Nem igazán úgy alakul ez a nyár, ahogy szeretném. 

Először is a szokásosnál is tovább kellett dolgoznom. Tudom, maradjak inkább csöndben, mert hosszabb szabadsággal rendelkezem, mint a lakosság átlaga, viszont nem véletlen van nekünk hosszú leállásunk. Ebben a melegben nem lehet játszani. Embertelen. Ráadásul ilyenkor lehet elvégezni az összes karbantartást és felújítást, amikre évközben nincsen lehetőség. Évekkel ezelőtt a leállás már a nyár kezdetén megtörtént, de valahogy az utóbbi években egyre inkább kitolódott. Már a július kopogott az ajtón, mire szögre akaszthattam a dolgozós csukámat. 

Gondosan elterveztem azt a kevés időt, ami adatott. 

Az első szabadnapomon a Bridgerton harmadik évadának megnézésén kívül semmit nem voltam hajlandó csinálni. Nagyon vártam a sorozatot, tudatosan nem néztem meg az első blokkot, amikor felkerült. Összevártam az epizódokat, és bizony addig bele sem kezdtem, amíg el nem jött az édes semmittevés. Tulajdonképpen a motiváció és a jutalom szerepét töltötte be, meg a bizonyosságot, nekem is kezdetét vette a nyár. 

Hiába pihenhettem volna aznap reggel, főleg, hogy előtte lévő nap késő estig még videóklipet forgattam, hajnalban bizony már kukorékoltam. Úgyhogy nyolckor szépen leültem a kanapéra és bizony végignéztem a teljes évadot. Ez legalább a terveim szerint alakult. 

Ugyanezen a napon időpontom volt a fodrászomhoz, amit hónapokkal ezelőtt foglaltam. Az utolsó pillanatban lemondta, mivel váratlanul közbejött neki valami, amit nem tudott átpakolni. Persze rögtön kaptam másik dátumot egy hét múlvára és egyébként is ráértem, mégis bosszankodtam egy kicsit. Inkább a tudat piszkált, hogy nem így terveztem. 

A férjemmel megbeszéltük, hogy szinte a nyár összes hétvégéjét, amikor nincsen egyéb program, a családjánál fogjuk tölteni vidéken. Elég jó helyen laknak, a Tisza part mellett és szerencsére nincs is tőlünk messze. Tulajdonképpen kijelentettem, hogy ha nem muszáj, akkor nem ülnék a katlan forróságú lakásunkban a hétköznapok kivételével. Mindenhol meleg lesz, de náluk legalább ki lehet ülni az árnyékos udvarra. Inkább ott folyjon rólam a víz, mint a negyedik emeleten. Különben is rengeteget jártunk volna arra a férjem különböző zenekaros tevékenységei apropóján.

Az én fejemben úgy élt, majd péntek este a spinracing edzésem után elindulunk. Hát nem indultunk. 

Nyilván másnap a legnagyobb hőségben kellett hazavánszorognunk, klíma a kocsiban nincs, mire megérkeztünk legalább fél kilóval könnyebb lettem a ruhám nedvességégéből ítélve. Komoly terveim voltak aznapra, egy órás úszás, esetleg fagyi, esti futás. 

A családi kötelező köröknek, a késői indulásnak és a váratlan autópályás helyzetnek hála nem maradt elég időm az úszásra. Ez már alapból frusztrálttá tett, erre rátett egy lapáttal, hogy az idő homokszemei tovább peregtek, amikor félútról vissza kellett fordulnom, mert a szülői házban felejtettem a sport óraszíjamat. A férjem kihozta elém a sarokra, hálából pedig beszóltam neki, amikor konstatálta, alig fogok tudni úszni. Persze eljutottam, de közel sem tettem meg annyi hosszt, amennyit szerettem volna.

Mire a víztől és a mozgástól kisimulva elindultam a továbbra is égető napon gyalog a partra, minden belső feszültségem megszűnt. A férjemet kárpótoltam egy fagyival és bocsánat kéréssel, amikor felhívott, hogy végzett az egyik programjával és elém jön. Bár igazából ő kárpótolt engem a chilles együttlétünkkel.

Legalább a gáton futás összejött azon a hétvégén. 

Hatalmas elvárásokkal néztem a hétköznapok elé is. Haladni fogok a dolgaimmal. Végre írhatok. A heti egy blogbejegyzést tudom tartani, mellette pedig a januárban elkezdett kis novellácskámat is folytathatom, amihez február vége óta egyáltalán nem nyúltam hozzá. 

A francokat. Mindig akad valami, ami keresztül húzza a számításaimat. 

A férjem kedd délutántól kezdve itthon maradt, mert árpa nőtt a szemén. Nem ment dolgozni, mert a szemére igenis szükség van a munkavégzéséhez, és nem ment dolgozni, mert napokon keresztül próbáltuk felhajtani az orvosokat.

Persze mikorra terveztem barátnős találkozókat, amikor váratlan betegség miatt itthon van. Nem mintha az árpa gyógyításban tudnék segíteni. Mégis jobban szeretek mellette lenni, amúgy is olyan keveset találkozunk.

Nem baj, majd foglalkozom a saját dolgaimmal csütörtökön és pénteken.

Csütörtökre meglett a hivatalos diagnózis. Rögtön el is utaztunk a szüleihez, mivel még péntekre is betegállományba írták ki, mivel aktívan kezelnie kellett a szemét annak ellenére, hogy nem fertőző. Végülis ez sem rossz így, legalább este tudok futni náluk egy kiadósat.

Mire megérkeztünk besötétedett és villámlani kezdett.

Jó, akkor majd foglalkozom pénteken a saját feladataimmal.

Pénteken 5.30-nál tovább nem bírtam aludni, annyira mozdulatlanul állt a szobában a levegő. Húsz perces szenvedés után inkább úgy döntöttem felkelek és elmegyek futni, most legalább még hűvösebb az idő. Csend, huszonnégy fok, ember nulla, csicsergő madarak, csodás környezet, felhő nélküli napos ég.

Nyolc órára mire letusoltam teljesen energiabombának éreztem magam. Ez lesz az. Végre leülök a teraszra és írok. 

Persze.

Elmentünk a boltba. Segítettem főzni, bár előtte határozottan kijelentette a sógornőm, hogy nem kell. Krumplisat és liszteset készített, ami azt jelentette, csak úgy ehetek belőle, ha előtte úszom egyet. Azzal elégetek annyi energiát, hogy bűntudat nélkül megehessem. 

Elsétáltam az uszodába. Legalább most meglesz az egy óra, ami a múlthéten nem tudott megvalósulni. Viszont négy órára a tesómékhoz mentünk születésnapozásra, amiről az utolsó pillanatban kaptunk tájékoztatást, mivel spontán szerveződött, és csak azért tudtunk megjelenni, mert a férjem “beteg” lett. 

Péntek kilőve. 

Eddigre már teljesen feszült lettem, hogy mindenkinek az élete és a feladatai előrébb valóak, mint az enyémek. Mindenkinek a bajait sikeresen lemenedzselem, csak az enyémeket nem sikerül.

Persze mindent nem lehet akarni, pedig az edzés és az írás elfér egymás mellett. 

Mondanom sem kell, a hétvége további része is hasonlóan alakult. Még csak az írás közelébe sem kerültem. 

Nem rohanok sehova, nem kell időre dolgoznom, nyugtatott a férjem, csinálom, amikor tudom. 

Igaza van, mégsem szeretem, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztem. Rugalmas vagyok, de az a legnagyobb jellemhibám, hogy mindig másokat helyezek előtérbe, sosem magamat. 

Engem azok a dolgok kapcsolnak ki, amik nekem fontosak. 

A mozgás. 

Az írás. 

Ha ezek közül bármelyikből is nem sikerül teljesíteni az előre belőtt célt az szomorúsággal és feszkóval tölt el. Mert sosem teljesíthetetlen és irreális célokat állítok fel. 

Kijelentettem a férjemnek, hogy hétfőn viszont nem leszek hajlandó mással foglalkozni, csak azzal, amivel egész múlthéten nem sikerült.

Erre most még az is rájön, lehet nem lesz semmi az április óta szervezett és várt nyaralásból. 

Soha többé nem fogom elmesélni előre, ha tervezünk nyaralást, mert valahogy hajlamos a családom előre bevonzani a negatív eseményeket úgy, hogy csupán a férjem és én utazunk. Vagy elkiabálom a dolgokat azáltal, hogy a tőlük érkező sok kérdésre válaszolok. Inkább senki ne tudja hova megyünk, és akkor összejön az utazás is, meg a békesség is. 

Etna. 

Áprilisban kinéztük Szicíliát. Hát nem kitört az Etna. Ez még nem is zavar. Mert így is el fogunk mennyi nyaralni.

Ezt kell írnom, mert olyan nincs, hogy ne jussak el. El kell jutnom, különben becsavarodok. 

Csakhogy nagyon hivatalos álláspontot nem találtam. Ha gáz lenne, gondolom én, kivonták volna a turistákat és a lakosokat, de ez nem történt meg. 

Persze anyukámtól jön a kioktató hangnemben feltett kérdések. 

Még mindig mentek nyaralni?

Igen.

De ugye tudod, hogy kitört az Etna?

Igen, tudom. Sőt, ha lehet én még így is megmászom a vulkánt. Persze az utóbbi mondatot már nem tettem hozzá.

Még apukám is megkörnyékezte a férjemet, bár biztos vagyok, anyukám hatására történt.

Megmondtam nekik előre, kapni fognak tájékoztatást, amikor megérkeztünk és amikor hazaérkeztünk is, de a további részben ne írogassanak, mert ki lesz kapcsolva a telefonom. Ha probléma lesz, akkor jelentkezem, de nem lesz. 

Erre anyukám megállapította, nem szokott írogatni csak úgy. 

A fenéket nem. A nászutamat telibe vágta, mert nem kapott életjelet felőlem, holott csak az Instagramot kellett volna megnyitnia, ahova minden este képeket töltöttem fel az aznapi kalandunkról. Különben is a nászutamon voltam. Fontosabb dolgokkal voltam elfoglalva, minthogy neki írogassak. 

De az összes többi nyaralásnál is mindig ez van, tudja jól, hogy írni fogok, amikor elfoglaltuk a szállást, de képtelen kivárni. A fejében úgy él az utazás, mint a hoppanálás. Egyszer itt vagy, fél másodperc múlva meg ott. Bárcsak így működne. 

Egy szerinte hatványozott krízis helyzetben meg tuti, hogy félóránként üzengetne nekem. És nagyon cuki, de ez így nem pihentető. Úgyhogy szépen éjszakai üzemmódban lesz a telefonom. Ha az égiek is úgy akarják, és eljutunk nyaralni.

Márpedig el fogunk jutni.

Ja, és arról nem is beszéltem, hogy azért is szeretem a hétvégi hazautazásokat, mert külön úszóknak fenntartott uszodában lehet úszni, ahova kevesen járnak, a víz és a felszereltség pedig tökéletes, a jegyárról nem is beszélve. 

Állítólag július 20-tól augusztus 16-ig éves vízcsere miatt zárva lesz. A nyári szezonban. 

Milyen jó, hogy kitaláltam a chilles úszós hétvégéket.

Meg a nyarat.