös idegesség jött rám, hogy remegni kezdtem, a telefont pedig alig bírtam a kezemben tartani.
E-mail még mindig sehol.
Az oeticket applikációjában, ahol a digitális jegyeim szerepeltek, a jegyre kattintva egy rózsaszín sávban fölül azt írták cancelled. Egyéb tájékoztatás nulla. Ettől csak még jobban megugrott a pulzusom, ami már így is magas BPM számon lüktetett, miközben legbelül még mindig tagadtam, hogy ez igaz lenne.
Éjjel tizenegy után kaptam meg az e-mailt, amiben ugyanazt szajkózták, mint az interneten terjedt eredeti posztban, se több se kevesebb. A kormány illetékes szervei megerősítették, terrortámadást terveztek az Ernst Happel Stadionban, ezért mindenki biztonsága érdekében lemondják a három tervezett koncertet. Minden jegy ára automatikusan visszautalásra kerül tíz munkanapon belül.
Oh my God, you should see your faces
Ez nem lehet a valóság, annyira szürreális az egész.
Az e-mailben találtam egy linket további információ ígéretével kecsegtetve, de ahelyett hogy segített volna tisztázni a fejemben kavargó megannyi kérdést, csak jobban összezavart. Semmi plusszal nem szolgált azt leszámítva, hogy a színkód alapján, az eseménynek sárgának kellett volna lennie, ha véglegesen lemondásra került és zöldnek, ha újratervezés alatt áll. Az összes bécsi Eras Tour időpont zöld színt kapott. Akkor most mi van?
Rendkívül súlyos a helyzet, ha az utolsó pillanatban, kevesebb, mint 24 órával az első bécsi esemény előtt mondják le.
Nem elégedtem meg ezzel a tájékoztatással. Mit jelent mindez valójában?
Biztonságos egyáltalán a város?
Most tényleg el kellene fogadnom, hogy amit egy éven át izgatottan vártam az egy Thanos mozdulattal eltörölhető?
Kiborultam, de nem sírtam. Annyira sokkolt, hogy két teljesen egymásnak ellentmondó érzésen kívül, fásultság és gyomorszorító idegesség, semmi másnak nem maradt hely. Miközben az agyam hátsó részében ott motoszkált, fel akartak robbantani?
Meghalhattam volna, ha nem hozzák meg ezt a döntést?
Meghalhatok, ha mindezek ellenére elmegyek Bécsbe?
Ép ésszel teljesen felfoghatatlan.
I can’t pretend like I understand / How did it end?
Kérdeztem a férjemtől, mi legyen most. Az összes költséget, a szállást több napra, a vonatjegyeket oda-vissza már előre kifizettük. Elmenjünk így is Bécsbe vagy hagyjuk elúszni a francba. Több százezer forintról beszélünk, nagyon fájt volna, ha nem kapunk érte semmit cserébe.
Úgy döntöttünk, megpróbáljuk kihozni a legtöbbet ebből a szerencsétlen helyzetből, úgyhogy másnap 7.30-kor egy hatalmas jegeskávéval a kezemben már a vonaton ültem.
Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mert bár semmilyen ráhatásom nem volt az eseményekre, a beleimet markolászó láthatatlan kéz csak nem akart engedni a szorításán. Előre tudtam, hogy ez lesz. Ha lefekvés előtt ilyen hírrel szembesülsz, keresztet vethetsz a nyugodt pihenésre.
Teljesen halott voltam legbelül.
Now, I’m down bad, crying at the gym on the train
Ennek ellenére próbáltam felülemelkedni rajta.
A vonaton előttem kettővel átellenben végighallgattam egy testvérpár beszélgetését, akik Izraelből jöttek. Tegnap érkeztek Budapestre ma utaztak tovább Bécsbe a koncertre, a reptéren tudták meg a hírt.
Annyira osztoztam a fájdalmukban, hogy felálltam a helyemről és odamentem hozzájuk karkötőt cserélni. Fél percen belül másik két swiftie jelent még meg, és mialatt az osztrák város felé robogtunk, már a saját sztorijainkat osztottuk meg egymással.
Azért is ennyire csodálatos ez a közösség, mert egymásra támaszkodhatunk. Alapból odamehetsz vadidegenekhez anélkül, hogy elküldenének a francba, új kapcsolatokat építesz ki a karkötő bindzsizésnek hála, ami hozzátartozik a swiftieséghez. Most pedig, amikor közel kettőszáztízezren osztoznak ugyanazokban a felkavaró érzésekben, amikben te is, nem kell egyedül megbirkóznod vele.
Kiderült, hogy az izraeli lányok hozzám hasonlóan a második eseményre vettek jegyek, és ugyanúgy vasárnap utaztak haza. A magyar lány az első koncertre ment volna egy barátnőjével. A koncert helyett egynapos városnézést terveztek, de a barátnő az utolsó pillanatban bepánikolt a vonatállomáson, nem szállt fel a vonatra, így a lány egyedül utazott.
A közös sors, a ventilálás és a találgatások, mikor posztol Taylor, lehetséges-e hogy pótolják az eseményeket, minimális gyógyírt jelentett a lelkemnek.
A jegyellenőrzésnél visszaültem a férjem mellé. A határhoz érve innen néztem végig, ahogy a rendőrök a Patil testvéreket, a magyar lányt, hogy ne legyen gyanús a kivételezés és egy fekete srácot igazoltattak. Senki másnak nem kérték el az iratait. Korábban mindig csak a hatósághoz tartozó két személy járta végig a vonatot hasonló módon, most öten voltak jelen.
Folyamatosan pörgettem a közösségi médiát, hátha kiderül valami. A rendőrség hivatalos nyilatkozatán felül semmi újat nem tudtam meg.
A félelem ismét betalált, amikor szembejött velem egy olyan poszt, ne viseljetek semmilyen TS-es merchöt Bécsben, mert valakit támadás ért emiatt.
Ezt sem akartam elhinni.
A terroristák célja a félelemkeltés. Nálam tökéletesen elérték.
It’s supposed to be fun turning 21 going to the Eras Tour
A villamosról Bécs belvárosa felé tartva végignéztem, ahogy három civil ruhás rendőr bilincsben vezet ki egy férfit a metrólejáróból. Bizonyítékjeles zacskók kerültek elő, további motozás történt. A villamos tovább indult, mást már nem láttam.
Minden rendben lesz, tuti, hogy teljesen biztonságos a város, mivel a férjem ezt mondta, akire az életemet bíznám.
Az Eras Tourhoz köthető összes karkötőmet leszedtem a kezemről annyira megijedtem.
A Burggartenhez érve beláttam mennyire irreális a rettegésem. Turnépólókban, Erasos vászontáskákkal mászkáltak mindenfelé az emberek. A rajongók az általuk készített jelmezekben rótták az utcákat. Ha valaki átlagosnak is festett, megismerted a jellegzetes karkötőkről.
Bátorságot merítve, a pillangó házzal szemben a fűre letelepedve visszahelyeztem az összes ékszert a kezemre. Hamarosan egy tinilány jött oda hozzám az anyukájával és újabb cserében részesültem.
Miközben a ME!-ért megkaptam az egyik kedvenc számomat, a Lavender Haze-t megtudtuk, már megérkeztek a városba, amikor tegnap értesültek a hírekről.
Úgy döntöttem, semmi értelme a szomorkodásnak. Több nem leszek tőle, a hétvégémet és a külföldi kirándulásomat viszont teljesen szétcseszem vele. Ezt szem előtt tartva próbáltam elengedni a fásult depressziót.
I’m so depressed, I act like it’s my birthday every day
Akadtak enyhítő körülmények, mint a kedvenc ételem a Veggiezzből, a város szépsége, a koncertre érkezők mennyisége, a filmfesztivál a Rathausplatzon. És tényleg próbáltam, de igazán akkor tudtam elfogadni a valóságot, miután elmentünk a stadionhoz.
Az információhiány olyan mértékben terjedt ki, hogy arról sem szólt a fáma, mi a helyzet a merch standokkal. A logika azt diktálta, bezártak, amint kikerült a hír, de mi van ha mégsem. Egy pulóver legalább vigaszdíj lenne. Legalább egy megvalósulna azok közül, amiket a hétvégére terveztem.
Mert hiába a pénteki koncertre szereztem jegyet, azért érkeztünk csütörtökön, hogy kényelmesen ráhangolódjunk. Felmérjük hogyan lehet a legegyszerűbben eljutni a stadionhoz, mennyi időt vesz igénybe a szállásról az utazás, idegeskedés nélkül kiálljuk a merchös sort. A parkoló partin nem akartunk részt venni, csak semmi spoiler.
Némi remény élt bennem, hogy néhány bódé nyitva lesz, de az is elpárolgott, amikor leszálltunk a buszról és megpillantottam az elhagyatott stadiont.
Nem ilyennek kellene lennie. Hömpölyögnie kellene a tömegnek. A Paramore-t kellene hallanom. Tegnap még úgy volt.
Ehelyett csak egy kis csoport lézengett az aszfalton a hirtelen támadt szélben. Lányok szülőkkel, beszélgetések, karkötő csencselések. A betonon színes kréták feküdtek, valaki a saját üzenetét véste éppen fel. A személyzet egy része összecsukható padokat pakolt, mások figyelték, senki ne menjen az elkordonozott területre.
Csak álltam és néztem az épületet, miközben a szél az arcomba fújta a kibontott hajamat.
Egy lány odajött hozzánk és megkért, készítsünk róla egy képet. Dubajból érkezett, hogy lássa Taylort. Most hazamegy, de előtte muszáj, hogy legyen egy fotója. Megértettem, én is azért voltam itt többek között.
Megöleltem, amikor könnyek szöktek a szemébe. Majd biztonságos utat kívántam neki.
Egy ázsiai pár is a segítségünket kérte. Amíg a férjem lefotózta őket, én elmentem karkötőt cserélni. Az egyik lány Spanyolországból jött, egy másik pedig Portugáliából. Talán azért nem tűntek annyira szomorúnak, mert még pont tudtak merchöt vásárolni.
Távozóban messziről az egyik ajtón be lehetett látni az aréna belsejébe. Megpillantottam a színpad kifutójának egy részét. Összeszorult a torkom.
Még nem bontották el, a fénytechnikát sem körülötte. A privát parkolóban egymás után sorakoztak a kamionok is.
I can do it with a broken heart
A buszra várva másodszorra ráztam le magamról a szomorúság láthatatlan textiljét.
I can do it with a broken heart
Ezúttal sikerrel jártam.
Este elmentünk a városháza elé az aznapi vetítésére. Crodinoval a kezemben, ami az Aperol alkoholmentes változata, csodás környezetben nézni az aktuális koncertfilmet átmenetileg feledtette a viszontagságaimat. A szabad estéinken amúgy is terveztünk résztvenni az ingyenes filmfesztiválon. Ha a szállásunkon maradunk, akkor csak újra rám tört volna a szomorkodás, márpedig ezt nem engedhettem meg magamnak.
Hazafele a metrón újabb swiftiekbe botlottunk. A háromfős csoport egyik tagja helyben lakott, a barátnői Albániából érkeztek.
A hétvége folyamán átestem a gyász összes szakaszán. Megvolt a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió és az elfogadás is.
A szervezetemet annyira megviselték az események, hogy a négy nap alatt szinte végig fájt a fejem. Csütörtök délután kezdődött, amikor beütött az alváshiány és szombat reggelig tartott. Aztán szombat este visszatért, amikor órákig ültem a férjemmel, egy munkatársammal és a testvérével, akik a harmadik koncert miatt jöttek egy levegőtlen, fülledt pubban. Két fájdalomcsillapítóval, két kávéval és fél liter vízzel sikerült kikúrálnom magam vasárnap reggel, ami szerencsére kitartott egész nap.
A város elképesztően kedvesen és hatékonyan reagált a váratlanul kialakult szomorú helyzetre.
Ebből a szempontból érdemes volt pörgetni a közösségi felületeket, különben nem szereztem volna tudomást a számtalan remek lehetőségről, amiket Bécs biztosított.
Az Albertina, az Albertina modern, a Mozarthaus Vienna, Haus der Musik, Kunst Haus Wien, és a Jewish Museum ingyenes belépést ajánlott a swiftieknek, nem kellett csupán mást tenni, mint bemutatni az Eras Tour koncertjegyet a kasszáknál.
Szintén ingyenes lehetett lazulni a koncertjeggyel rendelkezőknek a Stadionbadban, ami egy fürdő Bécsben.
A Castillos Eis Bar Taylor Swiftes fagyit osztott, a Le Burgerben ingyen hamburgert lehetett fogyasztani, a Golden Harp Irish Pubban pedig Taylor ihlette koktélt szolgáltak fel, sing-along eseményt tartottak, pénteken pedig Taylor Swiftes kvízt.
Az egyik Swarovszki üzlet ékszert ajándékozott, ha a kasszánál bemutattad a koncertre szóló jegyedet. Mire másnap már odaértünk a készlet elfogyott, viszont 20% kedvezményt biztosítottak, ahogy számos további üzlet is kedvezménnyel várta a swiftieket. A Cineplexx-ben a jegy felmutatását követően Eras Touros popcornos vödörrel és mozis pohárral akartak felvidítani.
A kompenzációk vasárnap estig tartottak, tehát még arra is figyeltek, hogy az érkezési időtől függetlenül minden swiftie részesülhessen benne. Bécs hivatalos weblapja beleértve az Insta felületet is folyamatosan frissítette a lehetőségek listáját.
Tartottak Swiftie partikat, amin szintén kedvezményesen lehetett részt venni. Még azt is elérték, hogy a harmadik koncert estéjén a helyi tévécsatorna 21.45-kor leadja az Eras Tour koncertfelvételét, annak is a Taylor’s Version-jét, ami hatalmas szó, mivel a vetítési jogokat a Disney+ birtokolja. Tényleg mindenki próbálta a legtöbbet megtenni a keseredett swiftiek érdekében.
Mindezek ellenére kicsit sután álltunk a férjemmel, mit is kezdjünk magunkkal. Rengeteg helyet kihúzhattunk az ajánlott listáról, mivel tavaly pont a bécsi Eras Tour jegyvásárlás idején a városban nyaraltunk egy teljes hétig.
Azért így is kinéztünk magunknak programokat.
Péntekre, a koncertünk napjára a Haus der Musikot tűztük ki célul. Megújult erővel vágtam neki a napnak. A múzeum előtt lecsekkoltuk a Swarovszkit, nem sok sikerrel, és hallottam egy templomról is, amit mindenképpen meg akartam nézni. Állítólag Taylor Swift számokat játszottak.
A Lutherische Stadtkirche megállító táblával hirdette, ők bizony valami különlegessel készültek a swiftieknek. Akkor értünk oda, amikor a Don’t Blame Me szólt, ami tökéletesebben nem is írhatta volna le a kialakult szituációt. Épp a take me to church interaktív résznél léptem be az épületbe.
A hangulat, a helyzet teljesen mellbevágott.
A padokban egymás után ültek a fájdalmukkal küszködő swiftiek és közösen énekeltek. Az akusztikának köszönhetően a hangfalakból áradó hangok az emberi zenével vegyítve angyali harmóniát hozott létre.
Elsírtam magam. A napok feszültsége ezen a ponton jött ki. Ennyi juthatott nekem, templomban közös éneklés a stúdió számokra. Üdv az Eras Tour Vienna’s Versionben.
Ráadásul, hogy pont egy templom biztosította a helyet, ahol a gyászunkat megélhettük, meghatóbb volt, mint bármi amit a hétvégén megéltem.
A férjemhez bújtam, bár félő volt, összeszemfestékezem a pólóját, utána pedig beljebb húzódtam az építményben és leültem az egyik szabad padba.
Szétestem, miközben már a Look What You Made Me Do szólt, de ez katartikusan hatott rám. A könnyek és a zene megtisztított. Szükségem volt erre a helyre, hogy kicsit átéljem az Eras Tour varázst, még akkor is, ha eléggé kifacsart és szürreális változatban tehettem csak meg.
Elég ideig jelen voltam ahhoz, hogy rájöjjek nem random játszák Taylor diszkográfiáját, hanem konkrétan az a set list szól. Három és fél blokkon keresztül énekeltem ki magamból az érzéseimet, mialatt az emberek jöttek és mentek.
A 1989 korszak utolsó számánál felálltam és a templom közepén elhelyezett fekete tál felé vettem az irányt. A közepében vaskos gyertya égett, az edény külsejét pedig barátságkarkötők díszítették, amiket az odalátogató swiftiek helyeztek el. Kiválasztottam magamnak egy tolerate it-et, ami a kedvenc számom az Evermore albumról, egy Karmát hagytam ott cserébe.
A But Daddy I Love Him alatt kimentem a férjemhez az előcsarnokba, aki eddig onnan követte az eseményeket. Írtam a vendégkönyvbe, kibuliztam még magamat a Down Badre, majd távoztunk.
A lelkem felsóhajtott.
A Haus der Music felé véve az irányt belefutottunk egy nagyobb csoportjába a swiftieknek, akik a Le Burgernél álltak sorba, közben az All Too Wellt énekelték.
A Stephenzplatznál megálltunk egy kicsit, mert a Stephenzdome és a Humanic között elég nagy tömeg verődött össze. Itt is az All Too Wellt tolták a swiftiek, de kaptak hangszeres kíséretet hozzá, egy gitáros utcazenész képében, akit bár nem láttunk az emberektől, hallottunk. A szám befejeztével átváltottak a Fearlessre. Elképesztett a hangulat.
Karkötők találtak új gazdára, barátságok kötettek, rajongók fotózkodtak egymással. Kreatívabbnál kreatívabb jelmezekbe botlottunk. Az utcákat a szeretet uralta, nem pedig a gyűlölet.
A Haus der Music tartalmas és érdekes időtöltést nyújtott valóban ingyenes belépéssel, amitől melegség árasztott el. Számos érdekes információt tudhattunk meg a nagy osztrák zeneszerzőkről, emellett szórakoztatott is. Megkomponálhattuk a saját keringőnket, Mozart megzenésítette a nevünket, vezényelni lehetett a Bécsi Filharmonikusat. Megtapasztaltuk, Beethoven feltehetőleg mennyit hallott megsüketülésének különböző szakaszaiban, és hogy ma már lenne gyógyír a problémájára.
Taylor Swift The Eras Tour - Tickets in Vienna. A forgalom közepes, induljon el most, 23 perc alatt érhető el a cél, Ernst Happel Stadion. Dobott értesítőt az órám az eseményről. Elfelejtettem törölni a naptáramból a programot. A szenvedés férgei újra rágni kezdtek belülről.
I shake it off, I shake it off
Este ismét a városháza előtt kötöttünk ki. Bár eredetileg nem akartuk megnézni a Peaky Blinders balett előadás felvételét, mivel eléggé szürreálisan hangzott, ráadásul a sorozatot sem láttuk, a B opció, hogy otthon maradunk és megnézzük a Disney+-ról az Eras Tourt nem tűnt felemelő választásnak. Olyan fantasztikus élményben részesültünk, amiről lemaradtunk volna, ha megtartják a koncertet. Nyilván jobb lett volna Taylort nézni élőben, de ez a balettelőadás annyira lebilincselő, hogy kárpótolt a gyötrelmekért.
Az emberek kulturáltan, nyugodtan ültek és nézték végig a mozit. Sehol egy részeg megnyilvánulás, sehol egy balhé.
A harmadik koncert napját Schönbrunn-ban töltöttük. Főleg az állatkertben, mivel a kastélyban korábban már jártunk. A belvárostól való eltávolodás, a természetközeliség jót tett, bár délelőtt rám tört a koncert eltörlésének poszttraumája. Tele kellene lennem energiával és inspirációval a tegnap átélt élményektől, de nem vagyok, mert bár eljutottam a koncertre, nem jutottam el. Elvette tőlem egy szervezet, mert a gyűlöletet választotta a szeretet helyett.
The smallest man who ever lived
Vártam, hogy Taylor posztoljon valamit. Azt hittem, hogy a bejelentés másnapján megtörténik, de nem történt. Mély hallgatásba burkolózott, ahogyan a többi művészi is, a táncosai, a zenekarának tagjai, a Paramore.
Mindennap néztem, kikerült-e már. Néztem az Insta bejegyzéseket, az instasztorikat. Síri csend mindenhol.
Furcsának tartottam, mert eddig bármi történt a közösségével, záros határidőn belül reagált rá. Ráadásul reménykedtem, hátha bejelentik, hogy pótolni fogják a koncerteket később, hiszen nem lehet kétszázezer embert csak úgy lógva hagyni. Az olyan, mintha semmibe vennének minket. Márpedig Taylort eddig nem így ismertük meg. Azért ekkora a közössége, mert figyelmes és törődő. Érdeklik a rajongói, sokat jelentenek neki. Számos felvétel áll bizonyítékul.
Bár a tragédiát sikerült megelőzni, mégiscsak olyan súlyos szituáció keveredett, amire még nem volt példa. Valamit mondani kell.
Do somenthing, babe, say something (say something)
A hallgatása persze sokakban kétségeket szült.
Pedig érthető módon protokollt követ. Nem nyilatkozhat, mert azzal a terroristák felé mutatná, mennyire fáj neki, akik elégedetten hátradőlnének, elérték a céljukat. Bár úgy tűnik bizonytalanságban hagy, a londoni közösséget is védi, ahogyan minket is, hogy épségben hazajussunk Bécsből. Valószínűleg a nyomozás továbbra is folyik, nem beszélhet róla.
Mióta szerda este kijött a hír, rengeteget gondoltam Taylorra. Az egy dolog, nekünk mennyire szar, de vajon neki mennyire lehet. Milyen gondolatok fordulhatnak meg a fejében.
Este találkoztunk a kolléganőmékkel, akik a harmadik koncertre váltottak jegyet és a helyzet ellenére szintén eljöttek Bécsbe, csak később, mint mi.
Abba a pubba akartunk menni, ahol TS-es koktélokat szolgáltak fel. Okosak is voltunk, foglaltunk előre asztalt. Kellett is, mivel mikor odaértünk, konkrétan a túlsó sarokig álltak a bebocsátásra váró swiftiek.
Jól betolakodtunk arra hivatkozva, van asztalfoglalásunk. Nagynehezen találtunk egy pincért, aki foglalkozott velünk, mivel minden négyzetcentiméteren ültek a fogyasztó vendégek, akadt feladatuk bőven. Kiderült, hogy hiába az asztalfoglalás, a rendszer az előző tulajhoz tartozik, nem megyünk vele semmire, de ha találunk üres helyet üljünk le vagy menjünk át a másik létesítményükbe, ami nem a szomszéd utcában feküdt.
Vérzett a szívem, amikor ott kellett hagyni a helyet, ahonnan Taylor szólt a hangfalakból. Nekem a hangja segítette a gyógyulásomat.
A sarokig jutottunk csupán, beültünk a legelső szimpatikus helyre, amit találtunk, mivel a többiek éhesek is voltak, meg hát mindenkinek el kellett látogatnia a mosdóba.
Kiváló választásnak bizonyult, mivel itt is Taylor válogatás szólt és akadtak is szabad helyek. Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd kivekengtük magunkból a kialakult faramuci helyzetet. Ittunk (én szigorúan alkoholmenteset), karkötőket cseréltünk, énekeltünk és elméleteket gyártottunk. Átbeszéltük ki milyen szettben ment volna a koncertre és milyen swiftiekkel találkoztunk. Milyen programokkal ütöttük el az időt.
Jó társaságban repül az idő, amikor a pincérek nyomogatni kezdték a tévét, azon kaptuk magunkat, tíz perc és kezdődik az Eras Tour a tévében. A hely ingyen shotot osztott, pedig egyáltalán nem számítottunk rá. Megállapodtunk, hogy a Loverig nézzük, utána fizetünk.
Természetesen már javában tartott az Evermore era, amikor elhagytuk a helyet.
Bár eléggé vegyes érzelmekkel találkoztam aznap este, a munkatársam testvérének az arcáról olvasni lehetett a csalódottságot, hogy neki ezt felvételről kell néznie, holott akkor már a TTPD szekciót nyomták volna élőben, mégis elsöprött a pozitív energia, ami körülvett. Az egész pub együtt énekelte a You Belong With Me minden egyes sorát. Máshogyan, de közösen buliztunk. Lehetetlennek tűnt, mégis jól éreztem magam.
A közös trauma úgy kovácsolt össze minket, amit csak az érthet meg, aki átélte azt a hétvégét. Sokkal közelebb kerültem a kollégámhoz, akivel már alapból is jóban voltam.
Az utolsó bécsi napunkat a Kunst Hausban töltöttük a férjemmel, ahova szintén fizetés nélkül mehettünk be. Ide amúgy is el akartunk látogatni, korábbi bécsi tartózkodásunk alatt nem maradt időnk rá, szuper volt, hogy nem kellet fizetnünk. Ezt a pénztárosnak is megköszöntem, akiről kiderült, szintén swiftie.
Az állandó és az időszakos kiállítás is lenyűgöző, az épület pedig igazán különleges. A legjobb időpontban érkeztünk, rengeteg swiftie jelent meg utánunk.
Meglepett, amikor a jegyrendszerben konstatáltam, végül kaptam QR kódot. Azt hittem, a lemondással az sem készül el, de tévedtem. Poénból rámentem arra a felületre, amit az oeticket küldött még szerda este. Rákerestem a saját eseményemre, ekkor már sárgára váltott az esemény.
Tulajdonképpen el kellett hagyni a koncert kezdési idejét, hogy átváltson sárgára, vagyis töröltre.
A különleges atmoszférájú és szerkezetű épület udvarán ittunk egy kávét. Egy kicsit megint meghatódtam, amikor konstatáltam, ők is Taylort játszanak. A kiállítás alatt nem szólhatott, de az étterem részen igen.
A természet és az épület harmóniájának köszönhetően a belső térben egy pillangó repkedett. Amikor leszállt a közeli asztalra sikerült lefotóznom mielőtt újra a levegőbe emelkedett.
A férjemnek mutattam, milyen csodás képet készítettem a lepkéről, amikor leszállt a karomra. A férjem lekapta a pillanatot.
Az apró jelentéktelennek tűnő, de mégis tokéletes pillanatot.
Délutánra abszolút érződött, kiürült a város. A swiftiek nagy százaléka hazautazott. A vonatunk indulása előtt még leültünk egy kicsit a Burggartenbe, ha már ott kezdtük a hétvégénket, zárjuk is ott.
Kihoztuk a legtöbbet és bár nem ezzel az élménnyel akartam gazdagodni, de mégis több lettem.
Iszonyatosan hálás vagyok a városnak, a szervezőknek, és Taylornak, amiért megakadályozták, hogy baj történjen. Belegondolni is rémisztő, a támadás az én eseményem alatt is történhetett volna. Bécs mindent megtett, hogy a keserűséget kedéllyé formálja, köszönet érte.
Még mindig várom, hogy Taylor jelentkezzen. De szerintem már csak a londoni koncertek után fog.
Újra és újra beleesek abba a hibába, hogy a várakozás közben TikTok videókat nézek, és Threadseket olvasok, pedig nem kellene, mert csak rosszabb lesz tőle. Továbbra is fáj, hiába tettem magamban helyére a dolgokat.
If you want to break my cold, cold heart / Say you loved me
A feldolgozás folyamata még mindig tart.
Rengeteg poszt születik a neten a bécsi helyzetről, Taylor hallgatásáról. Számtalan mennyiséget olvastam, pedig nem akartam. Mindegyik helytelen és fölösleges, mert nem érthetik, nem érezhetik át, akik nem voltak jelen.
Én ott voltam, mindenre élénken emlékszem.
I was there, I remember it all too well.
