A hét legkiemelkedőbb eseménye kétségtelenül a budapesti Primark megnyitása volt. 

Május 28-án, kedden, reggel 10.00-kor jött el a várva várt nap. Az első és egyetlen magyarországi Primark üzlet, ráadásul az Arénában, ami egy karnyújtásnyira van tőlem. Majd kiugrottam a bőrömből. Végre lesz normális farmerom, ráadásul a hozzám legközelebb eső plázában nyílik meg, nem kell fél Budapesten átbumliznom. Magam is azok közé tartozom, akik számolták a napokat a megnyitóig sőt, a bejelentéstől kezdve időszakonként el is látogattam a bevásárlóközpontba, hogy ellenőrizzem kapott-e már nyitási dátumot.

Aznap nem dolgoztam, és mivel ritkán adódik ilyen lehetőség, úgy döntöttem, odamegyek tíz órára. Naívan arra számítottam, senki nem lesz a boltban, hiszen mégiscsak hétköznap délelőttről beszélünk. Ilyenkor a normális emberek dolgoznak. Ebből is látszik, hogy én nem tartozom közéjük. 

Nem siettem el a dolgokat. Reggel szépen felkeltem, kényelmesen megreggeliztem közben néztem egy sorozatrészt, felöltöztem, majd fél tíz körül elindultam, hiszen húsz perc bőven elég, hogy gyalog odaérjek. 

Kicsit gyanús lett, hogy soha nem látott tömegek vándorolnak az Aréna irányába. Nem százakról beszélünk, de nem is három négyről, amit ebben az időpontban várna az ember. Ezek mind a Primarkba tartanak? Csak nem. 

9.55-kor értem a pláza emeletére és hamar felismertem, kicsit alábecsültem a résztvevők számát. Az üzlet a bevásárlóközpont túlsó felében állt a Media Markt régi helyén, a sor  vége pedig a főbejárat felé eső Starbucksnál. A plázában találtható mozgólépcsők elhelyezkedésének köszönhetően négy szakaszra lehet osztani az épületet, tulajdonképpen több, mint háromnegyedén át kígyóztak a várakozók.

Abszolút felkészültek a tömegre, az üzlet bejáratától kezdve végig kordont húztak, és biztonsági őrök garantálták a rendet. 

A reggeli kávénak köszönhetően már akkor meg kellett volna látogatnom a mosdót, amint beléptem a komplexumba, de annyira váratlanul ért az embermennyiség, hogy inkább beálltam a sorba arra kárhoztatva magamat, a következő órákban biztosan nem könnyítek magamon. Megkockáztatom, mire kijöttem volna a mosdóból a várakozók vége már a bejáratnál lett volna.

Már előttem is mindenki képeket meg videókat készített arról, mekkora a tömeg. Én csupán egy képet lőttem és küldtem el a férjemnek, hogy gyorsabban teljen az idő. 

2019-ben jártam először Primarkban, Londonban az Oxford Street Tottenham Court Roadnál lévőben, és rögtön beleszerettem. Elsősorban a Harry Potteres cuccaik érdekeltek. Külön részleget szántak neki, de a farmer kínálatuktól is elállt a lélegzetem. A mai napig hordom azokat a darabokat, amiket akkor szereztem be. Azóta várom a pillanatot, hogy a Primark meghódítsa Magyarországot.

Mégis miben rejlik ennek az üzletnek varázsa, hogy ennyi embert mozgósít? Megfizethető áron, jó minőségű termékeket kínál óriási választékban. A női, férfi és gyerek ruházati cikkektől kezdve az otthoni tárgyakon át mindent meg lehet találni, plusz a filmőrült kockák is, mint amilyen én vagyok, elégedettek lehetnek, mivel olyan nagyvállalatokkal, mint például a Disney, speciális szerződést köt licences ajándéktárgyakra. Trónok harcás pólók, Marveles zoknik, plüssök és takarok, Karácsonyi lidércnyomásos pulóver, Olivia Rodrigos merchök, csak néhány azok közül, melyek megfordultak náluk az elmúlt években. 

Tulajdonképpen tíz óra előtt megindult a tömeg, és valami csoda folytán eljutottam a  Pepe Jeans mellől a Watch De Luxe-ig, ott aztán hosszabb ideig várakoztam. Hiába ugrott a tízesre a kis-, tizenkettesre pedig a nagymutató, még jópár percig nem mozdultunk. Utólag, különböző videókat visszanézve láttam, hogy a késlekedést a szalagvágás és egyebek okozták. Aztán megindultunk. 

Az üzlethez közeledve az egyik dolgozó kedvesen mosolyogva Primarkos textil bevásárló kosarat osztogatott, olyanokat, amikbe a bolton belül tesszük a kiválasztott termékeket és cipeljük magunkkal a nézelődés során. 

Végre megpillantottam az üzletet. Ugyanaz a betű és felirat dizájn, mint az összes többi Primarknál. Olyan komoly kordon útvesztőn keresztül lehetett bejutni, hogy úgy éreztem magam, mint a reptéren, amikor a biztonsági ellenőrző ponton akarok áthaladni, csak itt a végén nem a szürke dobozok vártak, amikbe a táskámat és elektronikai eszközeimet kellett elhelyezni, hanem ruhák, ruhák, és ruhák. 

Az üzlet monumentalitásán már csak a kínálat tett túl. Meg az embermennyiség. 

Azt sem tudtam, hova kapjam a fejem, hol kezdjem a nézelődést. Az ajtóban persze nem állhattam meg, hiszen folyamatosan jöttek mögöttem. Kék zászlót lebegtető menedzserek, kamerák és mikrofonok, őrült vásárlók, valami mindig elállta az utamat. A hangulatot egy DJ biztosította, aki az egyik oszlop mögül szolgáltatta a zenét.

Farmersort és a Bridgerton kollekció állt a bevásárlólistám élén.

Biztos voltam abban, hogy a Bridgerton sorozat új évadának megjelenésével felbukkannak a Primarkban a hozzá kapcsolódó ajándéktárgyak is, mivel tavaly a Sarolta királyné - Egy Bridgerton történet spinn-off sorozat megjelenésével konkrét kollekció jött ki. Bosszankodtam egy kicsit, amiért nem lehetett a nyitás május 16 előtt. Feladtam a reményt, hogy a magyarországi üzletben is felbukkan bármi közülük.

A Netflixes cuccokat akartam először felkutatni, tudtam, az fog a leghamarabb elfogyni, viszont a rengeteg impulzus elvonta a figyelmemet eredeti szándékomtól. 

Közvetlenül a bejáratnál megláttam egy farmershortot, afelé vettem az irányt. Nézegettem a méretet, azon tanakodva melyiket is válasszam és mennyire buta vagyok, amiért úgy jöttem el otthonról, hogy nem néztem meg milyen méretű Primarkos farmert is viselek, közben majdnem félre löktek. Az emberek nem a türelmükről híresek. 

A kosaramba tettem a nadrágot és mentem a következő részre, ahol konkrétan két polcosszekrénynyi farmershort sorakozott. Világoskék, sötétkék, fekete, fehér, világos alapon rózsaszín csíkos. És ha ez még nem lett volna elég, jobbra további rövidnadrágokat láttam. Vászon anyagból megszámlálhatatlan színben, némelyek farmer hatást keltettek. Balra egy másik szekrényen harmadik fajta rövidnadrágok tornyosultak. 

Pillanatokon keresztül megkövülten álltam, megbénított a lehetőségek tárháza. 

Válogatás közben egy néni engem figyelt. 

Csak azt nézem, hogy ebből milyen kellene önnek. Szólított meg. 

Rajtam keresztül próbálta beazonosítani a méretet, hogy magának vagy a lányának milyet vegyen. Segítettem neki, de cserébe megkértem, nézze meg a farmerom címkéjét. Stílszerűen Primarkosat viseltem. Kedvesen megtette, ennek köszönhetően nem kellett fölösleges nadrágokat magammal cipelnem a próbafülkébe. 

Lassan haladtam, akár egy csiga. Volt mit szemlélni, plusz alig lehetett elférni a nézelődőktől. Sokszor meg kellett kerülnöm az állványokat, hogy odaférjek az általam kinézett darabhoz. Mindenkire kedvesen rámosolyogtam és elengedtem, semmi értelme nem lett volna húznom magamat az én központú sietős viselkedésükön. Ráértem, nem siettem sehova. 

Teljesen megrészegítettek az árak. 

Állítható baseball sapka ezerháromszázért. Rövid pamutnadrág több színben ezerért. Kapucnis, kenguruzsebes egyszínű pulóver háromezer ötszáz forintért. Farmershort négyezerért. UV védelemmel ellátott napszemüveg ötszázhatvan forintért. 

A nyári kollekció teljesen kiesett a látómezőmből, annyira nem is izgatott, az atléták és pólók annál inkább. Kiválasztottam egyet-egyet, úgy voltam vele, ha jó lesz méretben majd visszajövök többért, olyan  összeg szerepelt rajta, még a hülyének is megérte. 

Nemcsak szezonális termékeket kínáltak, hanem hosszú farmernadrágok, pulóverek széles skáláját is.

Próbáltam reálisan gondolkozni, mire is van szükségem, de bevallom olyan is landolt a kosaramban, amit eredetileg nem terveztem beszerezni. Egyszerűen kihagyhatatlannak tűnt az ajánlat. 

Végül a Bridgerton részleghez is elértem. Hálóruhák közül lehetett választani. Címerrel és méhecskével ellátott kék alapú selyem pizsamanadrág, hozzá illő pizsama felső, hálóing és egyszerű pamut melltartó-bugyi szett. Nagyon jó, gondoltam, hiszen így akkor a selyem köntös is lesz, amit külföldi videókból jó előre kinéztem magamnak. Aha. Már csak kettő darab lógott vállfán, az sem az én méretemben. 

Remek. 

Tovább haladtam, kerestem a Bridgertonos teás- és tányér készleteket is. Az otthon részlegen nem találtam. Átkutattam az egész üzletet, de csak Marveles, Pokémonos és Disney-s holmikra bukkantam.

Nem repestem a boldogságtól. 

A tekintetem megakadt egy pokélabdát formáló bögrén, és egy Grogus pléden, amibe ha becsomagolod magad, Grogu fejed lesz. Megremegett a kezem Simba és Grogu plüss közötti Groot plüssfigura fölött, de önuralmat erőltettem magamra és ott hagytam a polcon. 

Feltűnően sok Lilo és Stitches holmijuk volt, és hát Mickey egérért sem kellett a szomszédba menni. 

Nem győztem menekülni a fotósok és a kamerákkal meg mikrofonokkal rohangáló különböző médiákat képviselők elől. A vásárlók is jócskán feladták a leckét, ők meg aztán különösen.

Minimum negyven percet álltam a próbafülkénél sorban. Nem viccelek. Lehet még többet is. Legalább a DJ jó zenéket nyomott. A Training Seasont dúdoltam Dua Lipával, miközben a mögöttem álló három srác sziporkázó okfejtését hallgattam. Eléggé szórakoztattak. Bőven akadt idő üzenetek írására és idétlen videók nézegetésére. Ha lett volna nálam könyv fejezeteket haladtam volna. 

Nem is értem, hogyan létezhet a földön olyan személy, aki nem hallott még a Primarkról. A barátnőm például, akinek várakozás közben iMessage-en arról áradoztam mennyire fantasztikus, hogy végre megnyitotta kapuit megkérdezte, mi ez az üzlet.

Az egyik ott dolgozónak kizárólag az volt a feladata, hogy egy póznára erősített itt van a sor vége feliratú táblával mindig a próbafülke sor utolsó személye mögé álljon. Ugyanez a mechanizmus működött a kasszáknál is. 

A polcokat folyamatosan töltötték. A menedzserektől kezdve a ranglétrán legalacsonyabban elhelyezkedő bolti dolgozóig folyamatosan jártak az üzletben. Ha kellett termékeket hoztak elő a raktárból, segítséget nyújtottak, szemmel tartották a helyiséget.  

Nem mertem túlzottan sok holmival megcélozni a próbafülkét, hiszen fogalmam sem volt arról, mennyit lehet bevinni, de még így is jócskán megpakoltam a szatyromat. Mondjuk labdába se rúghattam az előttem kettővel álló lányhoz képest, aki két Primarkos vászon kosarat tömött csurig.

Eddigre a vizelési ingerem teljesen megszűnt, annyi ideig tartottam vissza.

Mire kijutottam a próbafülkéből érzékelhetően kevesebben lettek az üzletben. Könnyebben hozzáfértem a polcokhoz, szabadabban nézelődhettem. Végülis már másfél órája az üzletben tartózkodtam. Ennyire számított volna, hogy nemsokára dél lesz? A francokat. Lekorlátozták a belépést. 

A bejáratnál ugyanúgy kígyózott a sor, de csak szakaszosan engedték be az embereket. 

Nem minden nadrág állt rajtam tökéletesen, a méret kiváló volt, csak a fazon nem tetszett. Vissza kellett volna mennem egy következő körre újakat válogatni, de a fenének volt kedve még egyszer kiállni a próbafülke sort. Szombaton úgyis erre járok, majd akkor teszek egy újabb kísérletet. Inkább azokat a holmikat szedtem össze, amiket nem kellett próbálni, vagy épp elég volt hozzá az egyik oszlopra szerelt tükör is.

Még egy fél órát barangoltam az üzletben, addigra azt se tudtam hogyan tartsam a kosaramat, sehogyan sem volt már kényelmes. Kiélveztem a hirtelen támadt teret, ráérősen megszemléltem a nyári kollekciót is, amit az elején kihagytam. Jó döntésnek bizonyult, mert találtam olyan kiegészítőt, amit elég régóta szerettem volna. 

Meg sem kíséreltem átmenni a férfi részlegre, az agyam teljesen felrobbant az információ halmaztól, képtelen voltam több ingert befogadni. 

Mire beálltam a kasszákhoz vezető sorba az is egészen lerövidült. Már nem szlalomozott a fél üzleten át. Tulajdonképpen ekkor kellett volna visszamennem próbálni, mivel szinte senki nem várakozott a próbafülkéknél.

Ajándék vászontáska járt a vásárláshoz, gondolom a megnyitás alkalmából ezzel kedveskedtek minden vásárlónak. Csak a közvetett bizonyítékokra tudtam támaszkodni, mivel hivatalos tájékoztatást nem kaptunk vagy lemaradtam róla. De mivel nem kellett érte extra összeget fizetni, márpedig a szatyor annyira hatalmas volt és olyan környezettudatos elemekből állt, hogy tuti kellett volna, nem tudok másra következtetni. 

Extra kedvezmény nem adtak. A termékeket normál áron lehetett megvenni, ami önmagában is annyira megérte, hogy nem igényeltem a húsz, harminc százalékos kedvezményt. 

Mondjuk sosem vettem még részt üzlet megnyitáson, nem tudom ilyenkor mi a szokás. 

Beszereztem jópár holmit, köztük edzős cuccokat, rövidnadrágot, pulóvert, öt pár zoknit és felsőt is, összesen húszezer forintot fizettem. 

Sokszor egy kétfős ebéd nem jön ki ennyiből. Abszolút megérte, úgy meg főleg, hogy tudom, sokáig fogom hordani őket. 

Negyed egy után hagytam el az üzletet, ami szintén nem tűnt egyszerű manővernek, mivel a szakaszos beengedésnek hála addig nem mehettem ki, amíg le nem zárták az emberek előtt a bejáratot.

A plázában továbbra is sokan várakoztak, hogy bejussanak a Primarkba, csak most épp az épület felénél ért véget a sor. Egyáltalán nem irigyeltem a biztonsági őröket, egyikük épp egy hölggyel perlekedett, aki nem igazán akarta megérteni, mindenki ugyanoda vár, a bejutás pedig nem protekció alapú. 

Kíváncsi vagyok, szombatra elül-e a népszerűsége vagy hétvége révén még többen lesznek, mint kedden. 

Nem ült el.

Egy óra alatt jutottam be az üzletbe. 

Húsz percet álltam sorban a próbafülkéknél. 

Bridgertonos cuccok, mintha nem is léteztek volna. 

A fizetésnél rám mosolygott a szerencse, rögtön szabad kasszához kerültem. 

Április közepén eldöntöttem hova menjünk nyaralni. 

Imádok utazgatni. Fontosabbnak tartom a világlátást, minthogy évtizedekig kuporgassak, hogy mellé még egy igen magas összegű hitelt képes legyek felvenni, amit aztán életem hátralévő részében köhöghetek vissza a banknak csupán azért, hogy saját lakásom legyen. Akkor inkább évente egyszer elmegyek külföldre. Azért dolgozom keményen egész évben, hogy a férjemmel megengedhessük ezt a luxust. 

Idén Szicília, azon belül is Catania a cél. 

Már április elején kérdezgették a kollégáim, mik a tervek a nyárra, hova utaztok, én meg kábé arcon röhögtem mindenkit, mert ennyire előre nem tudok gondolkozni, ha meló van. Nem is feltétlenül látom az életemet. Az utóbbi években májusnál előbb nem jutottunk oda a férjemmel, hogy kitaláljuk mikor és mit csináljunk, ami nem a legkedvezőbb, mivel addigra az összes júniusi, júliusi és augusztusi hétvégéje szinte tele van. 

Idén tavasszal annyira szükségem volt a pozitív, energiát adó eseményekre, hogy egy szép április közepi reggelen böngészni kezdtem a Bookingon Catania szállásait. Kíváncsi voltam július végén, a szezon kellős közepén hány csillióért lehet egy hétre bérelni valamit. Majdnem kiesett a szemem a helyéről, amikor megfizethető árakkal szembesültem. 

Lehet nem a legjobb választás a kétszáz fokos melegben, és inkább valami hűvösebb helyre kellene mennünk, mint Párizs, Skócia vagy valamelyik északi ország, de az olcsó szállás csábítóan hangzott. Akárcsak a tengerparti lazulás és az Etna megmászásának lehetősége egyazon napon. 

Nem teketóriáztam sokat, a férjemmel egyeztetve még aznap lefoglaltam két ígéretesnek tűnő szállást. 

Jöhetett a repjegy vásárlás. 

Mindig a Wizz Airrel utazunk bárhová is menjünk. Megbízhatónak és biztonságosnak tartom, eddig egészen jó áron találtunk jegyeket. Kivétel erősíti a szabályt.

Én ilyen magas repjegy árat még nem pipáltam. Kifelé hatvan- és nyolcvanezer forintnál kezdődött a legalapabb csomag, amiben az ingyenes kézipoggyászon kívül semmi sincsen. Visszafele még siralmasabb volt a helyzet a nyolcvan- és százezer forintos összegekkel. 

Elkezdtem aggódni, ennyire későn fogtam volna bele a nyaralás tervezésébe, hogy ilyen elszálltak az árak vagy senki nem akar odautazni. Urbán legendák szerint minél korábban veszed a repjegyet, annál jobban jársz. Úgy tűnik, akik ezt terjesztik, nem jártak még Cataniában.

Azzal nyugtattam magam, korán van, három hónap alatt fog ez változni. Ráadásul május és június környékén mindig számos akciót dob piacra a Wizz Air tudom, mert az egyik évben augusztus végén Londonba akartam utazni, és rengeteg 15%-os jegyet kínáltak, csak hát nem tudtam lecsapni rájuk, mert június elején sikerült kinyögnie a színháznak, fogok-e augusztus végén dolgozni vagy sem. 

Napi szinten csekkoltam a Wizz Air alkalmazását. Láss csodát, április végén megindult a promóciós időszak. Minden nap másik kedvezményt kínáltak. Egyiket sem lehetett az általam választott Szicíliába és vissza közlekedő járatokra felhasználni. 

Thank you Wizz Air.

Hiába találtam a nyaralásunk kezdő napjára tizennyolcezres jegyet, nem mertem megvenni szólóban. Mi a garancia rá, hogy a visszafele jövő járatok összege egyszer csak lemegy. Ha nem történik meg, akkor ott állok, van egy jegyem Szicíliába, de vissza nem tudok jönni. 

Már a Ryan Air ajánlatait is böngészni kezdtem, de nem akadt számottevő különbség a két légitársaság között. 

Az első alkalom volt, amikor nem a repjegyhez néztem a szállást, hanem fordítva.

Május közepére varázslatos módon a Budapestre közlekedő cataniai járatok csökkeni kezdtek. Van még esély. 

Aztán beütött a Wizz Air 20. születésnapja. Nem lepődtem meg túlzottan, viszont annál jobban feldobott, amikor ünneplés céljából minden jegyre 20% kedvezményt kínált. A szicíliai járatokra is. 

Huszonkétezerért utazhattunk volna ki per fő, és harmincháromért jöhettünk volna vissza szintén per fő az eredetileg kinézett napjainkon. Még csak módosítani se kellett volna a szállást. Úgy éreztem ez belefér. Még úgy is, hogy vennem kell ráadásként egy 20 kg-os bőröndjegyet, amit ez az összeg nem tartalmazott. Ennél jobb ajánlatot nem biztos hogy kapunk. 

Hosszan lamentáltunk a férjemmel. Kikértem a véleményét és végül este fél tizenegykor úgy döntöttünk, megvesszük a jegyeket. 

Kiválasztottam a legalapabb jegytípust, ellenőriztem az adatokat, indulási idő és célállomás. Rámentem, hogy köszi nem akarok WIZZ Discount Club tagja lenni, majd percekig néztem, amíg a kis rózsaszín-fehér repülő átrepül a pinkre festett táj felett. Sikeresen tovább dobott az utasok adataihoz. 

Megadtam, amit tudni akart, pontos nevek, nem és, hogy igényelünk-e különleges segítséget.

Ezután jött a poggyász kérdése. Kiválasztottam magamnak a 20 kg-os lehetőséget, ami még harmincháromezer kilencszáz forinttal megdobta a végösszeget. Bepipáltam az ingyenes kézipoggyászt is, a férjemnek pedig a nincs feladott poggyászt és az ingyens kézipoggyász lehetőségeket. Jó, mehetünk tovább.

Nem, nem akarunk még plusz húszezer forintot fizetni, hogy egymás mellé ülhessünk. 

Nem akarunk semmilyen másik szolgáltatást, se WIZZ Flexet, se WIZZ Priorityt, köszönjük. 

Biztosítás? Igen, de tuti, nem itt. Elmúltak azok az idők, amikor megérte a társaság biztosítási ajánlatát választani. 

Egymás után nyomtam ki a különböző lehetőségeket, végül csak elértünk a fizetéshez. 

Bankkártyával szeretnék fizetni, köszönöm. Beírtam az adatokat, amit kétszer is meg kellett tennem, mert elsőre nem mentette el. 

Átolvastam a részleteket, elfogadtam a kötelező nyilatkozatot, majd rákattintottam a fizetés gombra. 

A telefonom kijelzőjén felugrott a fizetési kérelemről szóló értesítő, úgyhogy átléptem a bankom alkalmazásába. Ott is átolvastam minden helyes-e, majd jóváhagytam a fizetést.

Zöld pipa, a vásárlás sikeresen megtörtént. Visszaléptem a Wizz alkalmazásba. 

Ami konkrétan kidobott. 

A képernyőn a tengerpart fölött átrepülő gép állóképe és a 20-as jelent meg. Mintha bezártam volna az alkalmazást és most nyitnám meg újra, pedig csupán az utasítást követve rákattintottam az alkalmazásba való visszairányításra. 

Minden elszállt, amit eddig csináltam. 

Nem várakozott lent a foglalásom betöltésre.

Nem voltak beszállókártyáim se.

Elölről kellett mindent kezdenem, mintha az elmúlt húsz perc meg sem történt volna.

A hirtelen megugrott agyvizemen teát lehetett volna főzni. 

Mi történt a pénzemmel? Hiszen sikeres vásárlásról adott értesítést.

Átléptem a bankfiókomba. Nem történt pénzmozgás. Ugyanannyit mutatott a számlám az elméletileg sikeres vásárlást követően, mint előtte. 

Nagyszerű. Legalább a vagyonom megmaradt. Ha se pénz, se beszállókártya mentem, kiléptem volna a sokktól a testemből. 

Vissza a startvonalra. Beírtam a honnan hovát, a dátumokat és rányomtam a keresésre. 

Kettő perc telt el a hiba és az újrafoglalás között, de nem tudtam ugyanazon az áron vásárolni. Huszonkettőről huszonhétre, harmincháromról pedig harminchétre ugrottak a jegyek. Nem akartam elhinni. 

Mi az, hogy az előző jegyek már nem elérhetőek. Hogy fogyhatott el útközben, amikor konkrétan kiválasztott jegyeken álltam. Mi ez a rendszer? Még egy szimpla mozijegy vásárlásnál is tartják a jegyemet legalább tíz percig, amíg döntésre jutok.

Kizárt, hogy mindenkinek este tizenegykor jutott az eszébe Szicíliába utazni ráadásul pont azokon a napokon, amiken mi megyünk, és nem voltam elég gyors, időközben pedig elfogytak volna a kedvezményes jegyek. 

Ilyen az égegyadta világon nincsen.

Amikor kiválasztottam a lehetőségeket, nem írta, hogy már csak két jegy lenne ezen az áron. Direkt dobott ki a rendszer, hogy többet költsek.

Oltári nagy kicseszésnek érezem.

Thank you Wizz Air.

Felrémlett bennem, hogy legutóbb, amikor januárban vettem az athéni jegyeket ugyanezt csinálta az alkalmazás. Kétszer kellett megadnom a kártya adataimat, mert először nem írta be, majd a fizetés után kidobott és elölről kezdhettem az egészet. Lehet, hogy akkor is többért vásároltam, mint amennyiért először kiválasztottam, csak nem tűnt fel, mert nem számottevő volt az összeg.

Annyira felhúztam magam, hogy nem vettem meg a magasabb kategóriájú jegyeket. Inkább megkockáztatom, hogy nem jutok el nyaralni. 

Nem olcsó mulatság repülővel utazni, de ha már emellett döntök nem szeretem, ha átvernek.

Köszi Wizz Air az esti leckét. 

Köszönöm, hogy itt állhatok repjegy nélkül, levegőben lógó nyaralással, és tovább foglalkozhatok az utazásom megoldásával.

Thank you Wizz Air.

Mostantól a thanK you aIMee című számról te fogsz eszembe jutni, csak én Aimee helyett Wizz Airt fogok énekelni.

Áprilisban négy sorozatot néztem végig a streaming szolgáltatók kínálatából az Úriembereket, A 3-test-problémát, a Falloutot és a Sarolta királynét. Hoztam egy összegző értékelést róluk. 

Úriemberek – The Gentlemen

Hol nézhető: Netflix

Epizódok száma: 8

Játékidő: 50 perc 

Műfaj: akció, vígjáték, krimi

Leírás: Amikor Halstead hercege meghal, másodszülött fia (Theo James) megörökli a családi birtokot beleértve a hercegi címet, a házat és a földjén fekvő marihuána ültetvényt is. 

Értékelés: 10/9

Kritika: Guy Ritchie azonos című filmjének átirata. Két dologra voltam igazán kíváncsi. Mennyire lesz más a sorozat, mint a 2019-es film, illetve tud-e egyáltalán Guy Ritchie sorozatot készíteni. Tud. A filmjeihez hasonlóan jól meséli a történetet, csodás a képi világa, a párbeszédek és a zene is. A rá jellemző pergő dialógusokat felváltották a lassabb és ritkább szövegek, amitől az elhangzottak csak nagyobb jelentőséggel bírnak. 

A történet egyszerre hasonló és mégis más, mint az Úriemberek című filmé, ettől függetlenül egyáltalán nem unalmas még úgysem, hogy a minisorozatban kivétel nélkül visszaköszön a film összes karakter típusa a box klubot vezetőtől kezdve a belevaló gengszter feleségen át mindenki. Ebből kifolyólag az sem okoz túl nagy meglepetést, ki mozgatja a szálakat, mégsem éreztem csalódást vagy keserűséget emiatt. 

A karakterek egytől egyig izgalmasak, alaposan kidolgozottak, még a mellékszereplők is. A színészi alakítások hibátlanok, Kaya Scodelario tökéletes Susie Glass szerepére és Theo James Eddie-je is meggyőzött, bár eleinte elég szkeptikusan álltam hozzá, nem hittem, méltó Matthew McConaughey szerepkörére. Mondjuk ha kicsit többször csukná be a száját, amikor nem beszél, az remek lenne. A legkiemelkedőbb alakítást Daniel Ings nyújtotta, aki Eddie testvérét, Freddyt játssza. 

Guy Ritchie felismerte a sorozat adta lehetőségeket, hogy 8x50 percben jobban lehet elmesélni egy történetet és bemutatni a karakterek motivációit, mint egyszer 110 percben, és ezt ki is használta. Ugyanannyira imádtam a sorozatot, mint a filmet.

Fallout

Hol nézhető: Prime Video

Epizódok száma: 8

Játékidő: 60 perc 

Műfaj: akció, kaland, dráma

Leírás: A minden idők egyik legsikeresebb videojátékán alapuló Fallout arról szól, hogy mit kaphatsz meg és mit nem egy olyan világban, ahol szinte már semmi sem maradt. Az apokalipszis után 200 évvel a luxusmenedékek kedves lakói kényszerűen visszatérnek a hihetetlenül bonyolult, meghökkentően furcsa és elképesztően erőszakos fenti világba.

Értékelés: 10/8

Kritika: Egyetlenegy Fallout játékkal sem játszottam, semmilyen háttértudással nem rendelkeztem előzetesen róla, kizárólag olyan szemmel néztem, mint akármelyik másik sorozatot. Milyen a története, mennyire összetettek a szereplők stb. 

Gyűlöltem az első epizódot. 

Ha magamtól kezdtem volna bele nem pedig a férjem hatására, akkor biztos, hogy az első rész után kikapcsolom, pedig imádom a posztapokaliptikus történeteket. Megfogott, ahogy elindult. Az egész menedékben játszódó rész felkeltette az érdeklődésemet, de aztán ahogy átfókuszáltunk Maximusra elvesztett. Tele lett unalmas és klisé szerű megnyilvánulásokkal, amitől mást sem tudtam tenni, csak sóhajtozni. Négy epizódon keresztül szenvedtem az indokolatlan brutalitástól, a kapkodós, következmények nélküli cselekménytől. Behoztak egy szálat, amiről aztán megfeledkeztek, mert másik irányba kellett elmenniük később pedig nem tértek vissza hozzá. Emlékezzünk csak Lucy és A ghoul tavi szörnnyel való találkozására.

A sorozat felénél feladtam. Biztos voltam benne, semmire nem fogunk választ kapni. Aztán mintha történt volna egy váltás. Hirtelen másik vágányra állt. Fejlődtek a karakterek, elkezdték összefésülni a történetszálakat, jól adagolták az információkat. Nemcsak, hogy felkeltették az érdeklődésemet, hanem végig fenn is tartották. Minden döntésnek lett jelentősége, plusz az indokolatlan brutalitást is eldobták. Hirtelen egy kiváló sorozatba csöppentem. Az az érzésem támadt, mintha nem ugyanazok az alkotók készítették volna  a második négy epizódot, mint az első négyet. Erről persze szó sincs.

A végére teljesen elégedett lettem. 

Tudom, hogy ez a sorozat a videojátékokra épül, mégha a története teljesen eredeti is. Számos easter egg lapul benne, ami a rajongóknak külön csemege, mégis egy sorozat, amit olyan emberek is néznek, akik soha életükben nem hallottak a játékról, így igazán nagyobb hangsúlyt fektethettek volna az első négy epizód minőségére is. 

Ajánlom mindenki figyelmébe az IGN 111 videojáték utalás a Fallout-sorozatban, amit nem biztos, hogy kiszúrtál című videóját, a nyolcadik epizód után mindenképp érdemes megtekinteni. Garantáltan más fényben látod a sorozatot, ha birtokában vagy ezeknek az információknak is. Velem megtörtént, ezért kapott nyolc csillagot végül a tízből.

A 3-test-probléma – 3 Body Problem

Hol nézhető: Netflix

Epizódok száma: 8

Játékidő: 60 perc 

Műfaj: kaland, dráma, fantasy

Leírás: Az 1960-as évek Kínájában hozott végzetes döntés visszaköszön napjainkban, ahol a tudósok egy csoportjának szembe kell szállnia a bolygót fenyegető veszéllyel. 

Értékelés: 10/6

Kritika: A Trónok harca alkotóinak új sorozata, amivel pontosan ugyanaz történt, mint a Trónok harca utolsó évadával. Rengeteg potenciállal bírt, de teljesen elszúrták. Ez a sorozat nem jó, pedig ígéretesnek tűnt. Akadozik. Mellékesen hangoznak el fontosabbnál fontosabb információk, kapkod és következmények nélküli. A szereplők reakciói indokolatlanok, motivációik zavarosak, még az arányok is, hogy kinek mekkora figyelmet szentelnek rosszul beosztott. Ez pedig az írókat és a rendezőket bírálja nem pedig a színészeket. Hat pontot adtam neki, mert még így is messze jobb, mint bizonyos Netflix gyártású sorozatok, viszont közelében sincs az Úriemberek színvonalának. A legértékesebb része a főcímzene, amit a Trónok harcát jegyző Ramin Djawadi szerzett. Érdekes tény, a Fallout sorozatnak is ő írta a zenéjét. 

A napokban érkezett a hír, hogy érkezik A 3-test-probléma második évada. Ne. Inkább fektessék az összeget egy másik sorozatba, mint ebbe. 

Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet – Queen Charlotte: A Bridgerton Story

Hol nézhető: Netflix

Epizódok száma: 6

Játékidő: 58 perc 

Műfaj: dráma, történelmi, romantikus

Leírás: A fiatal Sarolta (India Amarteifio) Londonba érkezik, hogy akarata ellenére kényszerházasságra lépjen György királlyal (Corey Mylchreest). 

Értékelés: 10/9

Kritika: Másodszor néztem végig A Bridgerton család spin-off sorozatát, mely Sarolta királyné fikciós történetét mutatja be. Magam is megszállottja vagyok Bridgertonéknak, mielőtt kijött az eredeti történet harmadik évada, hangolódás céljából néztem újra a minisorozatot. Bár akad benne néhány furcsaság, melyek nem egyeznek az eredeti sorozatban elhangzottakkal, mindezek ellenére is az egyik legjobb “Bridgerton” történet. Ezerszer jobb, mint Anthony szerelembe esését bemutató 2. évad. A spin-off sorozat izgalmas, modern és klasszikus egyszerre, a fiatal Saroltát és Györgyöt alakító India Amarteifio és Corey Mylchreest között fantasztikus a kémia, a szerelmi történetük pedig szívszorító és katartikus. Anno kritizáltam a “jelenidejűséget”, nekem egyáltalán nem hiányzott Sarolta királyné, Violet és Lady Danbury Bridgerton családbeli idővonala, megelégedtem volna a múlt eseményeivel, de a sorozatot lezáró utolsó képsorok megértették velem, miért volt rá szükség. Enélkül nem lett volna annyira ütős. A pop számok klasszikus zenei átiratai természetesen a spin-offból sem hiányozhatnak, imádom hallgatni őket.

A hetemet egyértelműen az koronázta meg, amikor megpróbáltam jegyet vásárolni Billie Eilish újonnan megjelenő Hit Me Hard and Soft albumához kapcsolódó világkörüli turnéra. 

Korábban már meséltem, milyen élményben részesültem, amikor Taylor Swift koncertjegyeket vásároltam, hát most újabb tapasztalattal gazdagodtam egy másik csodás előadónak köszönhetően. 

Billie április 29-én közzétett Instagram posztjából tudtam meg, 2024 őszén turnéra indul új, jelenleg még meg sem jelent albumával. A bejegyzés leírásában olvashattam a jegyértékesítéssel kapcsolatos infókat, mikor indul az elő és a tényleges vásárlás is, és hogy 2025-ben Európába is jön. 

Iszonyatosan izgatott lettem és egyben ideges is, mert hogy az elővásárlás konkrétan másnap kezdődött, a hivatalos pedig május 3-án. Csodálatosak ezek az előadok, hogy minden előjel nélkül ledobnak egy ekkora bombát, neked pedig mindent el kell hajítanod és ki kell ürítened a bankszámládat, ha jegyet szeretnél. 

Nem költekezem túl magam hónapról hónapra, inkább félreteszem a keresetemet, hogy nyári és/vagy téli utazásokat megengedhessek magamnak, de ezeket a koncert lehetőségeket sosem tudom belekalkulálni. Tiszta szerencse, hogy Taylor Swift esetében most pedig Billie Eilish kapcsán is volt mihez nyúlnom. 

Nem mentem el Billie koncertjére, amikor tavaly nyáron fellépett a Szigeten. A belső késztetésnél erősebbnek tűnt a nem éppen pozitív élmény arról az egy alkalomról, amikor a Muse miatt Szigeteztem. Kábé délután egytől nem mentem el a mosdóba, mivel beálltunk a nagyszínpadhoz, hogy jó helyünk legyen a több órával később érkező főattrakciónál. Ha ez még nem lett volna elég, ment a lökdösődés és az ember reptetés. Majdnem eltapostak. Mégegyszer ilyenen biztosan nem veszek részt.

Kiegyeztem magammal és a férjemmel, hogy akárhol is, de ha lesz Billienek album turnéja, akkor elmegyünk rá. Oké, Amerika nem játszott. 

Képes voltam hajnali háromkor felkelni az Apple Music Live eseményére, amikor egyetlen egyszer levetítették a Happier Than Ever turné O2 arénában készült felvételét. Csupán csak ennyire vágytam a koncertjére.

Bárkivel is beszélek erről, nem győzöm elégszer hangsúlyozni, engem Finneas sokkal, de sokkal jobban érdekel, mint Billie. Csodásan énekel tény és való, de amit a bátyja művel, az több elismerést érdemel. Írja és producálja a dalokat, rengeteg hangszeren játszik, ami a koncerteken is kijön, vokálozik, és támogatja a húgát. 

Ha augusztusban eljutok Taylorra, akkor már csak Billie és Finneas marad abból a három előadós listából, akiknek a koncertjére életem során el szeretnék jutni.

Elsőként lecsekkoltam a turnéállomásokat, miután elolvastam az énekesnő Insta posztját. Bécset kerestem Budapestet nem, ekkora sztárokat nem tudunk megfizetni főleg nem egymást követő évben. Megnyugodtam, amikor megláttam a szomszédos fővárost, ugyanakkor fel is szívtam magam a nehéz menetre. Mégis hogy fogok rá jegyet kapni, ha csak egyetlen estét ad, az elővásárlás pedig már napokkal korábban megkezdődik?

Nem baj, előrelátó leszek, és már most foglalok szállást, ami ingyenesen lemondható. Swiftnél ezt a részt eléggé elrontottam. Annak ellenére, hogy közvetlenül a sikeres júliusi Eras Tour jegyvételt követően nézegettem a bécsi szállásokat, egészen a múlt hétig nem találtam helyet magunknak. Annyira magas árak szerepeltek, úgy voltunk a férjemmel, egy év alatt biztosan lejjebb mennek. A fenéket. Márciustól próbálok elfogadható áron elfogadható helyet találni, mert már semmi sincsen. Régesrég elkéstem a keresgéléssel, mindent elvittek, a szállodák pedig jól felnyomták a díjakat erre az időszakra. 

Billie esetében okosabb akartam lenni. Ellenőriztem, elérhető-e az a hely, amit korábbam kinéztem magamnak. Jó környéken, magas pontszámmal rendelkezett és megfizethető. Akadt még hely, hiszen közvetlenül 30 perccel a kihirdetett időpontok után néztem rá. Gyorsan lefoglaltam. 

Amikor hazaértem a munkából, mert persze mindez napközben történt, mialatt dolgoztam, beszámoltam a férjemnek az eseményekről, aki elismerését fejezte ki, majd megérdeklődte, nem Londonba akartam menni. 

Megfordult a fejemben. Mivel hat koncertet ad ott Billie. A sikeres jegyszerzésre az esély itt a legmagasabb. 

Maradt pár napom eldönteni. 

Az Eras Tourral ellentétben a Hit Me Hard and Softra nem kellett előregisztrálni. Minden extra igény nélkül beállhattál a digitális sorba, Billie Eilish oldalán, miután kiválasztottad a téged érdekelt helyszínt és időpontot, átdobott az adott országnak a jegyértékesítő rendszerébe, ahol olvashattad a koncert kezdetét, a végét, a korhatárt, a helyszínt, és hogy pontosan mikor kezdődik a nyilvános értékesítés, a pre-sale pedig kit érinthet. 

Ez mind nagyon szépen festett, csak hogy annyira nem vagyok tapasztalt külföldi nagy koncertre járó, így nulla elképzeléssel rendelkeztem arról, a jegyvárárlás indulásánál megadott óra a helyi időt jelenti, vagy amerikai időzóna szerint kell nézni. Semmilyen információt nem találtam erről, és e-mail sem érkezett, miután biztonságból azért regisztráltam az énekesnő weboldalán. 

Május másodika reggelén, tehát egy nappal a hivatalos jegyértékesítés előtt rámentem az egyik londoni időpontra. Megakadt a tekintetem a pre-sale-en. Live Nation tagoknak a jegyértékesítés május másodikán tizenkét órakor indul. A teljes turnét ők forgalmazzák, magyar tagsággal már rendelkezem, azzal párszor már kihasználtam az elővásárlási jogot, úgyhogy gyorsan regisztráltam a brit Live Nationre is. Aztán vártam. 

Közben belekezdtem a munkába. Gyanítottam, hogy helyi idő szerint lehet jegyet szerezni, ez be is bizonyosodott, amikor 12.30-kor a naptár jelezte, félóra múlva indul a vásárlás. Az oldalon lehetett hivatalos naptár értesítést beállítani.

Egy előtt nem sokkal kicsit elvonultam és a szokásos iPad telefon kombót és a férjemet is beizzítva figyeltem az órát. Olyan jól bevált a Swift jegyeknél a párhuzamos sorba állás, hogy ismét ezzel próbálkoztunk.

Július 16-át néztem ki magamnak 2025-ben, az eléggé a londoni koncertsorozat vége fele közelített ahhoz, hogy ne ez legyen a rajongók tömegeinek első választása, de mégsem az utolsó időpont volt. Ráadásul hétköznapra esett, szó szerint a hét közepére, így a szállás sem lehet annyira magas. A hétvégékért mindig szinte duplaárat kérnek, ha megyünk, akkor viszont már több napra akartam. 

A férjem július 17-re állt sorba. Az is hétköznapra esett, bár aznap tartotta Billie utolsó londoni koncertjét. 

Az idegesség görcsbe rántotta a gyomromat. Ilyenkor mindig nagyon feszült leszek, a pulzusom az egekben repül, szerintem a kezem is remeg. Az utolsó pár perc a nyitásig kínszenvedés. 

A férjemmel telefonon egyeztettünk, mivel mind a ketten dolgoztunk. Szerencsére húsz percre felfüggeszthettünk minden tevékenységet.

13.00-ra váltott az óra. Frissítettem az iPadet és nem történt semmi. De tényleg semmi. Újra frissítettem, és még mindig nem változott meg a pre-sale ikonja. Attól tartottam, hiába a regisztráció, nem kapunk jogosultságot, mert későn lettünk brit Live Nation tagok. 

Aztán elindult az elővétel. 

Sorban állás nélkül bejutottam. Nekem rögtön az O2 aréna képe és a jegykategóriák jelentek meg. 

Elindult a szokásos google-özés, hogy a font ár mennyi forintba átszámítva, a felajánlott szektor hol helyezkedik el, mondjuk ezt itt látni is lehetett, nem úgy mint az Eras Tour bécsi időpontjánál. Azért tartalékba bekészítettem a telefonon egy térképet az arénáról.

Itt is akadt olyan kategória, amit kapásból ki sem választhattam, viszont elég sok lehetőségem maradt így is. Az alacsony- és középárak is. 

Én nem tudom, bennem van-e a hiba vagy, hogy iPaden nem működik normálisan, ami abszurdum lenne, hiszen ugyanúgy asztali funkcióval működik a böngésző, nem pedig telefonossal, vagy az elővételesektől megtagadják ezt a jogot, de most sem választhattam ki pontosan hova szeretnék ülni. Kisorsolt valamit az általam választott kategóriában én pedig elfogadtam. 

Utólag, a mai napon nyomkodva a jegyértékesítő rendszert szinte biztos vagyok benne, én rontottam el. A képre kattintva ki kellet volna választanom a szektort, azon belül pedig a pontos ülést. Hülye Ernst Happel, elhitetted velem tavaly, a nagy előadóknál nem választhatok. Na nem baj, most már ezt is tudom. A következő hasonló vásárlás előtt majd elolvasom ezt a bejegyzést és okosabb leszek. Egyébként nem hiszem, túl sokat számított volna. Így is olyan magasan fogunk ülni, hogy hegyi levegőt szívunk majd. Lentebbi ülőhelyekért sokkal több fontot kellett volna fizetnem.

Tulajdonképpen tizenöt perc alatt megszereztem a jegyeinket. Ezalatt az idő alatt a férjem majdnem végig a sorban állt. Már rég kiválasztottam a jegyeket és már az adatokat adtam meg, mire ő egyáltalán bejutott. Ott azzal szembesült, az összes kategória szürke. Úgyhogy végül az én dátumom nyert. Viszont, hogy a kezelési költségért mennyit számolnak fel, szörnyű. Kész rablás.

Na de itt nem ért véget a történet. Ugyanis az örömmámort követően, hogy mennyire ügyesen és szemfülesen sikerült beszereznem a jegyeimet, a szállás kérdéssel is kellett foglalkoznom. 

Nem fogok a korábbi hibába esni. 

Április végén nézegettem a 2025-ös londoni szállásokat a Hit Me Hard and Soft turné napjaira. Nyilván szívesebben mentem volna ide, mint Bécsbe, hiszen imádom a várost, érdekel az O2, plusz akkor már hosszabb időszakra is utaznánk. Igaz repjegyet is venni kell, nem elég felülnünk egy vonatra. Viszont a bécsi lehetőségekkel sokkal jobban tisztában vagyok. Londonban van egy hotel, amiben többször szálltunk már meg, viszont 2025-ös szezonra még nem hirdette meg a helyeit. Várni nem fogok. Abból megjöttem. 

Május másodika előtt böngésztem a Bookingot és akadt is olyan londoni szállás, ami egészen elfogadhatónak tűnt mind ár-érték, értékelés és közlekedés szempontjából is. Ráadásul ingyenesen lehet lemondani 2025 július elejéig. Az ebédszünetemben lefoglaltam ezt a szállást. Biztosítéknak jó lesz. 

Tulajdonképpen úgy vágok neki a 2025-ös koncertnek, hogy megvan a koncertjegyem és a szállásom is. Ezek alapján érdemes lesz a repjegyeket is nézni, hátha ott is kifogok valami kedvezőt. 

Remélem az album is legendás lesz és érdemes volt beruházni a turnéra. 

Munka közben azon gondolkoztam, vajon mennyi és milyen helyek maradtak a nyilvános jegyvásárlásra, mert ha a férjem egy jegyet sem tudott kiválasztani, jó kilátások elé nézhettek május harmadikán a rajongók. 

Vicces módon, a nyilvános értékesítés napján kaptam tájékoztatást arról, a vásárlások helyi idő szerint történnek. 

Örülök Londonnak. Bécsbe esélyem se lett volna. London az én városom. Már tervezem mi mindent csinálunk majd, amikre eddigi látogatásaink során nem akadt idő. Legalább már egy bíztató dolog lesz 2025-ben, amit várhatok. 

A Föld napján elmentem futni a férjemmel. 

Nem igazán vagyunk egy súlycsoportban. Ő még csak kacérkodik ezzel a mozgásformával, míg nekem már évek óta a napi rutinomat képezi. Ebből kifolyólag  gyakrabban, hosszabb távot és gyorsabban is megyek.

Miattam kezdett futni. Mondjuk nem igazán volt más választása. 

Március óta sűrűbb lett az életem, sokkal többet kell dolgoznom, így ha edzeni akarok, vagy felkelek hajnalban vagy a napi feladatokat követően este megyek el.

A korai kelés szóba sem jöhetett. Reggel hétkor még csak az éberség közelében sincs a testem, nemhogy kilométereket fussak. Maradt az este.

Még ha emberi időben is végzek, mire kijutok a munkahelyemről, hazaérek, átöltözöm és elsétálok a rekortán pályához, biztosan besötétedik. Hiába az óraátállítás, bizony még így is megesik, hogy korom sötétben vágok neki. 

Fontos volt, hogy a téli időszámítás alatt is eljussak futni, a leterhelt periódusokban ez tart mentálisan a helyemen. Fizikailag is jót tesz, de elsősorban levezeti a feszültséget, és segít, hogy ne kattanjak meg. 

Megfordult a fejemben, veszek egy bérletet a munkahelyemhez közeli edzőtermek egyikében, de akkor sokkal több cuccal kellett volna bejárnom dolgozni, és amúgy is a szabadban szeretek futni. Engem ne csekkoljanak idegenek a fitness teremben miközben kiköpöm a tüdőmet. 

Viszont este, egyedül, a Ligetben futni, hát attól a gondolattól is fáztam. Nem is kicsit. 

Felvetettem a férjemnek, mi lenne, ha esténként eljönne velem. Különben is panaszkodott arra, a hétköznapok végére teljesen elüli a derekát, én pedig tapasztalatból tudom, hova vezet, ha nem mozgatja ki. Derék sérvhez. 

Mivel egy drága lélek, akinek rendkívül fontos a kiegyensúlyozottságom, belement. 

Kicsiben kezdtük. Hetente egyszer, lassan egy kört futottunk közösen, majd miután ő kiált én a sötétség leple alatt a kivilágított pályán még megcsináltam a maradék négy-öt kilométeremet. A többi napon szimplán kikísért és messziről szemlélte, amíg én Flasht játszottam. Bár nem tartott velem, mégis biztonságban éreztem magam.   

A Föld napján is elmentünk közösen. 

Este kilenc is elmúlt mire magunkra vettük a futószerkónkat. A férjem szokás szerint nagyon beöltözött, póló, pulóver, sapka, én csupán egy pulóverben és egy vékonyabb, bokáig érő futós nadrágban vágtam neki az estének. Általában én vagyok kettőnk közül a fázósabb, kivéve, ha futásról van szó. Eléggé befolyásolja az állóképességemet, ha túl melegen öltözöm fel.

Kéz a kézben sétáltunk el a Ligetig. Szeretem ezt a rávezető szakaszt, mindig beszélgetünk, miközben az izületeink is bemelegednek. 

Alig jártak az utcán, csupán pár kutyasétáltatóval találkoztunk, a csípős tíz fokos levegő borzongatott. Kézfejemre húztam a pulóverem ujját, de tudtam a hőmérséklet addig lesz csak diszkomfortos, amíg meg nem teszem futva az első lépéseket.

A férjem a napjáról mesélt. A munkahelyén zajló értelmetlen szituációkról. A két lépcsős zebrához akkor érünk oda, amikor zöldre váltott a gyalogosoknak jelző egyik, majd másik lámpa is. 

A beton és a rekortán pálya torkolatánál megálltunk egy kicsit. Gyors orrfújás, vezeték nélküli fülhallgató behelyezése, megfelelő zene kiválasztása. A férjem átmozgatta magát, mialatt a szokásos műveleteimet végrehajtottam. 

Egyszerre indítottuk el az edzést az okos óráinkon.  A metsző levegő az arcomba csapott, ahogy elindultunk a gumi pályán. 

Már az elején megállapodtunk, a férjem diktálja a tempót. Szükségem volt rá, hogy végig fusson velem. Ennyire későn még sosem kezdtünk bele az edzésbe, és mai napon egyáltalán nem volt kedvem egyedül menni, úgyhogy kiegyeztünk egy közös harminc percbe. Le tudja futni ezt a távot, de biztosan nem az én ritmusomban. Nem jelentett gondot. Inkább megyek lassabb tempóban, de ma este egy métert sem teszek meg egyedül.

A lépteim könnyűek és fesztelenek voltak. Súlytalannak éreztem magam, miközben a férjem mellett haladtam a közvilágítással kijelölt téglavörös pályán, ami a sárga fénynek köszönhetően sokkal sötétebbnek hatott. Taylor Swift angyali hangja a fülemben, mintha csak nekem énekelt volna.

A testem majd szétfeszült a vágytól, hogy szárnyaljon. Nem adhattam meg neki ezt az örömöt. Szabályosan vissza kellett fognom magam, hogy ne hagyjam le életem szerelmét. 

Az első kanyarban észrevettem, hogy kivágták a Liget leggrandiózusabb fáinak egyikét, ami édes árnyékot nyújtott a forrósággal teli nyári napokon. Elborzadtam a látványtól, és szidtam, aki ezt a döntést meghozta egy újabb árnyék nélküli szakaszra ítélve ezzel a futókat. Pusztítani lehet a fákat, de másikat ültetni a helyükre nem. 

Hangosan megállapítottam végre sikerült befoltozni a pálya szétbarmolt részét, ami közel két éve áll szétcseszve a KRESZ park átgondolatlan építkezésének köszönhetően. Persze még csak véletlenül sem lehet rámenni. Elkerítették, továbbra is extra energiát igénybe véve kell megkerülni. Óvatosan, pontosan kiszámítva lelépni a betonra, majd nagyobb szintkülönbséget követően méterekkel később vissza a gumira.  

A legapróbb változást is észrevettem. Nem kellett figyelnem a lélegzetemre, elkalandozhattam, mivel egyáltalán nem jelentett kihívást a tempó.

Nem mindig volt ez így. Emlékszem, amikor még két percet sem tudtam lefutni. Amikor egy kör szenvedés után a férjem volt az, aki hátrahagyott egy lendületesebb extra körért, mialatt én kifújtam magam. Elégedettséggel töltött el, hogy fordult a kocka. Én vagyok az edzettebb. Még akkor is, ha nem vagyok és soha nem is leszek olyan vékony, mint mondjuk Olivia Rodrigo vagy a szeretett Taylor Swift. 

Akác illata keveredett a spangli összetéveszthetetlen szagával. Mégsem volt annyira kihalt a Liget, mint amilyennek tűnt.

Megörültem, amikor végre valaki szembe futott velünk. Ilyenkor minden erőmet beleadva felgyorsíthattam, hogy a férjem elé kerülve helyet adjak futó társunknak. Pár száz méter múlva aztán olyannyira vissza kellett lassulnom, szinte helyben futottam, amíg arra vártam, életem szerelme utolérjen. 

Az edzés felénél untam meg a kocogást. Kellett valami extra kihívás. Nem elégedtem meg a környezetem szemlélésével. Úgy döntöttem kipróbálom a Swift módszert.

Taylor Swift a Time magazinnak adott interjújában elárulta többek között úgy készült fel az Eras Tourra, hogy minden nap futás közben végig énekelte a teljes set listet. A lassabb számoknál kocogott vagy gyors sétált a futópadon, a gyorsabbaknál konkrétan futott. 

Eléggé szemérmes vagyok, hogy edzés közben csak úgy nekiálljak énekelni, a saját 5 perc 40 másodperces per kilométer átlagom mellett meg se merném próbálni, azonnal beszúrnia az oldalam, de este háromnegyed tízkor a férjem társaságában eljött az idő.

A Wildest Dreams ütemes intrója alatt összeszedtem magam és a He said, “Lets get out of this town” sort már együtt énekeltem az énekesnővel. Énekeltem, költői túlzás annak nevezni, amit csináltam. Közelében sem jártam a tökéletes hangmagasságnak és a tüdőből tolásnak. Mégis több volt, mint szavak lihegése. 

Felrúgtam az addig szorosan tartott légzési szabályt és a zene ívével mentem. Próbáltam tartani a sorokat és ott levegőt venni ahol a művésznő is. Ez már önmagában is hatalmas vállalásnak tűnt. 

Arra számítottam, szinte a kísérletem elején be fog szúrni az oldalam, de lement egy sor, két sor, tíz sor és már a szám végénél tartottam úgy, hogy igazából teljesen jól voltam. 

Felbátorodtam. A You Need To Calm Down-ba már hangosabban és felszabadultabban vágtam bele. A sikerélmény és a saját erőm tudata szétáradt a mellkasomban, fűtött akár egy kályha télvíz idején. 

Hagytam, hogy a zene magával ragadjon és kijöjjön, amit magamba temetek, amikor nem vagyok kizárólag egyedül. 

Nem törődtem azzal, ki mellett futok el és ki hallhatja a próbálkozásomat, feldobott, hogy nem haltam bele a Swift módszerbe. A hasizmom megfeszült az erőlködéstől, a tüdőm levegőért kiáltott mialatt más sem vett körül csak tiszta, hűs levegő. Az oldalam még mindig bírta. 

Az Is It Over Now?-val az edzés utolsó szakaszához értünk, ugyanakkor kiderült, nem érdemes a Ligetben háromnegyed tíz után futni, mert beindítják a locsoló rendszert. Nyáron nem jelentene problémát, de a Föld napjának estéje inkább egy őszi éjszakára emlékeztetett, amikor bizony idegesítő, ha nedves leszel.

Nevetve, énekelve, elszántan szlalomozva futottam át a vízpermet alatt. Az órám jelzett, lejárt a harminc perc. Lassítottam, majd átváltottam sétálásra. Visszafordultam, hogy összeszedjem a férjemet, aki velem ellentétben messziről elkerülte a locsolókkal teli szakaszt. 

Mámorban úszva, hiszen három Swift számot is végig toltam, vettem ki az AirPodsomat a fülemből, és tettem vissza a kapszulába a fehér pálcikákat. Úgy éreztem, enyém a világ.

Máskor is szoktál futás közben énekelni? Érdeklődött a férjem.

Nemmel feleltem.

Ne is, mert elég fura hangok jöttek ki belőled.

Az egyik kollégám új munkakörben tetszeleg. Vezető pozícióba került. Eddig is a színpad körüli dolgokat látta el, most viszont kiemeltebb szerepet kapott, hatalmat. Rám nézve azt jelenti, többet kell kontaktálnom vele.

Felmondok. Fogalmazódott meg ösztönösen a legelső reakció a fejemben a hír hallatán.

A fickó nem egyszerű eset. A bejelentése előtt sem volt az, mióta pedig az új munkakörét tölti be csak rosszabb lett. Be nem áll a szája, ez az alap állapota, ráadásul olyan információkat oszt meg emberekkel, amiket nem lenne szabad. Ráadásul még fontoskodik is.

Az egyik előadásom előtt közölte velem, ő bizony nem fog a darab kezdésekor felmenni a karzatra és odafönt végig ülni az első felvonást, ami egy óra. Majd felmászik közben.

Ez a kérdés egyszer már felmerült, amire azt feleltem, nem tud közben felmenni, mert látszódik. Más darabnál feltudna, de itt két okból sem. Egy, mert recseg ropog a karzat, ha megmozdul rajta lebukik, kettő pedig máshogy fekszik a nézőtér, a normál feljutási lehetőség nem játszik. Igaz, fixen áll egy létra a díszlet mögött, de ha azon elindul, gyönyörűen végig követik a nézők az útját elvonva a figyelmet a darabról. Nem kéne.

Azt hittem ezt már a múltkor is tisztáztuk, főleg, hogy kitalált egy megoldást arra, hogyan tud megtörténni a díszlet mozgás, ami miatt fent kéne ülnie az első felvonás alatt a hídon anélkül, hogy fel kelljen ülnie.

Persze ez a mostani előadásra nem történt meg. Mi következik ebből? Hogy minden marad a régiben.

Nem, mert ő nem hajlandó azt csinálni, ami egyik korábbi kollégájának sem jelentett problémát az elmúlt két évben. Megértem, biztos szívás lehet odafönt, de akkor vigyél magaddal egy könyvet meg egy zseblámpát és olvass. Örülnék, ha csak ennyi lenne a melóm.

Igazából nem is attól lettem pipa, hogy nem azt akarja csinálni, amit a többiek, hanem, amilyen stílusban kommunikált. Nem kérte, hanem kijelentette. Felsőbbrendűen, kiskirályból. És ettől nekem bizony kinyílik az a bizonyos bicska a zsebemben.

Két hónapja sincs az új pozíciójában és mindennel kapcsolatban így reagál. A nem szót ismeri és azt a hangnemet, amitől legszívesen arcon rúgnám. Majd Argylle stílusban twistelnék rajta egyet.

Felemelném a lábamat és reccs.

Kedvesen megkértem, legyen szíves azt tenni, ami eddig volt, különben látni fogja a közönség. Megjegyzem, az első alkalommal végezte az előadás körüli feladatokat, mégis derogált neki. Rögtön változtatni akart.

Erre azzal ellenkezett, hogy a múltkor azt mondtam akkor is látszódott, amikor az elejétől ott ült, akkor meg nem mindegy.

Stílus haver, stílus.

Rendesen vissza kellett nyelnem a belső feszültséget, hogy higgadt maradjak.

Nem akartam veszekedni, de ha így folytatja, akkor hamarosan vulkánba fogok átmenni. Ehelyett elővettem a korábbi állításait és ellene használtam.

Amíg nem készül el a változtatás, amit ígért, addig legyen az eredeti verzió légyszi és üld végig a karzaton az első felvonást, ahogyan eddig az összes kedves kollégád tette.

Azzal lezártnak tekintettem a beszélgetést.

Erőfitogtatás. Teljesen fölöslegesen.

Véleményem szerint nem így kellene egy új pozícióban kezdeni.

Hova lett az alázat és a tisztelet? Nem az alattvalója vagyok, sem a beosztottja. Azt is mondhatnám fölötte állok, és ilyen esetben az én szavam számít. De miért kell utasításba adnom, ami kérés is lehetne.

Irónikus, tavaly engem vettek elő a stílusom miatt, holott az egyik legkedvesebben kommunikáló ember vagyok a világon, a sokkal minősíthetetlenebb hangvételt megütő ember meg vígan dolgozik.

A kis műsorával kizárólag annyit ért el, felment a pulzusom meg, hogy twistelni akarok az arcán.

Persze a tiszteletet ki kell érdemelni, írtam erről, de nem is szolgáltam rá, hogy úgy beszéljen velem, mintha a valagából rántottak volna elő. Jobban tenné, ha nem haragítana magára, mert abban nem lesz köszönet.

Változtatnia kell a stílusán különben a Twist and Shout a The Beatlestől számára teljesen új értelmet fog nyerni.

Megnéztem a Wonkát, a Willy Wonka és a csokigyárat és a Charlie és a csokigyárat kifejezetten olyan szemmel, milyen elemekre épít a korábbi művekből a 2023-as megjelenésű Wonka. Bár előzménytörténet, hivatalosan nem kapcsolódik sem az 1971-es, sem a 2005-ös filmhez. Ennek ellenére számos kapcsolat fellelhető közöttük. Összeszedtem az utalásokat és a közös motívumokat, néhánytól teljesen eldobtam az agyam. 

Figyelem spoileres tartalom!!! Wonka cselekményére és részleteire vonatkozó információk következnek. 

1. Charlie abból a pénzből veszi meg az aranybilétát rejtő Wonka szeletet, amit Wonka veszít el.

A legújabb filmben Wonka feldobja az utolsó ezüst pénzét, beleesik a zsebébe, ami lyukas, ezért a csatornában landol. A Willy Wonka és a csokigyárban Charlie ezüstpénzt talál a csatornában, amiből Wonka édességeket vesz. Történetesen azt a bizonyos Wonka féle csokit is, amiben az utolsó aranybiléta lapul. Egyértelmű a kapcsolat, Charlie, Wonka pénzét találja meg. 

2. Zenés film.

Hasonlóan a Willy Wonka és a csokigyárhoz a Wonka is zenés film. Charlie és a csokigyárban is énekelnek, de teljesen más módon.

3. Csokoládékartell. 

A csokoládékartell minden egyes tagja megjelenik valamelyik korábbi filmadaptációban. 

Slugworth, Wonka riválisa, aki az a 1971-es történetben meg akarja szerezni Wonka édességeinek a titkát, illetve ugyanebben a filmben Fickelgruber termékeket is látunk Wonkáé mellett az édességboltban. A 2005-ös filmben Slugwort, Prodnose és Fickelgruber a többi csokoládégyáros, akiknek sikerül megszerezniük Wonka titkos receptjeit. Joe nagypapa visszaemlékezésében világos utalást látunk erre.

4. Pure Imagination.

Az 1971-es film egyik betétdala és főtémája, melyet Willy Wonka énekel. A Wonkában más hangszerelésben, de ugyanúgy elhangzik instrumentális változatban és Willy Wonka által énekelve is. A mostani filmben sokkal nagyobb jelentőséggel bír, gyönyörű az interpretáció, igazi katarzist okoz. 

5. Willy Wonka karaktere.

Gene Wilder Wonkája viccesen jár, levegőben forgatja a botját, felcserél bizonyos szavakat, Timothée Chalamet Wonkájában ezek mind visszaköszönnek. Az egyik kedvenc utalásom a lépcsőn le, majd vissza táncolólépések. Willy Wonka és a csokigyárban a gyár látogatás első szobájában Wonka éneklése közben történik, Wonkában pedig az első dal alatt, mielőtt az utolsó előtti ezüstjét a rászoruló hölgynek adná. 

6. A szerződés és az apróbetűs rész.

Willy Wonka és a csokigyárban Wonka apróbetűs résszel ellátott hosszú szerződést irat alá a gyerekekkel, melynek megszegésével nem kapják meg az életre szóló csoki ellátmányt. Wonkában Willynek magának kell aláírnia a több oldalas, apróbetűkkel tarkított szerződést, mely a bonyodalmat okozza.   

7. Mosoda.

Charlie anyukája mosónőként dolgozik a Willy Wonka és a csokigyárban, a Wonkában Mrs. Scrubitt mosodát üzemeltet, ahol a csapdába ejtett vendégeknek le kell dolgozniuk a tartozásukat.   

8. Wonka mágikus sétapálcája.

A Wonkában és a Willy Wonka és a csokigyárban is olyan sétapálcával rendelkezik Wonka, amit ha elenged, nem dől el, magától egyenesen megáll a földön. Az 1971-es filmben kicsit lebukós, hogy két macskakő közé szúrták be, hogy ez a hatás megszülessen. A szemfülesebbek simán kiszúrhatják. 

9. Életre elegendő csoki ellátmány.

Már a Wonkában megjelenik a Charlie és a csokigyár adaptációiban ígért életre szóló csoki ellátmány. Wonka Noodle-nek élete hátralévő részére csokoládét ajánl, ha kicsempészi őt Mrs. Scrubitt mosodájából.

10. Wonka gyárának belseje.

Wonka gyárának belső látványvilága eléggé hajaz az 1971-es filmben látott első tereméhez. Gyárépület téglafalakkal, zöld mezővel csokifolyóval, ehető növényekkel és mindenféle izgalmas gyártáshoz szükséges eszközökkel.

11. Wonka szelet és az aranybiléta.

Gyönyörű háttértörténetet teremtett Paul King és Simon Farnaby a Willy Wonka/Charlie és a csokigyárban látott Wonka szelet és aranybiléta kultusznak. Willy Wonka édesanyja készíti el az első Wonka szeletet, amibe egy arany bilétán rejti el a csokoládé receptjének titkát. Szintén ő alkotja meg a Wonka logót is.  

12. Umpalumpák.

Nemcsak, hogy az umpalumpák külseje egy az egyben az 1971-es filmben látott umplaumpák vizualitásával egyezik meg, hanem konkrétan az umpalumpa dalok stílusa, ritmusa és dallama is ugyanaz. Még a fuvola szóló is elhangzik mielőtt Hugh Grant dalra fakad a Wonkában.

13. Hatos szám.

A 2023-as filmben Wonkával együtt hatan alkotják a csapatot, akik szerves részét képezik az eseményeknek, és akiknek köszönhetően illegálisan és legálisan is csokit árulhat. A Willy Wonka és a csokigyárban Charlie családja szintén hat főből áll Charlie-val együtt.

14. A boltos dal. 

Willy Wonka és a csokigyárban a legelső dal, melyben az eladó bemutatja miért is különlegesek Wonka édességei hasonló funkciót tölt be és elemeket sorakoztat fel, mint a Wonkában A World of Your Own, ami Wonka első hivatalos boltjának megnyitóján hangzik el. 

15. Az osztozás öröme.

Wonkában a teljes film üzenete, ami fizikailag is megjelenik. Wonka édesanyja csokoládé recepjtének a titkos összetevője, amit az aranybilétára írt. A Willy Wonka és a csokigyárban Charlie meg akarja osztani nagyszüleivel és anyukájával a Wonka édességet, amit születésnapjára kapott, ám ők nem engedik. Charlie és a csokigyárban Charlie ténylegesen megosztja a Wonka-csokit a szerettei között.

16. Csokiba fulladás.

Willy és Noodle majdnem csokoládéba fullad a csokoládékartellnek köszönhetően, ahogy Augustus Gloop is majdnem belefullad a csokiba az eredeti történetekben. Micsoda párhuzam kérem szépen!

17. Wonka első boltja.

Charlie és a csokigyárban Wonkának van egy édességboltja még a gyárának megnyitása előtt. Wonkában is megnyitja legelső boltját jóval a gyár gondolata előtt. 

18. Candy man.

A Willy Wonka és a csokigyárban az édesség árus egy egész dalt énekel Wonkáról, melyben candy mannek nevezi őt. Wonkában a rendőrfőnök is candy mannek szólítja Wonkát, amikor először fenyegeti meg. Nem lehet véletlen. 

19. Anyuka. 

Wonkában Willy életében fontos szerepet tölt be az édesanyja, ahogyan a Willy Wonka és a csokigyárban Charlie édesanyja, Charlie életében. 

20. Ehető virágok, rágógumi eső, ehető gomba, gumicukor.

Wonka boltjában kábé minden fellelhető, amit az 1971-es film első termében látunk. A Willy Wonka és a csokigyárban az első teremben Wonka egy virág formájú csészéből kortyol, majd beleharap a virágba, a Wonkában ugyanez a jelenet egy az egyben visszaköszön azzal a különbséggel, hogy Hugh Grant umpalumpája teszi ugyanezt a film végén.

21. Csokifolyó és a hajó.

Az eredeti Charlie/Willy Wonka és a csokigyárban Wonka gyárában hajóval utaznak a csokifolyón a termek között. A Wonkában Wonka első boltjában is megtalálható a csokoládéfolyón úszó hajó, de a film tovább ment, és értelmet adott ennek a jelenségnek. Azért köszön vissza Willy felnőtt életében, mert gyerekként anyukájával hajón járták a világot. 

22. Levitálást okozó Wonka termék.

Willy Wonka és a csokigyárban egy ital hatására lebegnek az emberek (Charlie és Joe nagypapa), a Wonkában ugyanezt a Lebbencscsoki okozza. 

23. Lift.

Charlie és a csokigyárban és Willy Wonka és a csokigyárban is megjelenik egy igen furcsa, több funkciós lift. Wonkában is visszaköszön a lift, ráadásul elég fontos szerepet is tölt be, mivel csak ezzel lehet lejutni a csokikartell titkos bázisára. 

24. Wonka találmányai.

Az eredeti filmekből tudjuk, Willy Wonka kiváló feltaláló, erre a Wonkában is látunk példát és nem csak a különleges csokijain keresztül. Emlékezzünk Willy Wonka Strapálható Sétáltatós Suvickgépére. 

25. Szülői háttér Wonka életében.

A 2023-as filmben édesanyja játszik meghatározó szerepet Wonka életében, a 2005-ös filmben pedig az édesapja.

26. Cipőpucolás.

Charlie és csokigyárban Willy Wonka egy újság mögé bújva faggatja Charlie-t, miközben Charlie a cipőjét pucolja. Ez a motívum a Wonkában is megjelenik. Mialatt Wonka egy a város éttermeivel ellátott térképet tanulmányoz, egy fiú megtakarítja cipőjét, majd pénzt kér érte. 

27. Álmodozás.

Az álmodozás fontos eleme mindegyik Wonka történetnek. Charlie és a csokigyárban Charlie a gyár előtt áll, lehunyja szemét, majd tíz másodperc múlva kinyitja. Wonkában, Willy ugyanezt teszi a Gourmet Galéria előtt, amikor megpillantja a boltot, amit szeretne kibérelni. Még a képkivágás is hasonló. Ezenkívül, amikor a boltjának megnyitásakor dalra fakad, azt énekli Close your eyes and count to ten Make a wish, now open them. Charlie és a csokigyárat megvizsgálva, Charlie pontosan ezt tette. Szerintem egyértelmű honnan származik az inspiráció.

Mindent összevetve a Wonka látványában és színészi játékában elsősorban az 1971-es filmből inspirálódott, de azért a 2005-ös adaptáció hatásai is abszolút jelen vannak benne. Ha akarod értelmezheted Willy Wonka és a csokigyár szoros előzményeként is, ez már a te döntésed. Mindenesetre egy méltó, hangulatos, kiváló és önálló eredettörténetet kaptunk. Nekem az egyik kedvencem lett.

A Wonka és a Charlie és a csokigyár megtekinthető a HBO Max kínálatában.

A darabot, amit a minap játszottunk a világosító és a hangosító között ülve szoktam végig nézni. Stúdió előadásról van szó, ahol sosincsen fix helyem, ez a darab pedig különösen specifikus, mivel a nézőtere nem a megszokott elrendezésben fekszik. 

Sokáig a lépcsőn ülve követtem végig estéről estére az eseményeket, ami a deréksérvemnek rendkívül jót tett, vagy olyan széken foglaltam helyet, amit tartaléknak tettek be. Egyik helyről sem láttam jól, meguntam, hát felültem a világosító és a hangosító közé. A nekik épített emelvényen kényelmesen elfért három ember is. Az elmúlt nyolc hónapban semmilyen problémát nem jelentett, hogy ott vagyok én is. 

Tegnap nem sikerült visszaérnem a második felvonás kezdésére, elhúzódott a dolgom, amit el kellett intéznem a szünetben. Nem csináltam belőle nagy ügyet, hátulról minden további nélkül el tudtam foglalni a helyem.

El tudtam volna, ha az aznap esti hangosító nem terpeszkedik széjjel olyannyira, hogy egy centi luk sem akadt a széke és a székem között. 

A támlán nyugtatva a kezem türelmesen vártam a pillanatot, éppen csak annyival késtem el, hogy lementek a fények és elindult az atmoszférikus zene. Eltelt egy perc, eltelt két perc. A világosító kedvesen arrébb húzódott székestül, hogy legyen helyem, de a hangosító meg sem mozdult. Pedig nagyon jól tudta, vissza fogok jönni. 

Úgy véltem, a keletkezett rés elég ahhoz, hogy a lábam beférjen. A ballal nem is volt gond, viszont a jobbot át kellett emelnem. Nem vettem észre, hogy a mozdulat közben véletlenül meglöktem a hangosító bal kezét, ami a hangerő potméteren nyugodott, így az atmoszférikus zene egy picit hangosabb lett. Csupán egy pillanatig tartott az anomália, mivel rögtön vissza is húzta a hangerő szintet, miközben persze ledorongolt a sárga földig. 

Hibáztam, tény és való, abszolút elismerem. Abban a pillanatban bocsánatot is kértem. 

De azért ismerjük el, semmi megbocsáthatatlan nem történt. Nem állt le a zene, nem indult el másik. Természetesen rosszul éreztem magam, és számítottam rá, hogy az előadás végén el leszek majd küldve k***a anyámba, mivel ismerem a csávó stílusát, plusz azt hiszi ő tojta a spanyol viaszt. Szerencsére keveset dolgozok vele, általában nem ő viszi ezt az előadást. A várt dorgálás azonban elmaradt, mivel a tapsrend alatt összepakolt, majd se szó se beszéd lelépett. 

Mire hazaértem megfeledkeztem a dologról, akadt így is elég más bajom, melyek a nap folyamán halmozódtak fel. 

Este fél tizenegy előtt öt perccel kaptam tőle egy sms-t. 

Szia,

28 éve dolgozom a szakmában, de ilyen soha nem történt még velem....

..és nem is fog, de erről majd személyesen.

Javaslom kicsit gondolkozzál el a main!

Rajtad áll, hogy lesz-e folytatása ennek az ügynek, de az a minimum, hogy face to face beszélünk róla.

Jó éjszakát!

Ideges lettem. Abban a pillanatban, hogy elolvastam repült ki az ablakon a nyugodt éjszakám reménye. Tökéletesen megkoronázta ez az üzenet az amúgy is remek napot. 

Először is, milyen alapon írogat nekem éjjel ilyeneket, amikor ő volt az, aki szó nélkül lelépett. 

Másodszor, komolyan megmert fogalmazni egy ilyen üzenetet, miután két nappal korábban pontosan ő volt az, aki úgy ült bent két órán keresztül hangosítói ügyeletként a próbámon, hogy nem adott mikroportot a szereplőknek, pedig folyamatosan ment a nyígás, hogy a fal mögött álló emberek nem hallják a fal előtt állók végszavát és vice verza.  Meg sem fordult a fejében, hogy kihangosítja őket, pedig ki kellett volna, mivel a tárvezetővel hetekkel korábban tisztáztam, hogy ha a saját terében próbál a produkció akkor portozni kell a színészeket (szintén technikai specifikusság miatt). Nekem kellett szólnom neki, miután már nem bírtam tovább elviselni, hogy azért nem haladunk, mert nem hallják a színészek a történéseket. És még ezek után is többször hátra kellett fordulnom hozzá, hogy megkérjem adja már be azt a szereplőt, aki éppen beszél. Érdekes módon előtte lévő nap, amikor másik kollégája biztosította az ügyelet nem volt ebből gond. 

Csak az írhat ilyeneket, aki életében nem hibázott, hát ő marhára nem ebbe a kategóriába tartozik.

Harmadszor, elég szánalmas, hogy bizonygatnod kell hány éve vagy a szakmában boomerkém. Senkit nem érdekel. Azt hiszed, ettől majd megijedek? Azt akarod mondani, hogy azért, mert több szakmai év áll a hátad mögött, mint nekem te többet érsz? Hogy letarolhatsz, lenézhetsz, porszemnek vélhetsz? A korod fitogtatásával csak azt éred el, hogy kiröhöglek. Egy öreg, szottyos, megkeseredett fószernek tartalak, akitől még a tej is megsavanyodik a számban. Vagy azt hiszed a szám láttán tisztelni foglak? Ne nevettess. A kor nem elég hozzá, ki kell érdemelni. 

Negyedszer, te most komolyan megfenyegettél? 

Ötödször, mégis hogy merészelsz ilyen stílusban kommunikálni velem. Férfi létedre nem szégyelled magad? Ugye tudod, hogy nem a lányod vagyok, sem a feleséged. Nem egy kis csitri, akivel ilyen hangot megüthetsz, de még csak egy diák sem, akit megfenyíthetsz, mert rossz fát tett a tűzre.

Hatodszor, komolyan azt várod tőlem, hogy én menjek oda hozzád? Azok után, hogy te léptél le? Különben is már bocsánatot kértem. Mekkora egy hímsoviniszta egoista faszi vagy te.

Nyolcadszor, gratulálok, hogy képes voltál hazamenni, kényelmesen elhelyezkedni a kanapén és megfogalmazni ezt a sok szempontból is sértő üzenetet.

Kilencedszer, ahhoz is gratulálok, hogy képes voltál elküldeni még lefekvés előtt. Szép példája a pszichikai hadviselésnek.

Tizedszer pedig, a kisebbségi komplexusodat ne rajtam vezesd le. 

A bolhából elefánt csinálás tipikus esete ez, abban a pillanatban tudtam, amint megláttam a feladót és elolvastam csupán az első két sort. 

Lelkileg teljesen felkészültem a vele való találkozásra. Nem fogok meghunyászkodni, nem fogom hagyni hogy elérje szégyenkezzek és úgy érezzem magam, mint egy kivert kutya. Egy narancs, amiből minden húst és lét kifacsartak. Mondja csak a gyártott, fantazmagórikus problémáit, beszéljen csak velem úgy, mint egy állattal, lerázom magamról. 

Higgadt maradok. Nem talál fogást rajtam. Nem engedem. 

Nem is nekem kell idegesnek lennem. Félnem se nekem kellene, hanem neki. Mivel elküldött egy ilyen üzenetet. Írásos bizonyítékkal szolgált, amit fel is használhatok ellene. 

Következményeket akarsz? Jelents fel nyugodtan a vezetőségnél, de az biztos, hogy akkor az asztalukon landol a fenyegető sms-ed.

Nem fogsz kivéreztetni te vérszívó, lélekölő kicseszett vámpír.

A magas minőségű saját gyártású tartalmaival az Apple TV+ abszolút a streaming platformok élén jár. Összegyűjtöttem 10 lenyűgöző Apple Original sorozatot, melyeket nem érdemes kihagyni. Személyes ajánló következik.

1. Ted Lasso

Műfaj: vígjáték

Leírás: Ted Lasso (Jason Sudeikis) egy amerikaifoci-edző, aki egy brit futballcsapatot vezet. Ám a szakmai tudás hiányát jól ellensúlyozza optimizmusával… és finomságaival.

Személyes megjegyzés: Zseniálisan megírt sorozat. A történet, a karakterek a dramaturgia mind hibátlan. A teljes sorozatot átjárja a pozitivitás és a humor, miközben mélységekkel is rendelkezik. Tökéletes gyógyszer egy frusztráló nap után. Olyan meglátások és életfilozófiák szerepelnek minden egyes epizódban, amiket érdemes elsajátítani. A színészi játékok lenyűgözők, Jason Sudeikis brillírozik Ted szerepében. 13 Emmy-díjat zsebelt be, köztük kétszer egymás után nyerte el a legjobb vígjátéksorozat díját. Ted és a Richmond csapat történetét három évadon keresztül követjük nyomon. A legjobb sorozat a világon.

2. A siló - Silo

Műfaj: sci-fi

Leírás: A jövő tönkretett és mérgező világában ezrek élnek egy hatalmas, föld alatti silóban. Miután a seriffjük megszeg egy alapszabályt, és silólakók halnak meg rejtélyes körülmények között, Juliette (Rebecca Ferguson), a gépész nyomozásba kezd, amely során megdöbbentő titkok, és az igazság is kiderül a silóról.

Személyes megjegyzés: Könyvadaptáció igazán erős vizualitással, történet kibontással és színészi játékokkal. Imádom a disztópikus sztorikat, már az alaphelyzet megfogott, de ahogy adagolja az információkat, építi a világot és vezeti a figyelmemet csak még jobban a kanapéhoz szögezett. Bár a műfaja sci-fi, inkább krimi történet. Egyelőre egy évaddal rendelkezik. Annyira izgalmasra sikeredett, hogy felkeltette az érdeklődésemet a könyv iránt is. Ha ez mind nem elég, csak annyit mondok, Rebecca Ferguson és Tim Robbins. 

3. Az eltérített járat - Hijack

Műfaj: thriller

Leírás: Amikor a KA29-es járatot eltérítik a Dubajból Londonba tartó hétórás út során, Sam Nelson (Idris Elba) – a tapasztalt vállalati tárgyaló – megpróbálja szakmai tudását felhasználva megmenteni a fedélzeten lévőket. Vajon ez a kockázatos stratégia lesz a veszte?

Személyes megjegyzés: Történetépítés, feszültség fenntartás csillagos ötös. Beszippant, hamar azon kapod magad, újabb és újabb epizódot akarsz nézni. Azért is kiemelkedők az Apple tartalmai, mert hitelesen teremti meg az alaphelyzeteket. Tökéletes pontossággal és részletességgel mutatja be egy repülőút rutinjait a felszállását megelőzően. Emellett képi szimbolizmussal is operál, amitől leesik az állam. Magyar vonatkozást is találunk a sorozatban. Nemcsak, hogy magyarul beszélnek, de még magyar színészek is szerepelnek benne. Egy évados sorozat, hét epizóddal rendelkezik. 

4. Fekete madár – Black Bird

Műfaj: dráma

Leírás: Ahogy Jimmy Keene (Taron Egerton) megkezdi tízéves börtönbüntetését, kap egy hihetetlen ajánlatot: ha ki tud csikarni egy vallomást a gyilkossággal gyanúsított Larry Hallból (Paul Walter Hauser), Jimmy szabad lesz. Ez a küldetés lesz élete legnagyobb feladata.

Személyes megjegyzés: Megtörtént események alapján készült. Csak ismételni tudom magamat, egy újabb fantasztikusan kibontott történetet nézünk végig, mégis a legnagyobb erénye a színészi játékok. Paul Walter Hauser annyira hitelesen alakítja a teljesen beteg Larry Hallt, hogy a tévéképernyőn keresztül is félni kezdek tőle. Nem véletlen nyerte el a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat 2023-ban minisorozat kategóriában. Ez a sorozat is úgy mesél képekkel, nem akarok hinni a szememnek. Régen láttam sorozatban ehhez hasonló megoldásokat. Hat epizóddal rendelkezik.

5. A zsúfolt szoba – The Crowded Room

Műfaj: thriller

Leírás: Ez a pszichothriller Manhattanben játszódik 1979. nyarán, amikor is egy fiatal férfit  (Tom Holland) letartóztatnak egy sokkoló bűneset miatt – majd egy meghökkentő nyomozó (Amanda Seyfried) lép színre, hogy megoldja a tett mögött álló rejtélyt.

Személyes megjegyzés: Ez a sztori sem tartozik a legvidámabbak közé, arra ott a Ted Lasso. Két dologról kell beszélnünk ezzel az alkotással kapcsolatban. Egy, Tom Holland élete alakítását nyújtja. Érzékenyen játszik, de akad is lehetősége megmutatni színészi képességeit. 

A másik, Mundruczó Kornél rendezett három epizódot. Annyi mindenre büszkék vagyunk mi magyarok, de amikor kijött ez a sorozat, érdekes módon megfeledkeztünk beszélni arról, magyar rendező dolgozott ebben a hollywoodi, nevekkel teli Apple gyártású tartalomban. Az más kérdés, milyenek lettek ezek a részek. Ismerem Mundruczó munkáit, és sajnos nem igazán emelkedtek ki a többi epizód közül. Nem hagyott maradandó nyomott bennem, nincs semmilyen rájellemző vonás bennük, ha nem tudnám, ő rendezte, fel sem ismerném. Ráadásul ideje korán lő le dolgokat a képi megoldásaival. 

Az egész sorozattal átfogóan akadtak problémáim, rosszak az arányok, túl sokáig tart mire eljutunk a lényeghez. Nekem a hatodik résztől kezdett érdekes lenni, addig azt váram derüljön már ki, amit Mundruczónak hála már az első epizód kábé második képkockájánál tudtam. Minisorozat, kizárólag tíz epizódból áll.

6. Servant

Műfaj: thriller

Leírás: A Servant egy philadelphiai pár (Lauren Ambrose, Toby Kebbell) története, akik egy felfoghatatlan tragédia utáni gyászukban egyre távolabb kerülnek egymástól – ugyanakkor ajtó nyílik egy titokzatos erő előtt is, amely otthonukba költözik.

Személyes megjegyzés: M. Night Shyamalan története, ami azt jelenti, a tőle megszokott módon kellően misztikus és beteg is. Az egyik kedvenc iróm és rendezőm, szeretem a felfogását, a dramaturgiáját, ahogyan az érthetetlen furcsaságok köde lassan kitisztul és elém tárja a válaszokat. Négy évadon át követem a Turner család megtört és fordulatos életét. A kiindulóhelyzet felkavaró, kell egyfajta erős idegzet hozzá. 

7. Minden kémia – Lessons in Chemistry

Műfaj: dráma 

Leírás: Az 1950-es években Elizabeth Zott (Brie Larson) arról álmodozik, hogy tudós lesz belőle, ám a társadalom ezt nem hagyja szó nélkül, mondván, a nők helye a konyhában van. Elizabeth bekerül egy tévés főzőműsorba, és elhatározza, hogy nem csak recepteket fog tanítani a semmibe vett háziasszonyoknak.

Személyes megjegyzés: Annyira szép és érzelmi húrokat pengető. Piszkálja az igazság érzetet, könnyeket csal a szembe. Egy percre sem unod el magad, ez annak is köszönhető, bizonyos epizódokat más nézőpontból mesél el. Jól játszik azzal, mit hitet el veled, és ezzel szemben mi a valóság. Néhol úgy tűnhet, túl gyorsan halad a sztori vagy bizonyos elemeknek csak a felszínét kapargatja, de összességében lelki kielégülést nyújtó minisorozat. 

8. Az utolsó szavai – The Last Thing He Told Me

Műfaj: misztikus

Leírás: Egy nő (Jennifer Garner) összefog a tinédzserkorú mostohalányával (Angourie Rice), hogy megtalálja a rejtélyes körülmények között eltűnt férjét (Nikolaj Coster-Waldau).

Személyes megjegyzés: Konkrétan egy nap alatt ledaráltam ezt a hét részes sorozatot, annyira izgalmas, kiválóan felépített. Olyan pici finomságokkal teli, hogy még hónapokkal később is motoszkál bennem. Jennifer Garner mindig harcos amazon, aki képes tűzbe menni a szeretteiért, ebben is tűzön-vízen át megy, de nem akcióhős módjára. Elmaradnak a látványos verekedések, hiszen ez a történet teljesen más műfajú, mégis nagyon jó benne. Kiválóan áll ez a szerep is neki. Szintén egy könyvadaptációról beszélünk. 

9. See

Műfaj: dráma

Leírás: A távoli jövőben az emberiség elveszíti a látás képességét. A főszereplő, Jason Momoa alakítja a látás legendás adottságával született ikerpár (Archie Madekwe, Nesta Cooper) édesapját, akinek meg kell védenie a törzsét az őket fenyegető királynőtől. 

Személyes megjegyzés: Iszonyatosan erős vizualitásában. Az akció jelenetek zseniálisak, de egyben brutálisak is. Érdekes az alapötlet, a megvalósítás meg aztán pláne. Három évadon keresztül figyelhetjük Momoa fizikai és színészi teljesítményét is. 

10. Az afterparti – The Afterparty

Műfaj: vígjáték

Leírás: Ebben a rejtélyes krimiben semmi sem az, aminek látszik, ráadásul minden gyanúsított más-más zsáner segítségével adja elő a vallomását.

Személyes megjegyzés: A nyomozónőnek a stílusa rendkívül sok, és a sorozat sem feltétlenül a legmagasröptűbbek közé tartozik, mégis szerettem volna egy szórakoztató alkotással zárni a listát. Tökéletes választás erre Az afterparti a maga vígjáték mivoltával, melyben a bűnügyi műfajt karikírozza ki. Minden egyes epizód más stílusban készült, annak megfelelően, hogy az adott szereplő milyen filmműfajban látja az életét. Akad noir, romantikus vígjáték, de még musical is. Jelenleg két évaddal rendelkezik. 

Természetesen tíznél több kiváló sorozat található az Apple Tv+-on számos műfajban, a filmekről nem is beszélve. A lista pedig egyre csak bővül, úgyhogy irány az applikáció vagy az oldal, indulhat a böngészés.

Januárban megfogalmazódott a fejemben a gondolat, el kéne menni nyaralni a tél kellős közepén valami meleg helyre. Ritkád adódik lehetőség, hogy évad közben eltűnjek néhány napra, nemhogy egy teljes hétre, de amikor így hozza a sors, akkor ki kell használni. 

Február végén öt napos kis szabad rés keletkezett, úgyhogy elmentünk a férjemmel Athénba.

Úti célunk gyanánt több lehetőség is szóba került, de igazán a repjegy árak és a közlekedő járatok befolyásolták a döntésünket. 

Bevallom, kicsit tartottam ettől a kiruccanástól. Először is, mivel a kedvenc utazós oldalam egyáltalán nem írt Athénról, így máshonnan kellett összegyűjtenem a várossal kapcsolatos infókat, másodszor pedig a maroknyi ismerősöm, akik jártak már itt, nem feltétlenül nyilatkoztak pozitívan. Egészen pontosan koszosnak titulálták. 

Pedig még hasznos részletekkel sem tudtak igazán szolgálni, például, hogy milyen gyakorisággal lehet kártyával fizetni az üzletekben. A látogatásaik nem mostanában történtek, csomó mindenre nem emlékeztek. 

A Bookingon a szállásoknál hagyott kommentek sem feltétlenül segítettek, miközben meg majd szétfeszített a belső vágy, hogy lássam Dionüszosz színházát, és hogy a  szállodából gyönyörködhessek az Akropoliszban. 

Spoiler, az egyik legtökéletesebb, leghangulatosabb és legcsodálatosabb nyaralásaim egyikét éltem át. 

Azzal indult, nem borultam meg a repüléstől. A gépünk reggel nyolckor ment, ami a hat vagy fél héthez képest nincs is annyira korán, eddig mindig ehhez hasonló járatokkal utaztam, de még így is az éjszaka közepén kellett kelnünk. Legutóbb két évvel ezelőtt repültem, ekkorra már bevezették az önkiszolgáló csomagfeladást, így biztos voltam benne, ez a része zökkenőmentesen és gyorsan fog menni, ettől függetlenül időben kellett érkezni. 

Nemcsak, hogy könnyen, nyöszörgés nélkül fel tudtam kelni hajnali négykor, de le is tudtam feküdni este kilenckor. Mi több, gond nélkül elaludtam. Ilyen még soha nem történt. Általában nem sikerül hamarabb eljutnom alfából bétába a szokottnál, még akkor sem, ha tudom, hajnalban már toppon kell lennem. Plusz izgulok az utazástól. Félek, nem csörög az óra, pörög az agyam, hogy mennyit pihenhetek és az a mennyiség biztosan nem lesz elég, fájni fog tőle a fejem, ennek eredményeképp még kevesebbet sikerül aludnom, és tényleg hatással lesz a fejemre. 

Ezzel szemben negyed tízkor konkrétan már beájultam, egészen pihentetőt szundítottam, és négykor úgy keltem, mint aki teljesen kialudta magát. Nem fájt a fejem, annak ellenére sem, hogy kávét csak a biztonsági ellenőrzést követően vettem magamhoz, ami negyed hét körül lehetett. 

Lehet, ez a korral jár.

A repülőtéren béke és nyugalom uralkodott. Sokan utaztak, de érezni lehetett a szezonon kívüliséget. A repülés könnyed és gyors volt, turbulencia mentes. A pilóta olyan simán tette le a gépet a görög földön, meg se éreztem, amikor a kerekek az aszfalthoz értek. 

Vicces módon a férjemmel a felszállást követően legközelebb a bőrönd felvételnél láttuk újra egymást, mivel nem vásároltunk egymás mellé szóló helyeket őt a gép elejére, engem pedig a végébe sorsolt a rendszer. Ennek megfelelő ajtón történt a leszállás is. A gép farában elhelyezett kijáraton hagytam el a fehér-magenta színű madarat, és csak a betonon sétálva vettem észre, hogy az első ajtón leszállók máshova érkeznek, mint a hátsó ajtót elhagyók. Nem ismertem a repteret, most jártam itt először, így az tűnt logikusnak és biztosnak, ha a bőrönd felvételnél látjuk újra egymást. 

Zökkenőmentesen és baromi simán jutottunk be a városközpontba. Akkora áldás, hogy metró közlekedik a reptérről a belvárosba, ráadásul egyszerűen megtalálható.  Ez tovább emelte a kezdeti pozitív hangulatot.

A Monastiraki negyedben választottunk magunknak szállást, az Evripides Hotelt, ami nagyon jó értékeléssel szerepelt a Bookingon. Dönthettünk volna apartman vagy Airbnb mellett is, de a hotel ára tartalmazta a reggelit is, én pedig utálom étel vadászattal tölteni a reggeleimet. Legalább azt az időt is turistáskodásra fordíthatom.

Korábban érkeztünk, mint az értesítésben megadott bejelentkezési idő, mégis hamarabb elkészült a szobánk. A kedves görög recepciós megkért, várakozzunk egy kicsit a lobbiban, amíg az utolsó simításokat elvégzik. 

A hall kicsit kopottasnak és áporodottnak tűnt. Régi bútorok, nem olyan világos és fényűzően modern, mint egy ibis hotel. Jött a recepciós, majd közölte, a lefoglalt gazdaságos szoba helyett, szuperior szobában fogunk lakni. Upgradelt minket. Természetesen semmit nem kellett pluszba fizetnünk érte. 

Nem akartam elhinni, még soha nem esett meg ilyen szerencse velem. Fontosnak és különlegesnek éreztem magam. 

Frissen felújított, hibátlan állapotú ötödik emeleti franciaágyas tágas szoba utcafrontos kilátással, iszonyatosan kényelmes matraccal. Még bontatlan vendégpapucs is járt hozzá. Forró, tökéletes víznyomással rendelkező zuhany, kártyával nyitható ajó, forgalomtól mentes út. Egyáltalán nem erre számítottunk. 

A reggelit a hetedik emeleten szolgálták fel, ami lélegzetelállító kilátást nyújtott az üvegfalas kialakításnak köszönhetően. Úgy iszogattam a kávémat, hogy az Akropoliszban és az alattam elterülő városban gyönyörködtem. 

Meglepő módon az érkezésünk napjának délutánjára sem borultam meg. Furcsa ez az utazás, korán próbálsz menni, hogy minél több időd legyen magadba szívni a város nyújtotta csodákat, de ugyanaz a rákfenéje is. Hiába érsz célba délre, addigra a sok izgalom és impulzus annyira leszív, hiába vennéd nyakadba a várost legszívesebben inkább lefeküdnél aludni. A legdurvább K.O-t a nászutamon éltem meg, amikor Párizsba utaztunk. Mondjuk ott az sem segített, hogy huszonkilenc órája voltam talpon, mire végre birtokba vettük a hotelszobánkat. 

Athénnal más volt ez. Valahogy energikusabb és frissebb voltam, mint bármelyik másik külföldi kiruccanásnál. Tény és való, egy órával előrébb vannak, így amikor ott egyet ütött az óra, itthon még csak délre ugrottak a mutatók. 

Minden kiemelt látnivaló a tengerpart kivételével a városközpontban fekszik. Rengeteget sétáltunk, ami nem újdonság, az összes nyaralásnál ezt csináljuk, az viszont igen, hogy a szállodánktól minden legfeljebb húsz perces sétára esett. Csupán azért jutottunk el mindenhova dupla annyi idő alatt, mert mindegyik sarkon találtunk valami érdekességet. Egy kis templomot, egy utcatáblát, izgalmas stílusú épületeket. Benéztünk egy utcába, majd megváltoztattuk az irányt, hogy meglessük az ott található ókori maradványokat. Lépcsőkre másztunk fel, hogy visszanézve a forgalom és a természet vegyes harmóniájában gyönyörködjünk.  

Egyáltalán nem használtunk tömegközlekedési eszközt, csak amikor a tengerpartra mentünk, meg a Piraeus kikötőhöz lecsekkolni az óceánjáró hajókat. Üdítő, hogy kilencven percig használhatok egy vonaljegyet, amivel korlátlan mennyiséget utazhatok. Ez idő alatt, annyit szállok át, amennyit csak akarok.

Messzinek és magasnak tűnnek egymástól a pontok. Például a Parthenón és Philoppapos  emlékmű, vagy a Lükabéttosz-hegy csúcsa. Valójában gyorsan és könnyen megmászhatóak, közelebb fekszenek, mint gondolnánk. 

Az emberek kedvesek és lazák. Irigylésre méltó a nyugodt hozzáállásuk. Jön egy autó, miközben te az út közepén sétálsz, mert annyira keskeny a járda, hogy kényelmesebb a kocsiknak fenntartott helyen császkálni. Nem kezd el veszettül dudálni, hanem higgadtan és türelmesen megvárja amíg arrébb mész. Jó, tilos a wc papírt a wc-be dobni, ami elsőre hátborzongatónak hangzik, dehát itt ez a szokás. 

Elenyészett a turista mennyiség. Olyan békésen, idegeskedés nélkül járhattuk a várost, annyival kevesebben látogattak ide február végén, mint szezonban. Új élményként éltük meg ezt is. 

Az Akropolisznál persze várni kellett. Elkövettük azt a hibát, nem vásároltuk meg előre a jegyünket, mint ahogy minden esetben tenni szoktuk, de a mostani mottónk a laza spontaneitás volt. Plusz akadt egy kis zavar az erőben, mit is lehet megnézni az alapjeggyel, így élő személytől akartunk információ gyűjtést követően vásárolni. A döntésünket megváltoztattuk, amikor tizenegykor megláttuk a jegypénztáraknál kígyózó sorokat. Belegondoltam, nyáron milyen lehet. Milyen messzire nyúlhat a tűző napon a sor vége. 

Bár későbbi belépéssel, de végül online vettük meg az akropoliszi jegyünket. Kiváló választásnak bizonyult, addig legalább bejártuk az Agórát, ahol alig lézengtek, meglestük feltételezhetően Szókratész börtönét, és felmásztunk a Philoppapos hegyre, az egyik legcsodálatosabb kilátási pontra. Balra az Akropolisz tárult a szemem elé teljesen más szögből, előttem festői hegygerinccel a háttérben a város hevert, jobbra pedig a tenger. 

Mire délután kettőkor sorban állás nélkül beléptünk az Akropoliszba, érződött, hogy a nagy roham már lezajlott. Ezalatt a pár száz embert értem a több ezer helyett.

Mire Dionüszosz színházához értünk, konkrétan egy lélekkel sem találkoztunk. Azóta álmodtam erről a helyről, hogy középiskolában dráma fakton a görög színjátszásról tanultunk. Határtalan boldogsággal vegyes meghatottság kavargott bennem, ott sétálok, ahol egykor a szkéné állt. Összefacsarodott a szívem, milyen állapotban áll ez a dicső, színháztörténetileg  egyik legmeghatározóbb színház.

Elborzasztott a tény, hogy a látogatók kivétel nélkül abban a hitben csodálták a hegy oldalában fekvő sokkal jobb kondícióban lévő ókori görög színház felépítésével rendelkező Herodes Atticus Odeont, hogy Dionüszosz színházának vélték. 

Bánatomra a téli időszakban nem tartanak színházi előadásokat és koncerteket az Odeonban, azért kicsit megtapasztalhattuk akusztikai szempontból mennyire értettek a görögök a színház építéshez. A hegy lábánál egy férfi gitáron játszott, mégis úgy szólt, mintha fél méterre lenne tőlünk. Elhagyva az Akropoliszt pillantottuk csak meg, milyen hatalmas távolságra gyakorolt tőlünk.

A görögök vegán gyrosza egyszerűen mennyei és megfizethető. A legtöbb helyen nem használnak húspótló készítményt, szóját vagy beyond meatet. Gomba testesíti meg a húscsíkokat, mindezt olyan gazdag zöldség környezetbe helyezik megfejelve kukoricás kenyér pitával, ami olyan könnyed, hogy még ha két liter vizet is innék rá, tuti nem üli meg a gyomromat. Nemcsak, hogy találtunk vegán helyet, ahol vegán változatban szolgálják a görög tradícionális ételeket, de tíznél is több kizárólag vegán hellyel rendelkezik Athén. Vegetáriánusként elégedettséggel töltött el a haladó szellemiségük. Ahogyan az is, találtam cukormentes édességeket az élelmiszerboltban. Olyan puha és jóságos csokis kekszet ettem, amilyet még az életben nem kóstoltam. 

Az áraik abszolút kedveztek a pénztárcámnak. A Fashion Streetnek megfelelő Ermou utcában mikor két eurót kértek a kávéért, azt hittem kiröhögöm az eladót. 

Elaléltam attól, hogy egy nap kivételével hosszú ujjúban és pulóverben mászkáltam február végén. 

Bármerre néztem mindenhol narancs termett, a parkokban és a forgalmas útszakasz mellett egyaránt. Képtelenségnek tűnt megszokni a narancsfákat, a datolyapálmákkal és a szabadon repkedő zöld papagájokkal együtt. Megállapítottam, a szarka az új varjú, a papagáj az új galamb, bár utóbbiból sincs hiány. 

No meg a macskák. Az egy dolog, hogy a városban bármerre sétálsz történelmi romokba botlasz. Ráfordulsz egy forgalmas útszakaszra, ahol gyógyszertár és ruházati boltok sorakoznak, a messzeségben pedig ott magasodik az Akropolisz. Sétálsz egy merch shoppokkal ellátott útszakaszon, de balra nézel, ahol az utca végén Hadrianus diadalívének elképesztő látványa vág mellbe. Vagy a kiválasztott pizzéria felé az ókori Agóra maradványai mellett sétálsz el. Ugyanilyen váratlansággal és megdöbbenéssel találkozol macskákkal. A legrandomabb helyeken fordulnak elő és nem is kis számban. Ha eltelik tíz perc úgy, hogy egy cicát sem láttál, baj van. 

Kétségtelenül az egyik legmeghatározóbb élményt a Panathenaic Stadium nyújtotta. Az olimpiai láng minden esemény alkalmával itt indul útjára, ráadásul a 2004-es athéni olimpián itt tartották az íjász versenyeket, valamint a maraton befutóját. Már az önmagában dícséretes, hogy látogatható ez a stadion. Igaz, hogy belépőt kell fizetni na bumm, de be lehet menni. Magyarországon melyik stadionba mehetsz be csak úgy egyszerű halandóként. Egyikbe sem. 

Lenyűgöző az építmény. Bármelyik helyre fölmászhatsz, bárhova leülhetsz, annyi időt töltesz itt, amennyit csak szeretnél, még kiállítást is találsz a belsejében, ahol a különböző Olimpiák plakátjait és fákjáit csodálhatod meg. Számomra nem ez okozta a lelki katarzist. 

Körbe futottam a teljes stadiont. Megszállott hobbi futóként ez akkora lelki feltöltődést jelentett, mint színházi emberként Dionüszosz színházában sétálni. Ott futottam, ahol az olimpikonok. Ott melegítettem be, ahol az olimpikonok. Ott kapott a hajamba a szél, ahol az olimpikonoknak. 

A történelem folyamatos jelenléte miatt olyan hangulatba burkol ez a város, amit még nem igazán tapasztaltam. Érzed az időszámításunk előtti századokat ugyanakkor a jelenkort is, lenyomatot találsz a modern olimpiai játékokból, máskor meg mintha filmdíszletek között sétálnál.

Megfejelve a stresszmentességgel, a kevés turistával, a tökéletes idővel és a csodás ízekkel, egyszerűen frenetikus. 

Lehet, hogy bizonyos részek lelakottnak tűnnek, főleg a graffitikkel teli leengedett rácsoknak hála, és igen, itt is akadnak hajléktalanok, akik határozottabban jobb modorúak, mint a Pesten élők. De koszosnak nem mondanám. Nem állítom, nem jött velem szembe szemét az utcán, de sokkal tisztább és rendezettebb, mint kishazánk. Nyáron biztosan másmilyen, de télen nagyon bejövős ez a mediterrán hangulat.