Február végén Athénba látogattam. Az utazásaim során szeretek alaposan felkészülni az adott városból. Milyen nevezetességeket látogassak meg, hogyan lehet bejutni a reptérről a városközpontba, egyáltalán milyen buktatók fordulhatnak elő. Összeszedtem néhány tényt, melyeket a négy napos tartózkodásom alatt tapasztaltam, és amiről egyik utazással foglalkozó oldal sem írt. 

1. A WC papírt tilos a WC csészébe dobni.

Elsőre fura, de könnyebben megszokható, hogy a WC kagyló melletti kukába kell helyezni, mint gondolnánk. Tulajdonképpen nem hülyeség, plusz gondoljunk bele, időszámításunk előttről származó több száz éves épületmaradványaik vannak, akkor mégis milyen lehet a csatorna rendszerük. Jobb nem kockáztatni. Ne miattunk árassza el a szennyvíz a várost. 

2. Szinte mindehol lehet kártyával fizetni. 

Az egyik legfontosabb kérdés számomra minden egyes utazásom során. Nem szeretek pénzt váltani, a kártyás fizetést preferálom, kényelmesebb, még akkor is, ha számításba veszem a bank által felszámolt kényelmi díjat. Számos helyen, (például londoni éttermekben) kizárólag kártyával lehet fizetni, plusz így nem kell azon agyalnom, mennyi készpénzt váltsak előre, elég lesz-e, amit magammal vittem. 

Athénban a legtöbb helyen adott a lehetőség a kártyás fizetésre, még a kis utcákban egymás mögött sorakozó szuvenír boltokban is. Egyedül a kipakolt egyéni portékát kínáló kisvállalkozóknál vagy a termelői piacon nem.  

3. Iható a csapvíz.

Semmilyen különbséget nem tapasztaltam a budapesti és az athéni csapvíz között. Nem volt sem fura íze, sem állaga. A gyomrom ugyanúgy viselkedett tőle, mint bármelyik másik napon. Persze nem fogjuk az ásványvízre a gatyánkat ráfizetni, viszont csapvíz mindenhol van, bolt meg nem biztos. 

4. Időeltolódás.

Egy órával előrébb vannak, mint mi. 

5. Nem derül ki egyértelműen, kizárólag az Akropoliszba váltott jeggyel mi látogatható pontosan. 

Először is, nem világos mi a hivatalos weboldala az Akropolisznak. Számos oldal kínál  belépőt az Akropoliszba különböző jegytípusokkal, de nem tudni, melyik az igazi, megmásíthatatlan és eredeti. Én az acropolis-tickets.com-on szereztem be a sajátomat, ez valahogyan hivatalosabbnak tűnt, mint a getyourgiude.com, de még így is akadt különbség az Akropolisz lábánál kihelyezett jegyautomata jegyei és az általam választott oldal kínálata között. 

Mindenképpen szerettem volna megtekinteni Dionüszosz színházát és a Herodes Atticus Odeont is a Parthenon kívül, de bárhogy is próbáltam utána olvasni, nem derült ki, az előbbi kettő is benne van-e az alap jegyárban. Milyen látványosságok tartoznak egyáltalán bele az alapjegybe? Sehol egy tételes lista. Lehetett kombinált jegyet is kapni, amivel pluszban megnézhetsz még hat régészeti helyszínt, köztük Zeusz templomát és az ókori Agorát is, de Dionüszoszról egyik sem írt. Kizárólag az általam talált alapjegy sorolta fel, hogy azzal tutira megnézhetem Herodes Atticus Odeonjával együtt, így végül ezért választottam ezt a jegytípust. Valószínűleg a másik simával is megtekinthettem volna ezeket a helyszíneket.

13 euróba került, a helyszínen csak 10 lett volna. 

6. Olcsóbb, mint Magyarország.

A kávé ára 2 euró körül mozgott, a vegán helyeken 5 euronál többet nem fizettem egy gyroszért, ha kértem hozzá krumplit, akkor is csak 7-be került. A fancy helyen, a fancy pizza is 9-11 euro között ingadozott, más országban a legalapabb kezdődik 11-nél. A merchök is hasonló olcsósággal rendelkeztek, és a belépők sem ürítették ki a pénztárcámat. Tipp, ha szeretjük az olajos magvakat, akkor mindenképpen érdemes bevásárolni belőlük. A kesudióért, ami prémium árucikknek számít, 100 grammért kértek 1,5 eurót, idehaza 70 grammos kerül több, mint ezer forintba. 

7. A reptéri metró nem mindegyike közlekedik a reptérig.

A reptérre ki és be a kék, vagyis M3-as metróvonallal lehet könnyedén eljutni. Arról nem beszélnek, hogy visszafele is gyakran járnak a szerelvények, viszont a végállomás nem minden esetben az Elefthériosz Venizélosz nemzetközi repülőtér. Doukissis Plakentias megállóig közlekedik sokszor, ez négy állomással korábban van, mint a reptér. 

8. A téli időszakban teljesen ingyenesen látogathatóak a strandok. 

Fogalmam sincs, nyáron mi a helyzet, kell-e fizetni értük. Mivel én februárban jártam itt, csak erről tudok beszámolni. Tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthetőek. 

9. Nem minden esetben lehet kiigazodni az árakon. A téli és nyári belépőjegyek a turista látványosságoknál eltérhetnek.

Egyáltalán nem vásároltam kombinált jegyet, az Agorába mégis szerettem volna bemenni, így a helyszínen külön belépőjegyet vettem. Az ajtónál feltűntetett ár szerint 10 euró a normál jegy, 5 a kedvezményes. Már régen meghaladtam azt a kort, hogy kedvezményeket kapjak, mégis 5 eurot kellett fizetnem. 

10. Le kell inteni a buszt. 

Londonhoz hasonlóan, ha fel szeretnénk szállni a buszra, itt is inteni kell egyet. Ki kell állni az útra vagy a járda szélére és legyinteni a sofőrnek. A busz nem parkol be, csak megáll. 

11. Parthenón és Zeusz temploma felújítás alatt áll. 

Mind a két történelmi épületmaradványt felállványozták. Míg a Parthenónnak csak az eleje, addig Zeusz templomának teljes oszlopcsarnoka restaurálás alatt áll. Az utóbbinál konkrétan semmit nem lehet látni a köré húzott vasszerkezeteknek köszönhetően, így ha valaki kifejezetten Zeusz templomára kíváncsi, nem biztos, érdemes belépőjegyet váltani rá. A Parthenónnál is ront a látképen, viszont több oldalról bejárható és megcsodálható, ugyanúgy megkapjuk az élményt. A munkálatok a Parthenón esetében előreláthatólag 2025-ig tartanak, Zeusz templomával kapcsolatban ismeretlenek.  

12. A tömegközlekedési pontoknál elhelyezett automatákból nem lehet retúr jegyet váltani a repülőtérre. 

Bár Athén hivatalos közlekedési oldala szerint létezik retúr metrójegy a reptérre, amit 2 euróval olcsóbban vásárolhatunk meg, mint ha külön vesszük, az automatában nincs ilyen opció. Legalábbis én nem találtam meg. 

13. Az árusok nem másznak az arcodba. 

Az Akropolisz közelében lézengő fonott karkötőket rád tukmáló afroamerikaikon és virágot kínáló néniken kívül nem próbálják meg masszívan, minden áron rád sózni a portékájukat. Egymás hegyén-hátán sorakoznak a szuveníreket kínáló üzletek a kis utcákban, a boltos áll az ajtóban, de nem szólít meg, még akkor sem, ha nincs tömeg, csak ha betérsz hozzá. Néhány beülős koktélos, étkezős helynél próbálnak beinvitálni, de ha azt mondod köszi nem, nem erőszakoskodnak tovább. Ezzel szemben a karkötősöket egyáltalán nem lehet lekoptatni. Hiába mondod, nincs rá szükséged vagy csak kártya van nálad, szemrebbenés nélkül próbálkoznak tovább. Előbb-utóbb úgyis beadod a derekad és előkotorsz valamennyi kápét, ez a belső monológjuk. 

 14. Szezonon kívül jelentősen kevesebb a turista. 

Általános igazság, mégis meglepő, mennyire könnyedén, tömeg nélkül lehetett közlekedni. Persze, ilyenkor is akadnak csoportok, kisebb ember gócok a legnépszerűbb látványosságoknál, mégis kiváló képeket lehetett készíteni és nyugodtan élvezhettem a történelmi maradványok szemlélését.

15. Tele van a város macskákkal.

Mindenhol macskába botlik az ember. Barátságosak, nyugodtak, a legtöbb esetben még a bundájuk is szép. Aki nem kedveli őket vagy allergiás rájuk, annak hasznos info.

Vegetáriánus vagyok. Már több, mint tizenkét éve. Lakto-vegetáriánus kategóriába tartozom, ami azt jelenti, nem eszem semmilyen húst, még halat sem, de tejterméket igen.

Önként vállaltam az életre szóló böjtöt, egészségügyi és morális okokból.

Szeretem, hogy a legtöbb ember amikor meghallja ezt, rögtön hülyének bélyegez majd nagy hozzáértéssel elemzi mennyi rosszat teszek a szervezetemmel azzal, Brachiosaurus módjára élek. Nyilván ők jobban tudják, mint én, hiszen mindegyikük diplomás orvos. Ja nem.

Azok a kijelentések is jók, én soha nem lennék képes lemondani a húsról. Pedig az állófogadásokon mindig a vega ételek fogynak el először, mivel a húst hússal evők rögtön fölzabálják. Imádom azt a kérdést is, és akkor mit esztek, zöldséget?

Igen baszod, zöldséget. Kész lángész veszett el benned.

Szinte mindenki fantáziátlan és az agyi kapacitásuknak megfelelően kimerülnek a rántott sajt, rántott gomba sült krumpli kombinációban. Pedig ennél sokkal változatosabb és ízletesebb menüket lehet összeállítani, csak venni kell hozzá a fáradtságot.

Elég csupán a köretek választékát megnézni. Bulgur, hajdina, kuszkusz, köles, quinoa, árpa, az édesburgonyáról ne is beszéljünk. Már a rizsből is rengeteg fajta létezik. Basmati, jázmin, adjunk hozzá köményt és már köményes rizst kaptunk vagy kurkumát és magvakat esetlek egy kis zöldséget és egy sokkal izgalmasabb egytálételt rakhatunk az asztalra. Már régen túlléptünk a rizs, krumpli, tészta egysíkúságán.

A főétel összeállításánál egy ebéd esetében pedig határ a csillagos ég. Az egyik kedvenc általam készített menü a spenótos tejszínes szójakocka házi szezámmagos sajtgolyóval és sült brokkolival. Már attól összefutott a nyál a számban, hogy leírtam.

A zöldségek terén egyszerűen nincs olyan, amit ne szeretnék vagy ne ennék meg.

Ráadásul én még bonyolítom is az életemet, mert próbálok alacsony szénhidrát tartalmú ételeket enni, ami teljesen normális, mivel a túlzott szénhidrát fogyasztás senkinek sem tesz jót.

A Beyond Meat termékek megjelenésével a lehetőségek tárháza csak még tovább nőtt.

Nem feltétlen kerestem korábban a “húsos” ízeket. Simán megoldottam az étkezésemet anélkül, hogy gabonakolbászt vagy vega virslit ettem volna, mégis a megjelenésükkel az én étrendem is bővült.

A legszkeptikusabb a párizsival kapcsolatban voltam, ami borsófehérjéből készül. Állagra, illatra teljesen megegyező azzal, amit még a húsos korszakomban fogyasztottam. Viszont sokkal finomabb, már amennyire emlékezhetek rá így tizenkét év távlatából. De még ha másmilyen is az íze, fantasztikus érzés olyan dolgokat enni, amik táplálóak, látszatra akár húsnak néznek ki, mégis mentes mindattól a borzalomtól, ami ugyanannak a húsos változatának előállításával jár.

Nem mellesleg tisztában vagyok vele, mit eszem. Mert a mondás, hogy az vagy, amit megeszel igen is igaz.

Mióta szinte növényi étrenden élek az érzékeim sokkal élesebbek, a testem sokkal könnyebb, a receptoraim a mentális kapcsolódásra sokkal de sokkal erőteljesebbek, ami a választott munkám miatt eléggé számít.

Bár én magam nem vagyok teljes értékű vegán annak ellenére, hogy elég kevés tejterméket fogyasztok mézet pedig egyáltalán nem, imádom a vegán konyhát. Mert tudom, mindent megehetek, amit elém tesznek. Nem kell attól tartanom, miben sütötték, mivel érintkezett a főzési, netalántán a tárolási folyamat során. Ez felbecsülhetetlen értékű számomra. Egyáltalán nem érdekel, többet kell-e fizetni érte, mintha egy olyan étterembe megyek, ahol esetleg van vegetáriánus étel. Aki annyira figyel a táplálkozására, mint én, inkább kiadja a magasabb árat olyanért, amit agyalás nélkül fogyaszthat el.

Szerencsére sokat változott a hozzáállás hazánkban az étkezdék részéről is. Véleményem szerint ez inkább a turistáknak köszönhető és nem annak a tetemes mennyiségű vega/vegánnak, akik Magyarországon élnek.

Sajnos még mindig nem tartunk ott, ahová a külföldiek már évekkel ezelőtt eljutottak.

Vegyük a gyorséttermeket, hiszen rengetegen megfordulnak bennük. Amikor külföldön járunk a férjemmel, mi is hamarabb csábulunk el, mivel árkategóriában összehasonlíthatatlan egy normál étteremmel.

A McDonaldsnak Magyarországon a mai napig nincsen önálló vegetáriánus vagy vegán étele a sült krumplin, a kertész salátán és a gyerekeknek szánt sárgarépa korongokon kívül. A Burger Kingnél ezzel szemben van Plant-Based és vegetáriánus burgerük is (vagy ahogy ők hívják whooper), saláta, nachos sajtfalatok, hagymakarikák, sült krumpli, édesburgonya és csilis sajtfalatok is. Kicsit több opcióval rendelkeznek.

Hazudtam, mert gyorsan rákerestem, és kiderült a hazai Meki piacra dobta a Maestro Felix Fox szendvicsüket, ami rókagombás pogácsát tartalmaz. Hát, első olvasatra nem ájultam el tőle. Meg azért nem reklámozták halálra. Minden nap elsétálok az egyik kajáldájuk előtt és még soha sem láttam a plakátját. A Burger King legalább tolja az arcodba, hogy válaszd a 100% húsmentes whoopert.

Ezzel szemben külföldön bárhova megyünk teljesen mindegy, hogy a bohócosba vagy a burger királyba térünk be, biztosan találunk ehetőt, ráadásul a legtöbb esetben olyat, amit előtte még csak nem is kóstoltunk. Utazásaim során ilyen szempontból a bécsi Burger King vitte a pálmát, az egyik éttermük kizárólag vegán opciókat kínált. Mindent kipróbálhattam, olyanokat, amiket normál esetben soha az életben nem ettem volna. Például baconös óriás hambit. A mennyekben éreztem magam. Sajnos ez a hely azóta bezárt.

Meglepő módon a franciák nem tudnak jó vegán ételeket készíteni. Izgalmas kreációkat szülnek, de nincs semmi ízük. Valamiért kifelejtik a fűszereket, pedig az a hír járja, a francia konyha verhetetlen. Igen, de nem a vegánok számára. Párizsban a legjobbat egy indiai vegetáriánus helyen ettük. Náluk nem hiányoltam az ízeket és a fűszerezést.

Számtalanszor az indiai konyha mellett döntünk, ha átlépjük az országhatárt, mert tisztában vagyunk a kínálattal.

A britek chilis krumplija egyszerűen verhetetlen, mégis a legjobb vegán hely Bécsben található. Veggiezz néven fut és két létesítményükbe is el lehet látogatni. A menüjük szerencsére megegyezik. A wrap szendvicsektől kezdve az egytálételen és a levesen át minden van. A kedvencem a Protein Bowl, ami annyira laktató, hogy semmilyen köretre nincs szükség pluszba, hiába sárgarépa, lilakáposzta, avokadó, saláta, protein és tzatziki teszi ki az összeállítást. Ők is borsófehérjét használnak, állagra úgy néz ki, mintha csirkemell lenne, amit annyira ropogósra sütnek,  hogy szinte szétomlik a szádban. Amíg nem kóstoltad, nem is éltél igazán.

A kedvenc növényi tejem a zabtej. Sokkal testesebbé és nehezebbé teszi a kávét, mondom ezt olyan kávé rajongóként, akinek a délutáni feketéje hajlamosabb kikezdeni a gyomrát. Könnyebben megéhezem tőle. A zabtej változtat ezen. Jobban eltelít.

Persze rengeteg helyen elrontják, mert a baristák egyáltalán nem figyelnek oda, illik-e az adott tej alternatíva az üzletükben szolgált kávéhoz. Ennek eredménye a keserű és szar lötty, amitől fintorba rándul az arcod és legszívesebben kiöntenéd, nem hogy fizess érte ezerötszáz forintot. A másik probléma, hogy olcsó növényi tejeket használnak, amik önmagukban is ihatatlanok, erre képesek még a kétszeres szorzót is rátenni.

A napokban Athénba utazunk néhány napra. Kifejezetten várom a kirándulást, a kikapcsolódáson, a nevezetességek és az új kulturális élményeken felül az ételek miatt. Ugyanis több, mint tíz vegán étterem található Athénban. A legtöbb görög konyhát kínál. Nyilván annak a híve vagyok, hogy ha már elmegyek egy másik országba, akkor ízleljük meg a helyi kultúrára jellemző ízvilágot. Vegaként sajnos akadnak ennek korlátai, de nem az olívabogyó hazájában. Teljesen rá vagyok csavarodva a vegán gyrosra. Alig várom, hogy kipróbáljam. Remélem annyira ízletes lesz, mint amennyire elképzelem.

Addig is készítek magamnak egy zabtejes kávét meg egy incsifincsi vega szendvicset, amit jó Brachiosaurusként, bűntudat nélkül fogyasztok el.

Elkezdtem írni valamit. Egy történetet. Hosszú ideje az elsőt. 

Az írás mindig is a lényem szerves részét képezte. Hozzám tartozott, akárcsak a szívem, a kezem vagy a lábfejem. Egészen addig, amíg be nem görcsöltettek.

Motiválnia kellett volna annak az író közösségnek, akiknek a tanfolyamát követően részt vettem a nyári alkotó táborukban. Azért mentem, hogy tanuljak és fejlődjek. Olyan emberek között mozogjak, akiknek ugyanaz a szenvedélye, mint nekem. Akik elfogadnak, megértik mennyire kényes egy alkotói folyamat, hiszen bármit is írsz a legmélyén ott vagy legbelül. Erre azt érték el, kételkedni kezdtem magamban és letettem a képzeletbeli tollat hosszú, hosszú évekre. 

Begörcsöltem. Hiszen, ha egy sikeres, több könyves szerző lefikázza a munkámat, akkor mégis hogy hihetem, értékes, amit csinálok. Én, a kis névtelen senki. 

Szégyelltem magam és elhittem, nincs keresni valóm az írói világban, még annyira sem, hogy magam szórakozására alkossak. Pedig nem nekem kellett volna szánakozva léteznem, hanem neki, aki mentornak gondolta magát és ebben a titulusban tevékenykedett. Azért, mert én másféle hangvétellel, más szemszögből fogom meg a történeteket, nem jelenti azt, hogy rossz. Ahogyan az idősebbek is, inkább leszólják a fiatalabbakat, mert a generációs különbségeknek köszönhetően képtelenek megérteni őket,  úgy az én szokatlan stílusom sem feltétlen máglyára való. Már látom ezt.

Éveken át úgy tengődtem, mintha elvesztettem volna az egyik testrészemet. Újra kellett tanulnom élni. A korábbi kreativitássá formált belső feszültségeket máshogy kellett levezetnem.  

Aztán eltelt annyi idő, hogy a lelkemen ejtett mély sebek gyógyulni kezdtek. Ott van még a forradás, szemmel nem látható, de érzem. Már önmagában óriási lépés, hogy újra elővettem a gépemet és a szövegszerkesztőben pötyögni kezdtem.

Hiányzott. Igazán csak akkor tudatosult bennem, amikor újra írni kezdtem. 

Nem mindig jó ami kijön belőlem, tudom jól. Lötyög, akár egy rosszul meghúzott csavar, de legalább írok. 

Kisebb elvárásokat állítottam fel magammal szemben, ami sokat javított a pókhálósra repedezett önbecsülésemen. Szabtam határokat, ahogyan határidőket is. Minden héten írok függetlenül attól, mennyire zsúfoltak a napjaim. Ez egy fontos kompromisszum, hogy visszataláljak és fejlesszem magam. 

Imádtam kitalált történetekkel babrálni, karaktereket építeni. Górcső alá vonni, hogyan lesz az ötletből valami kézzelfogható. Csak hát az imposztor szindróma, amit azon a bizonyos nyári napon szereztem ezt is kiírtotta belőlem.

Mégis pár hónappal ezelőtt viszketni kezdett az agyam egy jelenettől. Milyen helyzetek születhetnek két ember találkozásából. Csak gondolatkísérletként indult, ami nem eresztett. Gyökeret vert bennem. Beférkőzött a bőröm alá, borostyánként szőtte be a belsőm minden egyes szegletét.

Élveztem alámerülni benne, tovább fűzni és hirtelen azon kaptam magam három jelenet ötlet is megszületett a fejemben. 

A szűnni nem akaró viszketést csak egy módon csillapíthattam, ha digitális papírra vetem az elmémben zajló fantazmagóriát. 

Elkezdtem hát írni egy nagyobb lélegzetvételű saját történetet, hosszú idő óta az elsőt. Már az összefüggéstelen heti rövid szösszeneteim is az írás birodalmába visszavezető sárga köves út részét képezték, de ez egy újabb lépés a régi kreatív énem felé.  

A sztori nem egy hatalmas valami. Kitaláció, ami a realitás talaján mozog, de mégis bármi lehet még belőle. Élvezem a folyamatot, ahogyan egy-egy mondatfoszlányból oldalak és bekezdések születnek. Nem agyalom túl a dolgokat, nem gondolok arra, mi lesz ha a végére érek. Könyv születik vagy talán novellák halmaza? Szimplán csak élvezem. 

Örülök, hogy ismét képes vagyok a semmiből teremteni valamit. Megformálni a szavakat, felépíteni a cselekményt. Egyáltalán írni valamit. 

Boldog vagyok, hogy minden egyes nappal egyre távolabb kerülök a görcstől, ami béklyóba vert. 

Akárcsak Houdini a bilincsekből, én is kiszabadultam. A határ pedig a tiszta képzelet.

Múlt héten írtam arról, egy videoklip forgatáson dolgoztam. Most mesélek a vidéki forgatási napról. 

Január végére esett, arra az egy péntekre, amikor úgy döntött az időjárás, havazni fog. Éjszakai forgatásról volt szó, délután négykor kezdtük a felvételek rögzítését, a végét hajnali kettőre lőttük be. 

Számítani kellett a hidegre. Arra, hogy meg fogunk fagyni. Főleg, hogy a nagy részében a szabadban voltunk. Négy termosznyi forró teával szerelkeztem fel, az ötödikben kávé volt. 

Délelőtt letoltam a saját előadásomat, majd a jégeralsómat magamra kapva beültem az autóba, amivel vittek. Jóval kisebb stábbal mentünk, az első napon többen dolgoztak velünk, de még így is három autó kellett hozzá. 

A csapat nagy része korábban indult, hogy elő tudjanak készülni, én az énekessel érkeztem. 

Úti célunk egy jócskán Debrecen alatt található 1600 fős község volt. 

Minimum három órás úttal kell számolni a fővárosból, de az operatőr, a fővilágosító és a rendező korábban már jártak ott terepszemlén, amikor is két és fél óra alatt megjárták az utat, ezért úgy döntöttek, lőjük be a diszpó készítésekor kettő óra negyvenöt percet. 

Biztos voltam benne, nem lesz elég ennyi idő. Bele kell kalkulálni a tankolási és mosdó szüneteket is, az időjárást, és ki tudja mi lesz az utakon. A havazás mindannyinkat meglepetésként ért, ennek ellenére, szépen lehetett haladni az autópályán, azért mégis kicsit megnehezítette a körülményeket. 

Ez a kis település annyira keletre fekszik, hogy a hátsó ülésen az ablakon kitekintve láttam  az országhatárt. Ha nem kellett volna lefordulnunk balra, akkor a kocsinkkal a határátkelők sorába gördültünk volna be.

A községbe egy három kijárattal rendelkező körforgalmon keresztül vezetett az út. Jobbra, az első kijárat a nagy semmibe visz, a második a még nagyobb semmibe, a harmadik pedig a községbe. A körforgalom közepén jártunk, amikor kaptam egy üzenetet. Üdvözlünk Romániában! Az EU-díjzóna egyik országában vagy, ezért úgy mobilozhatsz a saját csomagod díjai szerint, mint otthon… 

Meg kell hagyni, meseszép látványt nyújtott táj, ahogy mindent hó borított. Meg persze rohadt hideg is volt. 

Egy tehenészetben forgattunk, két nagyobb helyszínnel. Az istállókban és a szabadban. 

Kicsit magamat is pörgetnem kellett, hogy a három órás út és a délután ellenére még csak most kezdődik a munka java. De mivel két nappal korábban jó sok tapasztalattal gazdagodtam, nem aggódtam igazán. 

Egy gyors mosdózásra és cuccok lepakolására maradt idő, az énekes átöltözött és már mentünk is a setbe. Kábé akkor értünk oda, amikor el kellett volna kezdenünk forogni. 

Kis csúszással indultunk, mivel egyik autó sem ért le az eredetileg belőtt időpontra, amit aztán gyönyörűen behoztunk. 

Tapasztalatok: 

Tehénnel nehéz forgatni.

Ha a fények beállítása érdekében bele kell feküdni egy markolóba, nem szabad kihagyni. 

Az istállóban ne nézz fel, különben szívrohamot kapsz, ha meglátod a pókháló mennyiséget, főleg ha kissé arachnofóbiás vagy.

A télnek köszönhetően már hétkor órakor olyan érzésed van, mintha este tíz lenne. 

Ha hosszú órákat dolgozol a hidegben, nincs szükség kávéra, még akkor sem ha éjszakába nyúlik, mert a hideg ébren tart. 

A nyakba akasztható JBL hangfal igazán praktikus, ha külsőhelyszínen, istállóban vagy egyéb helyen forgatsz videoklipet. Nem kell a tócsába és a tehénszarba tenni, plusz te magad leszel a zene.

A legtartósabb termosz a világon hőtartásilag a DM-es. Még hajnali egykor is forró a tea benne, amit reggel fél nyolckor készítesz. 

Az istállóban nincs olyan hideg, mint a szabad ég alatt, hiába nyitott oldalakkal rendelkezik. A tető és a falak tartják a hőt még a tehenek nélkül is. 

A fázás mindenkit megváltoztat. Míg az első forgatási napon senki nem kérdezte meg, mennyi kép van még hátra, itt többször is feltették ezt a kérdést.

Egyhuzamban négy órát tartózkodni melegedés nélkül a mínusz kilenc fokban sem lehetetlen vállalkozás, ha az ember megfelelően öltözik fel. 

Jó ötlet volt négy termosznyi forró teát magammal cipelni. Kellőképpen átmelegített. 

A száraz téli levegő eltűnteti a ruhádból a tehénszagot.

Nincs az a mennyiségű zokni, ami meggátolná, hogy egy idő után fázni kezdjen a lábujjad. Bár a húsz percig a markolóban mozdulatlanul fekvés is eléggé befolyásoló tényező.

Minden igyekezetem ellenére külső, hideg helyszínen máshogyan lehet hajtani az embereket.

A tehenek érdeklődő állatok, ha megszokják a fényeket és a felhajtást.

Nincs bajom, ha tehénszaros szalmában kell mászkálni, csak ne találkozzak pókkal. 

Nem vagyok jó hajsimogató és frizura igazító.

A rendezői monitor továbbra is hasznos, fontos, hogy azt nézzem, ne pedig a valós jelenetet. 

Fagypont alatti hőmérsékletben az iPad kijelzőjének taperolása miatt levenni a kesztyűt egyenlő a halállal. 

Hasznos ha ilyen körülmények között kapucnis és aláöltözésre alkalmas kabátot veszel fel. 

Szalmákkal betakarni az állványok lábát, hogy belesimuljon a környezetébe élvezetes feladat, nem pedig aljamunka.

Ha világosban mész be az istállóba, de pár óra elteltével sötétben jössz ki, garantáltan megborul az időérzékedet.

Borítékolni kell a nem várt eseményeket, bizonyos döntéseket pedig neked kell meghozni. 

Gondolni kell a közös stábfotóra. Mindenképp készüljön miután befejeztétek a forgatást. 

Még mindig menő érzés azt mondani tessék, és ennyi.

Örülnek az emberek, ha közel két órával hamarabb közlöd velük, felvettük az utolsó jelenetet. 

A forgatás után még három órát utazni haza közben megpróbálni nem bealudni, remek érzés. 

Popcorn imádóként olyan klipet forgatni, ahol a pattogatott kukorica szerves része a kelléknek, amit utána meg is ehetsz, isteni érzés. 

Ilyen időjárási körülmények között nagyon figyelni kell a szereplőkre, hogy ne fázzanak meg. Csak akkor kérjük meg, álljanak be a setbe, ha már rögzítés közeli állapothoz kerültünk. 

Nyilván akkor romlik el a kazán és nincs meleg víz, amikor te egésznap a téli éjszakában forgattál. Mikor jössz rá? Amikor a tus alatt várod a forró vizet.

Konklúzió, egy fantasztikus napot tudhatsz magad mögött. 

Nemrégiben egy videóklipet forgattam.

A rendező maga kért fel elsőasszisztensnek, és bár nem sokat fizetett, részemről egyáltalán nem volt kérdés, elvállalom-e. Iszonyatosan érdekel a filmezés világa. Bármit megadnék, még ha csak kávéhordóként is, de egy filmben dolgozzak. Nem kell, hogy külföldi film legyen, jó lesz nekem egy magyar alkotás is. 

Megszállottja vagyok a mozgóképnek. Többet ad nekem, mint egy színpadi mű. Ráadásul teljesen máshogy működik egy filmes munkafolyamat legyen szó reklámról, sorozatról, filmről vagy ebben az esetben videóklipről, mint egy színházi produkció. 

Jócskán rendelkezem forgatási tapasztalattal. A covid ideje alatt streaming képesre rögzítettük az összes futó előadásunkat, számtalan jelenleg is játszott darabhoz kellett jeleneteket felvennünk, akár greenbox technikával, a pályámat pedig olyan rendezővel kezdtem, aki filmes és színházas is egyszerre, minden előadásához komoly stábbal filmbetéteket forgat megteremtve a film és a színház különös elegyét. De ilyen profi csapattal még nem dolgoztam. 

Izgalmas kihívásnak tűnt, mert azért a videóklip mégiscsak teljesen más. Szükségem volt erre a munkára, hogy kirángasson a megszokásból és inspiráljon. Hosszú idő telt el, mióta utoljára valóban élveztem is, amit csináltam. 

Rövid időn belül két forgatási napunk is volt egy belső és egy vidéki külső helyszínnel.

Ahogyan az életemben oly sokszor megtörtént, hogy lassan igazán megszokhatnám már,  nemcsak első asszisztensi feladatokat láttam el végül. A gyártásvezető is én lettem, a szkriptes és a felvételvezető is. Bár tulajdonképpen nem teljesen egyértelmű számomra, hogy az elsőasszisztens és a felvételvezető normál esetben két külön személy-e, mindenesetre itt mind a kettő munkakört én láttam el. 

Egy ilyen kis költségvetésű dolog esetén szerintem normális, hogy bizonyos ágazatok összeolvadnak, plusz nem pakoltak volna ennyi mindent a nyakamba, ha nem bírtam volna el vele. Ezt a rendező nagyon is jól tudta, rendszeresen dolgozunk együtt. 

Minden egyes percét imádtam ennek a melónak. A belemet is kidolgoztam félreértés ne essék, de minden pillanatát élveztem.

Eleinte féltem egy kicsit, mivel mégiscsak most forgattam először videóklipet, de ahogy egyre jobban kristályosodott ki előttem a feladataimnak a részletei, egyre jobban merültem el az anyagban, tudtam, menni fog ez. 

Az egyik legnagyobb kihívást a diszpó elkészítése jelentette, ez a gyártáshoz tartózik. Ez egy nagyon részletes menetrend, amit minden érintett megkap. Ez alapján tudja mindenki mikor és hol kell lennie pontosan. Készítettem már korábban is menetrendet, de annak közel sem kellett ennyire professzionálisnak lennie. Komoly filmesekkel forgattam, muszáj volt, hogy megfeleljen az elvárásoknak. 

Pozitív meglepetések közé tartozott, hogy lehetett kérdezni. 

Alapnak kellene lennie, mégsem az. Valahogy a munkáim során mindig az az elvárás, hogy mindent tudnom kell anélkül, hogy bárki is elmagyarázná pontosan mit is vár tőlem. Lecsesznek, ha nem teljesítem azt a szintet, ami a fejükben él, ami szavak formájában soha nem hagyja el a szájukat.  

Ennek az előfordulása exponenciálisan növekszik, amikor olyat csinálok, amit előtte még sohasem. Mintha egy addig ismeretlen videójátékba kezdenék, de senki nem magyarázza el a szabályokat. Jöjj rá magadtól. A tutoriál helyett rögtön a legnagyobb csatában találom magam. Az a helyzet, hogy ilyenkor a legprofibban teljesíteni olyan eksztatikus élmény, amihez semmi sem fogható.

Pár évvel ezelőtt tévéjátékot forgattam, legalábbis azt mondták. Nekem kellett összeállítanom a forgatási tervet anélkül hogy bárki segítséget nyújtott volna. Akkor készítettem ilyet először. A kisujjamból kellett kiszopnom, hogy vajon mennyi idő kell a fény átállásokra, kamera átállásokra, díszlet átállásokra anélkül, hogy bárkivel is egyeztethettem volna erről. Ahogyan a felvételek idejét is egyedül kellett megsaccolnom a rendelkezésünkre álló összes idő alapján. Néha a filmrendező, akinek semmi köze nem volt eredetileg az anyaghoz, mivel ez egy színházi előadás tévéjáték adaptációja volt, felhívott, kérdezett valamit, majd közölte, az úgy nem lesz jó, ahogy kitaláltam. Csináljam újra. 

Tulajdonképpen a forgatás első napján derült ki, hogy nem is tévéjátékot, hanem filmet forgatunk. Egy egy óra negyvenöt perces filmet négy nap alatt, megfelelő előkészítés nélkül. Nyilván katasztrófa lett.

Ezzel szemben a klipforgatás előkészületei során óriási meglepetésként szembesültem azzal, nem hagytak magamra a gyártással. Az operatőrrel átbeszéltük az összes fent említett részletet, ő hozzátette, részéről mennyi átállási idő kell, én pedig javaslatot tettem a felvételek idejére. Alapból nagyon segítőkész volt, tisztában volt a helyzetemmel, és amellett hogy válaszolt ha kérdeztem, nem nézett le. Egyszer sem éreztem, hogy kisebb lennék, amiért nem filmes asszisztens vagyok, hogy nem azt nyújtom, amihez szokva van vagy amiért olyat kell elmagyaráznia ami neki teljesen evidens. 

Nem tudom, hogy minden forgatáson ilyen kooperatívan együtt működik-e a háttérszakma, de gondolom, igen, mivel máshogyan nem lehet pontos és tartható időbeosztásokat készíteni. 

A másik, ami váratlanul ért, tekintéllyel rendelkeztem. Egy-két embert leszámítva soha életemben nem találkoztam előtte a stáb nagy részével, a filmesek közül talán az operatőrről jelenthettem volna ki a meetingeléseinknek hála, hogy ismerem. Mégis mindenki figyelt rám, ha kértem valamit rögtön megcsinálták. Nem akadékoskodtak, nem ellenkeztek, nem kellett külön kérvényt benyújtani, hogy mozduljanak meg. Ha elkiáltottam magam, felvétel lesz, abban a pillanatban elhallgattak. Mindezt miért? Mert én voltam a rendezőasszisztens. 

Ennyit számít, hol végzed a szakmád. Ugyanúgy irányítani kellett az embereket, ugyanúgy szorosan együttműködni a rendezővel, csak amíg a filmes közegben ez a legmagasabb pozíciót jelentette, addig a másik világban ez apró porszemnek felelt meg. Holott a feladatkörömnek ott is tisztelettel kellene bírnia. 

Annyira érződött, hogy ki az, aki profi filmes, és kik azok, akik az én munkatársaimból tevődtek össze. Nyilván kiknek kellett többször szólni, a saját kollégáimnak. 

Valójában hálásnak kell lennem azért a borzalmas tévéjáték helyett film lesz tapasztalatért, és a főnökömnek is a nyár előtti szupervíziós beszélgetésért, amikor azt kifogásolta, hogy túl jól végzem a munkámat, mert most legalább tudtam, hogyan kell működnöm ahhoz, ha tartani akarjuk a kiírt időket.

Sok beállításunk volt. Az operatőr lehetetlennek tartotta, hogy ezt a mennyiséget felvegyük tizenkét óra alatt. 

Közel két órával korábban végeztünk mind a két napon köszönhetően a kiváló beosztásnak és a habitusomnak. Személyes győzelemnek élem meg, hiszen a felvételeket is én vezettem. Főleg rajtam múlott, csúszunk-e. Azon, mennyire hajcsár módjára hajtom az embereket, hogy készen legyenek és forogni tudjunk. Engedem-e, hogy szétfolyjanak a fény korrekciókkal, szétessenek a színészek, későn jöjjenek rá a díszítők, hogy ereszt a kád, ezért megoldást kell találni rá különben nem tudják megtölteni vízzel.

Fontos tapasztalat még, ha iPadet tartva rohangálsz egésznap, másnap iszonyat izomláz lesz a karodban. Azon tároltam minden szükséges információt, melyik snitt következik, mely szereplők kellenek, mi a kellék, tátog-e az énekes, ha igen akkor mit. Arról játszottam be playbackhez a zenét.

Az idő előrehaladtával egyre jobban fáradnak az emberek, olyanra is extra figyelmet kell szentelned, amire addig nem kellett. Belátszik-e a képbe egy állványláb, a kádon kívül lóg a dugó ezüstlánca elrontva ezzel az összhatást stb.

Akármennyire is edzett vagy, biztos, hogy tizenkét óra állás után görcsölni fog alvás közben és ébren is a lábad. Hiába futsz naponta 6-7 km-t.

Ha egy napot forgatsz, a következőn nem és utána megint, akkor akármennyire is fáradtnak érzed magad, akármennyire is irreálisnak tűnik az első forgatási nap előtt kiküldeni a második forgatás diszpóját, akkor is tedd meg. Így amikor hajnalban esel be az ágyba egy tizenöt órás munkanap után, mivel előtte még a normál munkádat is letoltad, nagyon jól fog esni, hogy pihenéssel töltheted a forgatásmentes napot, nem pedig táblázatok szerkesztésével.

Éjszakai forgatás télen, vidéken, a szabadban teljesen más, mint bent egy színházteremben.

Ha három napon belül kétszer forgatsz sok munkaórával és kevés alvással, akkor olyan jót alszol utána, mint még előtte soha. Képszakadásos ájulás ritka, de rendkívül pihentető. 

Fénydublőrnek lenni szórakoztató, még akkor is, ha amúgy unalmasnak és szívásnak tűnik. 

Az alábbiakra jöttem továbbá még rá.

Egy, iszonyatosan inspirálólag hatott rám ez a munka.  

Kettő, nekem való a filmes szakma. Lehet, hogy a mostaninál sokkal jobban. 

Három, örülnék, ha ez valami újnak a kezdete lenne.  

Négy, lehet, hogy rossz helyen vagyok.

Amikor a születésnapod előtti estén anyukád apró szilánkosra tör, és te komolyan úgy gondolod, meg sem kellett volna születned felbecsülhetetlen élmény.

Minden másra ott a Mastercard. 

Egy váratlan látogatással indult. 

Meg azzal, hogy nem tájékozódtak előtte. Pedig ha megemelték volna a telefont és legalább a férjemnek szóltak volna, hogy figyelj azt tervezzük, délután felmegyünk hozzátok a fővárosba, legalább ő tudta volna jelezni, hogy ez most nem igazán alkalmas. 

Elvállaltam egy videóklip asszisztálását, ami rendkívül sok előkészülettel és szervezéssel járt. A születésnapom után kettő és négy nappal is forgattunk, az összes létező időmben telefonhívásokat bonyolítottam, táblázatokat készítettem, több órás megbeszéléseken vettem részt. Emellett pedig a mugli munkámat is végeztem. 

Semmit nem tudtak erről nyilván, mivel még a karácsonyi összejövetelen sem tett fel a családtagjaim közül senki egy darab kérdést sem az életemről, utoljára pedig január elsején beszéltem anyukámmal, de akkor is csak a szokásos buék és a mi volt a program tegnap este kört futottuk le. 

Számítottam a látogatási szándékukra még így is, hogy az eseményt megelőző két hétben egyik szülőmmel sem beszéltem.

Szinte minden évben a születésnapomat megelőző hétvégén megjelennek, hogy személyesen felköszöntsenek független attól, ráérek-e vagy sem. Elméletileg rólam szól ez az alkalom, de valójában én vagyok a legkisebb tényező. 

Ha nem így lenne, akkor ténylegesen olyan időpontban jönnének, ami nekem is megfelelő. Amikor egyáltalán nem dolgozom, nem kell az elvégzendő feladatokon kattogni, bele tudok helyezkedni az ünneplésbe és ki tudom élvezni azt az egyetlen egy napot, amin szeretném is, ha velem foglalkoznának.

Már nem igénylem, hogy figyeljenek rám. Az évem háromszázhatvanöt napjában csak csendben eltűnni szeretnék, a háttérben megbújni, de azon az egy kivételes napon szeretnék a reflektorfénybe kerülni. 

Ismertem a protokollt. Mégis reméltem, hogy idén nem következik be. A forgatási teendőim listája soha nem ért véget. Ha sikerült kihúznom róla valamit, rögtön kettő újabb feladat került a helyére. 

Vasárnapra, a születésnapom előtti estére, váratlanul bekerült egy online megbeszélés. Aznap végig dolgoztam, így nem lehetett máskorra tenni.

Sietve hagytam el a munkahelyemet, hogy időben hazaérjek és legalább egy teát tudjak még előtte főzni magamnak. A biztonság kedvéért, mivel az ördög nem alszik, körülnéztem, nem várakoznak-e az utcán a szüleim. 

Megpillantottam őket. 

Talán valóban nem köszöntem, ahogyan anyukám állítja. Talán valóban rögtön azzal indítottam, hogy ugye tudjátok, hogy húsz perc múlva online meetingem lesz, ami valószínűleg három órán át fog tartani. Talán igaza volt, amikor ezt a hazafele út felénél felhozta nekem egyéb más sérelmekkel egyetemben. 

De ami biztos, hogy úgy ülték végig a délutáni előadásomat, hogy egy szóval is jelezték volna az ottlétüket. 

Azt hittem, hogy csak az előadás végére érkeztek, erre egy félmondatból kellett kikövetkeztetnem, hogy valójában az egész darabot végig nézték. Kora délután óta Budapesten voltak, nekem pedig fogalmam sem volt róla. 

Küldtünk képet. Érkezett a válasz, amikor megérdeklődtem, hogy miért nem tájékoztattak a jelenlétükről.

Valóban kaptam a két előadásom között egy vicces üzenetet, melyben egy vigyorgó fej kíséretében az állt, juj kezdődik, de kép nem szerepelt mellette. Azt hittem a születésemre vonatkozik, hogy anno ilyenkor már várták az érkezésemet. 

Persze azért is én kaptam az ívet, hogy egy nevető fejen kívül nem reagáltam mást erre. Nem kérdeztem rá az üzenetre, így magamra vessek, amiért tájékozatlan maradtam.

Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy felhívjon. Sem az előadás előtt. 

Sem az előadás szünetében. 

Sem utána. 

Találkozhattam volna velük, együtt tölthettük volna a szünetet, de nem, mert képtelenek a normális kommunikációra. 

Még ha csak a két felvonás között szerzek tudomást a jelenlétükről, akkor is beljebb lettem volna. Akkor legalább egy órával el tudtam volna tolni a megbeszélést, és egy rövid, de tartalmas köszöntést követően mindenki elégedetten távozott volna a városból. 

Ehelyett sértettség és vádaskodás lett a vége. 

Az otthonom felé vezető út felénél anyukám faképnél hagyott. 

Nem tudsz áldozatokat hozni. A családnak is fontosnak kellene lennie. Mindig a munkával takarózol, hogy mennyit dolgozol. Nekem is lett volna jobb dolgom, de itt vagyok. Én hoztam áldozatokat. Milyen stílusban beszélsz velem? Ingerült vagy és kiabálsz.

Pár vezérmondat a  rám zúdított csodás indulat koktélból. 

Teljesen értetlenül álltam a lelki terror előtt. Hogy lehetek én a hibás olyan helyzetért, amit ők okoztak maguknak? Miért én érzem úgy magam, mint akit ledaráltak, amikor semmi rosszat nem tettem? 

A szüleim autója nem messze parkolt a házunktól. Még csak véletlenül sem közösen mentünk oda. 

Miután felháborodva és sértődötten anyukám lelépett apukám pedig utána ment, egy másik úton mentem haza. Mielőtt még a kapuhoz értem, apukám hívott, hogy várjam meg őket a ház előtt, odaadják, amiért jöttek. 

Szinte hozzám vágta anyukám az ajándékszatyrot, a kérésem ellenére, hogy legalább egy teára jöjjenek fel a lakásba és üljenek le, csak egy újabb érzelmi fröccsöt kaptam cserébe. 

Feljöttünk, hogy veled legyünk, de te ránk se bagózol. Köszönés nélkül leoszottál minket, hogy te nem érsz rá. Szívesen végig vártuk volna a megbeszélésedet, de ezek után nem fogjuk.

Amikor határozott mozdulattal széthasítanak egy ruhadarabot fájdalmas reccsenő hang kíséretében adja meg magát. Ez történt azzal a láthatatlan, megfoghatatlan belső részemmel is, amit léleknek hívunk.

Apró darabokra téptek. Fecnikre, amit ha a levegőbe dobsz hópelyhek módjára hullik alá az égből. 

Félember lettem. Nem is fél, hanem negyed, nyolcad, tizenhatod. 

Azt hiszem ilyen lehet horcruxnak lenni.

A horcrux egy lehasított lélekdarabot rejtő tárgy, de lehet élőlény is. A létrehozónak gyilkolnia kell ahhoz, hogy szétszakadjon a lelke, amit sötétvarázslatok kíséretében elrejt. De a lélek mások által is megcsonkulhat, ugyanúgy lehasadhat. Elég hozzá pár megfelelő szó.

Kikészültem. Szétestem. 

Belülről emésztett fel a feketelyuk, ami pillanat töredéke alatt keletkezett bennem.

Anyukám előtt nem mutattam ki milyen hatást gyakorolt rám. Nem is tudtam volna, mivel  fátyolos tekintettel ismét faképnél hagyott, visztont amint becsukódott mögöttem a lakásom ajtaja szétzuhantam. 

A könnycsatornámon keresztül patakokban törtek ki az érzelmeim. A küszöbön a ruhafogas alatt összegörnyedve próbáltam összekaparni a darabjaimat, de lehetetlen vállalkozásnak tűnt, mivel a lényem egy jó nagy része ott maradt a Rottenbiller és a Josika utca sarkán.

Fájt az igazságtalanság. 

Mert rohadtul igazságtalan a születésnapom előtti estén azért kikészíteni, mert felháborodást kelt, hogy dolgoznom kell, amikor bejelentés nélkül bukkantak fel. Az én munkám aztán egyáltalán nem olyan, hogy csapot papot otthagyhatok, ha úgy tartja kedvem. És ezt az anyukám nagyon is jól tudja. Mégsem akarja megérteni. 

Valahogyan sikerült kontroll alá vonnom magam a megbeszélés alatt, és sírás nélkül, fegyelmezetten csakis a munkára fókuszálva dolgoznom. De amint befejeztük a videóchatet újra rám szakadt a nyomorom. 

Gyomorgörcs, remegés, fékezhetetlen könnyfolyás, apátia, üresség. 

Mégis minek jöttem a világra?

Teniszlabdára dagadt szemek, ijesztő gondolatok a létezésről. 

Értéktelenség.

Mellesleg boldog születésnapot, hogy rohadjak meg.

Meg sem kellett volna születnem, hiszen csak gondot okozok. Örömöt nem. 

Van, amit nem lehet pénzért megvenni. Minden másra ott a Mastercard.

Anyukámmal minden évben ellátogatunk a fővárosi karácsonyi vásárba. A Vörösmarty térre, és ha időnk engedi, akkor a Bazilikánál lévőbe is. Azóta tart ez a hagyomány, hogy az érettségi után Budapestre költöztem tanulni.

Az évek során maximum két alkalom maradt ki egy, amikor sehogyan sem sikerült összeegyeztetnünk a szabad napjainkat, illetve a covidos időszak. Bár a pandémia idején is felutaztak apukámmal, hogy sétáljunk egyet az Andrássy úton a karácsonyi fényekben, ha már mást nem is lehetett csinálni.

Idén eggyel növeltem a tétet, és elmentünk néhány napra Bécsbe karácsonyi vásározni. Nekem mindenképpen kellett a levegő változás, meg persze a hangolódás, ráadásul mindig is vágytam az év ezen szakába oda. Rutinos látogatója vagyok a városnak, életem során az összes külföldi utazásom közül itt jártam a legtöbbször, simán neki vágtam volna a kirándulásnak anyukámmal egymagam, de kellett az erősítés, plusz az időpontokkal is variált, így végül a férjem és apukám is velünk jött. Igazi kis családi kiruccanás lett belőle.

Anyukám nem egy könnyű eset, ráadásul külföldről volt szó, tudtam, extra türelem kell majd hozzá.

Legalább egy héten át készítettem a szüleimet, hogy a szállásról a vonatállomásra vissza nekik kettőjüknek egyedül kell majd eljutniuk. A szüleimnek korábban haza kellett mennie, mert apukámnak már kedden este dolgoznia kellett, nekünk a férjemmel csak másnap, így a szüleim egy aznap reggeli vonattal visszautaztak Peste, hogy még időben hazaérjenek, mi pedig egy délutánival mentünk.

A kiruccanásunk két napja alatt mást sem hallgattam anyukámtól, csak hogy ők el fognak tévedni a pályaudvarra menet. Pedig a szállás felé villamosozva is bizonyítottam, gyerekjáték az útvonal.

Erősen presszionált, kísérjük ki őket, amikor pedig az utolsó vacsorán megvitattuk a férjemmel az esetet, és arra jutottunk, tulajdonképpen kimehetünk velük, mivel a vásárok hétköznap tizenegy és délnél előbb nem nyitnak, lesz időnk megjárni az állomást oda-vissza, összepakolni és még ki is jelentkezni a szállásról, akkor ártatlanul előadta anyukám, nem kell velük mennünk, odatalálnak ők egyedül is.

Szerettem volna kihasználni az ajándékba kapott extra időt, amit a férjemmel kettesben tölthettünk. A vonathoz kísérésük legalább másfél órát vett volna el, ráadásul csak fel kellett szállni a villamosra, a vonatállomásnál meg le, nem túl bonyolult. Nem lehet eltévedni.

Alábecsültem a szüleimet.

A villamos megállója közvetlenül a szálloda szomszédságában feküdt, néhány perc sétára egyenesen. Ez nem okozott problémát, a két nap alatt annyit fordultunk meg itt, hogy maguktól is idetaláltak volna. A lelkükre kötöttem, hányas számú villamosra kell szállni és mi a pályaudvar neve. Ezen a vonalon csupán két járat közlekedett, így ötven százalék eséllyel jóra ültek volna fel. Mivel végül velük mentünk nem kellett erre figyelniük.

A harmadik megállónál anyukám megkérdezte, most szállunk, ugye?

Visszakérdeztem. Az állomásnak Hauptbahnhof a neve?

Nem, de ez a harmadik megálló, és a harmadiknál kell. Apukád ezt mondta.

Simán leszállt volna rossz helyen magával rángatva apukámat is, mert egy számhoz ragaszkodott, amit tegnap este tőle hallott, a megálló nevével egyáltalán nem foglalkozott. Még csak a vonatállomás közelében sem voltunk. 

Mondjuk apukám is ludas, mert hasraütve mondott egy számot, nem nézte meg, ténylegesen mennyit kell menni.

Megérkeztünk ahhoz az állomáshoz, ahol ténylegesen el kellett hagyni a villamost. Itt rossz irányba fordultak volna annak ellenére, hogy mindent gyönyörűen kiírtak és feltűntettek. Kis piktogramok mutatták az utat, merre menj a vonathoz. Tényleg nagy komplexum, a föld alatt több száz métert kell gyalogolni, de ha figyelsz, könnyen megtalálsz mindent.

Elértünk a menetrendet mutató óriás kijelzőkhöz, ahol bal oldalon az induló, jobb oldalon pedig az érkező járatokat lehetett olvasni.

Apukám megszólalt, hogy a pesti vonat már befutott.

Az induló járatokat nézd, ne az érkezőket.

Ja, akkor még nincs bent.

Mamma mia! Simán rossz peronra mentek volna, ha nem figyelmeztetem őket.

Olyan korán érkeztünk, hogy még ki sem írták hova érkezik a szerelvényük. Jópár percet várni kellett, mire egyáltalán megjelent a tábla alján. Tízes vágány C-től E-ig. Újra elindultunk.

A vágányszám értelmezése sem ment volna nekik. A tízest még megtalálták volna, de nem jutottak volna el arra a következtetésre, hogy azon belül betűkkel is el vannak látva, és azért kell a megadott szakaszhoz állni, mert lecsatolják a többi vagont. Ezt még megértem, nálunk nem így működik a rendszer, először tényleg furcsa. De anyukám más logika alapján akarta keresni a megadott betűket, ezt ő maga ismerte el.

Végre eljutottunk a megfelelő peronra, a mozgólépcsőt hagytuk el, amikor begördült egy vonat, oldalán Budapest felirattal. A szüleim sietni kezdtek. Keresték a vagon számát, ahova szólt az ülőhelyük.

Megálltam egy pillanatra. Jobban megvizsgáltam a vonat oldalára kiírt információkat. Járatszám, úti cél, megállók.

Fel ne szálljatok, mert ez még az előző vonat. Kiáltottam nekik, pedig már szinte az ajtóban álltak úgy, hogy nem is találták a saját kocsijukat.

Majdnem egy órát késett a korábbi Budapestre tartó Railjet. A táblán ki is írták, csak nem néztem a peront, mert minek, plusz a hangosba is bemondták, ezért csekkoltam a szerelvény oldalára írtakat.

Ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa, ahogyan én tettem, akkor még a vak is látja, hogy a menetszám nem egyezik a szüleim jegyén szerepeltekkel.

Csak hát ők nem hasonlították össze.

Képesek lettek volna anélkül felszállni az első bejövő random expresszre, hogy ellenőrzik az adatokat. Mégis mikor jöttek volna rá, hogy másik vonaton utaznak, Hegyeshalmon?

Ez csak azért lett volna ciki, mert a jegyük kizárólag a megadott járatra volt érvényes. Teljesen mindegy, hogy sokkal későbbire vagy korábbira szállnak, újra jegyet kellett volna venniük. És az adventi időszakról beszélünk. Nekünk is csak azért sikerült olcsón szereznünk, mert több, mint egy hónappal korábban megvásároltam oda-vissza a jegyeket.

Ekkor már picit ideges lettem.

Valahogy nem igazán akartam elhinni, hogy ennyire bénák legyenek. Fel se jutottak volna a vonatra, ha mi nem megyünk ki velük. Már az első akadálynál elvéreztek volna.

Nem mondom, hogy nem szidtam meg őket, amiért gondolkodás nélkül fel akartak pattanni a Railjetre.

Anyukám viccesen megjegyezte, milyen jó, hogy mégis elkísértük őket. Én inkább csak hallgattam. Lenyeltem, ami kikívánkozott belőlem.

Még megörökítettük a közös kirándulásunk utolsó pillanatát, aztán apukám közölte, hogy nyugodtan menjünk, innen már rendben lesz minden.

Vonakodtam.

Nem hittem neki.

A megfelelő pályaudvaron álltak, a megfelelő peronon, a megfelelő szektorban, mégis mi baj lehet?

Az elmúlt húsz perc mindenről meggyőzött, csak arról nem, hogy rendben feljutnak a megfelelő expresszre. Valahogy nem akaródzott indulnom.

Apukám is győzködött. Anyukám is győzködött. Én is győzködtem magamat.

Közben múltak a másodpercek, amik percekké dagadtak. A ketten csatangolunk a férjemmel a városban és mindenhova ellátogatunk, ahova a szüleim bioritmusa miatt nem sikerült idősáv egyre csökkent.

Aggódva, de végül otthagytuk őket. A lelkükre kötöttem, írjanak, ha felszálltak a vonatra. Írjanak, ha elindultak a vonattal. Írjanak, ha beértek a Keletibe. Írjanak, ha eljutottak a Nyugatiba és felszálltak a másik vonatra, ami elviszi őket a szülővárosomba. De még akkor is írjanak, ha a hazaértek.

A mozgólépcső fele tartva megálltunk a férjemmel az egyik digitális táblánál. Azon konkrétan szerepelt a szüleim Railjet Xpressének a rajza a pontos kocsibeosztással. Tudtam hova szól a jegyük, gyorsan megkerestem rajta és megállapítottam, a D szektorban kell majd felszállniuk. Körülbelül ott is álltak.

Már nem fordultam vissza, messze voltam tőlük. Inkább fölhívtam őket Messengeren keresztül és megosztottam velük az információt. Továbbra is hangsúlyoztam, ne mozduljanak onnan, ahol éppen állnak.

Megköszönték a tájékoztatást, miközben azon értetlenkedtek miért rágok mindent a szájukba. Nem értették miért izgulok ennyire. Hiszen eddig is olyan jól ment minden.

Nem mondom, hogy a következő egy órát nem parázással töltöttem.

Írt nekem bármelyikük is, amikor felszálltak a vonatra?

Nem.

A férjem kapott anyukámtól egy üzenetet, hogy a járatuk ötvenhárom perc késéssel indul. Vajon ez az előző késése miatt lehet?

Először is, a férjemnek ezt honnan a gyöszből kellene tudnia. Másodszor pedig, vajon ez azt jelenti, hogy már fent ülnek a vonaton?

Külön írnom kellett nekik, hogy választ kapjak erre a kérdésre.

Egyikük sem írt, amikor elindultak.

Egyikük sem írt, amikor megérkeztek Budapestre.

Egyikük sem írt, amikor sikeresen átszálltak a másik vonatra.

De még akkor sem írtak, amikor átlépték a lakásuk küszöbét.

Bezzeg azzal kapcsolatban sikerült anyukámnak üzenetet küldeni, hogy mi otthon vagyunk-e már.

Teljes csodának tudom be, hogy további intermezzo nélkül, rendben hazaértek.

Néha szükséges megállni és kiértékelni a velünk történteket. Számba venni azokat az eseményeket, amik örömöt okoztak nekünk, amiktől annyira túlcsordult a szívünk, hogy a föld fölött lebegtünk. Mivel minden éremnek két oldala van, nem feledkezhetünk meg a negatív eseményekről sem. Fontos, hogy ezeken is elgondolkozzunk, mert csak így fejlődhetünk igazán.

Saját magamon érzem, mennyire nehéz lassítani, amikor mindenki rohan körülöttünk. Amikor csak a túlélésre játszom. 

December 31. tökéletes az elmélkedésre. Sorompóként tartóztat fel arra kényszerítve, nyugodj meg és összegezd, amit elértél. 

Idén rengeteget fejlődtem, legalábbis így érzem. 

Kidobtam a diétámból a csalónapokat, mert felismertem, rosszabbat tesz mentálisan, ha megtartom, mint ha nem. Mindig csak a kezdetekben nehéz lemondanom valamilyen típusú ételről, de mivel az egész életem erről szól, egészen könnyen megy már. Elég csak elhatároznom, és nincs probléma többé. Persze nehéz eleinte kitalálnom mit mivel helyettesítsek, de már olyan rutint szereztem, pillanatok alatt megoldást találok a legbonyolultabb menüre is. 

Kezdetben sokat segítettek a csalós napok, amikor majdnem mindent, amit addig nem ehettem egy nap erejéig fogyaszthattam. Idén rájöttem, ez nem jó nekem. Amíg a mentális pajzsom ép, addig nincs gond a lemondással, bármeddig tartani tudom. De ha már pici rés keletkezik, akkor olyan könnyen összeomlik, mint a kártyavár. Márpedig a csalónapok rést ütöttek rajtam. 

Felismertem, napi egy órára igenis lehetek elérhetetlen. Lelkiismeretfurdalás nélkül hagyom otthon mindenféle hívásátirányítás nélkül a munkatelefonomat, ha elmegyek futni. Korábban ezt nem mertem megtenni. Az év során bizonyos események hatására eljutottam arra a pontra, szükségem van némi korlátok nélküli szabadságra. 

Szexi lettem.

Emberek inspiráltak, hogy aztán én inspirálhassam őket.

Újra írok. Elengedtem a görcseimet, amiket másoknak köszönhettem. Az elvárásokat, amiket magammal szemben állítottam fel. Új célokat tűztem ki, amik reálisak és csak szórakozást okoznak.

Az ablakom alatt forgatott Adrien Brody és Felicity Jones.

Megtanultam az anyukámmal kommunikálni. Nem állítom, nincs olyan pillanat, amikor fél perc alatt borít ki olyan szinten, hogy egyáltalán nincs kedvem tovább élni, de az esetek nagy százalékában teljesen hidegen hagynak a kioktatási és az irányítási szándékai. Már én sem megyek bele a csapdába, csak olyat mondok, amiből tudom, nem lesz baj.

Elkezdtem kizárólag angolul olvasni és filmeket nézni. Óriási saját árnyék átlépés. 

A két ünnep között elmentem futni.

Leszoktam a második kávéról. És a harmadikról is, ami az igazán feszített munkatempójú időszakokban lecsúszott. Először nem tudatosan döntöttem így, egy szeptemberi influenza hullám kényszerített ebbe a helyzetbe, de úgy voltam vele, ha már így alakult, akár tudatosan is folytathatom. Ma már hébe-hóba iszom csak másodikat. Fekete teázom helyette. Sokszor még arra sincs szüksége a szervezetemnek. 

S-es és XS-es felsőket kell magamnak vennem. Bár azt gondolom, továbbra is fölé méreteznek, és valójában M-es ruhákat hordok. 

Képes vagyok este tízkor lefeküdni aludni.

Keményen küzdöttem, hogy felgyógyuljak a deréksérvemből. A nyáron már 7 km-eket futottam a Tiszaparton lehagyva az ott közlekedő kisvasutat. A tüneteim teljesen megszűntek, de kiemelten figyelek rá, hogy ez így is maradjon. 

Befelé fordulóbb lettem, zártabb, de nem bánom.

Hosszú idő óta ismét hóban sétáltam, igazi tél vett körül néhány napig . 

Elhívtam a szüleimet a bécsi karácsonyi vásárra, két és fél napot töltöttünk együtt. A bonyolult anya-lánya kapcsolatunk miatt ez extrán dicséretre méltó.

A múlt héten lefutottam életem leggyorsabb 5 km-ért, amikor 6,52 km-t mentem 36 perc alatt.

Sikerült jegyet vásárolnom az Eras Tourra.

Kiábrándultam a munkahelyemből. Hatalmas törést és csalódást okoztak a munkámmal kapcsolatban, aminek következtében Titanic szintű károk keletkezett bennem. Tulajdonképpen hálás lehetek, mert megtanították, legyek olyan, mint mások, és tegyek nagyívben mindenre.

Filmnézés vagy az adott sorozat még egy epizódja megtekintése helyett inkább befekszem az ágyba és olvasok.

Időszakosan eljárok úszni. Tökéletes kiegészítése a gyógytornának és a futásnak.

Kiégtem, hogy aztán főnix módjára feltámadjak hamvaimból.

Sírva nevettem életemben először.

Lebombáztak, hogy aztán újra építhessem magam.

Négyszer jártam külföldön. Hihetetlen szám. Néha egész évben nem sikerül eljutnom a határon túlra. Három alkalommal a férjem is velem tartott, egyszer pedig egy spontán meghívást elfogadva megjártam Pozsonyt egy nap alatt. 

Napi szinten gyakoroltam az univerzum szavának meghallását.

Már magam is elhiszem, hogy szexi vagyok.

Szerettem, hetente többször is.

Köszönöm 2023, igazán kegyes voltál hozzám. 2024 gyere, nagyon várlak már. Kérlek, legyél legalább olyan kedves velem, mint a testvéred. 

U.i.: A bejegyzéshez az Apple Music szerint ebben az évben legtöbbet hallgatott számot választottam.

A múlt héten kaptam egy e-mailt a postától. Vámkezeléssel kapcsolatban kerestek. 

Tájékoztattak arról, hogy megérkezett a csomagom, melynek a vámkezelését elvégezték, a díjat 48 órán belül online kiegyenlíthetem bankkártyával, ha így teszek, akkor még kedvezményt is kapok, ha nem, akkor a csomag kiszállítását követően kell megfizetnem, de akkor már magasabb lesz az összeg. 

Belelkesültem. Piszkosul vártam már, hogy megérkezzen a rendelésem. Nem karácsonyi ajándékról volt szó, szóval nem volt ilyen végső határidő, nem majréztam volna, ha az ünnepek előtt nem érkezik meg. Bár mondjuk magamat lepem meg vele, úgyhogy mégis csak ajándék. A sajátom. 

Kifejezetten a karácsonyi őrület előtt adtam le a rendelést. Ismerem a dörgést, tudom, mennyire megőrülnek az emberek az ünnepek közeledtével, ha nem kezded el időben beszerezni az ajándékokat, esélyed sincs. Főleg, ha nem bolti készletből választasz. A külföldi rendelésekről meg ne is beszéljük. 

Márpedig a csomagom külföldről jött. Nyilván, mivel vámeljárás alá vonták. 

Máskor is egyenlítettem már ki a vámdíjat elektronikusan, úgyhogy nem aggódtam. Ez az egyik számomra igen tetszetős fejlesztése az MPL-nek, mivel a postásunk teljesen dilettánst. A leveleimet mindig a szomszéd postaládájába dobja, pedig hatalmas betűkkel szerepel rajta a nevem és az emelet, ajtó száma is. Csak akkor lehet eltéveszteni, ha az illető nem tud olvasni.

Nem lenne ez akkora baj, ha a szomszédban nem külföldi egyetemisták laknának, akik tisztára mese figurák, mert hol vannak, hol nincsenek, amikor pedig éppen itt tartózkodnak, akkor meg nem ürítik a postaládájukat. 

Szinte sosem kapom meg az értesítőket vagy a postás, vagy a szomszéd, vagy mindkettő miatt. Az utolsó mentsváram a követési szám. Ami vagy működik, vagy nem. 

Így az online vám értesítő maga a megváltás nekem.

Igen ám, csak hogy az e-mailben szereplő követési szám még csak nem is egyezett azzal, amit én kaptam, amikor a cég feladta a csomagom. 

Még így is rendben lehet, hiszen már egy csomószor megesett velem, hogy amint a szállítmány átlépte az országhatárt más számot adtak neki. Ami csak azért csodálatos, mert onnantól kezdve tök fölöslegesen nézegetem a régivel, nem fog működni. 

Úgy érzem, kicsit lyukas a magyar postaszolgálat rendszere. 

A levélben persze az online fizetésgomb, és a követési szám mellett szerepelt egy hozzáférési kód, egy fizetési határidő és egy dokumentumletöltés is. 

Megnyitottam a csatolt fájlt, hogy ellenőrizzem a részleteket. 

Semmi nem stimmelt. 

Sem a feladó ország. 

Sem a feladó. 

Sem a rendelés összege. 

Adathalászok, gondoltam rögtön. 

Időközönként szoktam kapni általában sms-et, ami valójában nem is az, mert nem számról érkezik, hanem e-mail címről, azzal az üzenettel, hogy a rendelt csomagom beérkezett a raktárukba, de hiányos címadatok miatt nem tudják kézbesíteni, ezért a linkre kattintva adjam meg őket. Még a vak is látja, hogy kamu. 

Főleg, hogy ezeknek a címeknek a vége mindig valami olyan, melynek semmi köze a csomagküldő szolgáltatásokhoz, .fr, mac.com vagy gamil.com. Még véletlen sem dpd vagy gls.

De ez most merőben új volt. Hiszen a posta oldaláról jött, posta cégérrel, postai elektronikus címmel és postai linkekkel. 

Ha hamisítvány, akkor elég jó. 

Tanakodtam, mi legyen. Merjem befizetni, kockáztassam meg, hogy mindent kiderítenek rólam majd leszívják a bankszámlámat vagy inkább ne. Mondjuk fogalmam sincs valóban ez történik-e ilyenkor, szerencsére még nem kerültem ilyen helyzetbe. Annál okosabbnak és felkészültebbnek tartom magam. Mindenhol kétlépcsős hitelesítési rendszert használok, amennyire csak lehetséges próbálom bebiztosítani magam a hackerek ellen. 

Google a barátom, úgyhogy nekiálltam kinyomozni, ki küldhette a csomagot.

A Mikulás. 

Csak viccelek.

Akadt egy sejtésem mi lehet, de nem lehettem igazán biztos benne. Két csomagot is vártam, amiből az egyik olyan társaságtól jött, akiktől rendszeresen rendelek, baromi magas a kiszállítás költsége, ennek viszont az az eredménye, hogy soha de soha nem kellett még extra vámot fizetnem. Sem a törvényt megelőzően, sem azt követően. 

Először rákerestem a vámpapírokban szereplő feladóra. Csak a nevét tudtam. Semmilyen cím nem szerepelt mellette azon kívül, hogy a feladó ország Franciaország. Beírtam a vállalat nevét, erre kijött, hogy nyomtatással foglalkozó cég. Egyedi pólókat, bögréket, párnahuzatokat és ilyesmiket lehet tőlük beszerezni kis és nagy tételben. 

Csakhogy a székhelye az Egyesült Államokban van. Az nem igazán a bagett hazája. 

Ekkor kigyúlt az agyamban a villanykörte. A sógornőm egyedi pulóverrel készül nekem karácsonyra, tudom, mert nyár óta egyeztetjük a mintát, amit szeretnék. Mi van, ha ez az ő ajándéka? Ha annyira leleményes volt, hogy a rendeléskor nem a saját címét adta meg, hanem az enyémet, hogy meglepjen valahogyan, ha már úgy is tudom, mit kapok. Simán kinézem belőle.

Gyorsan írtam neki egy üzenetet. Megkérdeztem, nem-e ő áll a dolog mögött. 

Amíg a válaszára vártam, tovább folytattam a nyomozást. 

Megnyitottam mind a két küldemény feladásáról szóló üzenetet, a követési számokra kattintottam, majd elkezdtem összehasonlítani a csomagok útvonalát és a mellettük szereplő dátumokat a vámpapíron szereplő dátummal. 

Az első, egy tematikus doboz az Amerikai Egyesült Államokból jött, a második, egy könyv pedig az Egyesült Királyságból. Ezt rendeltem meg december elején, erről kellett volna a vámnak szólnia. 

Az előbbi csak december 18-án lépte át az országhatárunkat, az MPL-től érkező e-mail pedig 17-én este érkezetett, és különben is az a csomag mindig postafutárral jön, tehát ez nem lehet az. 

Bár a UK-ből érkező dátumai megegyeztek a vám doksiban szerepelttel, a végösszeg nem. Ahogyan a feladó meg az ország sem. Tudtam, hogy a UK-s cég Franciaországban is nyitott egy üzletet, de semmilyen kapcsolatot nem találtam közte és az állítólagos feladó között. Arról nem is beszélve, hogy a társaság értesítője alapján a csomagot Nagy-Britanniában adták fel.

Teljes káosz. 

Ekkor megérkezett a válasz a sógornőmtől. Már csak benne reménykedhettem, de hiába. Nem ő küldte. 

Nem maradt más lehetőség. Tényleg a Mikulás gondolt rám. Idén korán és kissé valósághűbben kézbesíti az ajándékokat. 

Megértekeztem az esetet a férjemmel is. Ennek hatására befizettem a vámkezelési díjat. Nem állítom, hogy a rákövetkező napokban nem paráztam, ahogyan azt sem ismerem be, hogy elég sűrűn csekkoltam a bankszámlámat, történik-e rajta az engedélyem nélkül változás. 

Szerencsére nem történt. 

Pénteken kaptam egy újabb e-mailt a postától. Kissé silány grafikás karácsonyi fejléc, alatta a tájékoztató, nemzetközi küldeménye megérkezett, átvehető az alábbi helyszínen az alábbi időpontig. 

Szinte rohantam a kijelölt postára, miután aznap befejeztem a munkát. Ha a kíváncsiságomat elektromosságra lehetett volna váltani, akkor az egész országnak nem kellene egy hétig áramszámlát fizetnie.  

A csomag vastagságából és súlyából tudtam, mit kaptam. 

Nem a Mikulás küldte. 

A könyv lapult benne, amit az Egyesült Királyságból rendeltem. 

Köszönjük MPL a professzionális munkát és a precíz tájékoztatást.

Imádom a karácsonyi filmeket, ezért hangolódás céljából elkészítettem a saját karácsonyi filmes adventi naptáramat, mely 24 darab ajánlást tartalmaz első sorban a hazai streaming szolgáltatók kínálatából. Az első és második blokk már megjelent, most jöjjön az utolsó 7 film. A legnagyobb kedvenceimet a végére tartogattam, ezeket minden egyes évben megnézem. Készüljünk együtt az ünnepekre!

18. nap – Klaus: A karácsony titkos története (Klaus)

Hol nézhető: Netflix

Műfaj: animáció, családi film, vígjáték

Leírás: Egy önző postás és egy visszahúzódó játékkészítő valószínűtlen barátságot köt, és örömet szerez egy hideg, sötét városnak, melynek égető szüksége van rá. 

Fontos tudni: Netflix Original magyar szinkronnal és magyar felirattal. 

Személyes megjegyzés: Egy történet a karácsony és a Télapó misztikájának kialakulásáról valósághű keretek között. Fantasztikus a történet, tökéletes a dramaturgiája, a humora, az animáció pedig lenyűgöző. Rengeteg ponton kapcsolódhatunk hozzá, akár még könny is szökhet a szemünkben a nevetéstől vagy éppen az érzelmektől. 

19. nap – Holiday (The Holiday)

Hol nézhető: Netflix, Prime Video, SkyShowtime

Műfaj: vígjáték, romantikus

Leírás: Egy angol újságírónő és egy hollywoodi filmelőzetes-szerkesztő – egyikük sem túl szerencsés a szerelemben – lakást cserélnek az ünnepekre remélve, hogy így megszabadulnak az érzelmi terhektől.

Fontos tudni: A Netflixen és a SkyShowtime-on magyar szinkron és magyar felirat közül is választhatunk, míg a Prime Videón csak magyar felirattal nézhető.

Személyes megjegyzés: Imádom ezt a filmet. Amellett, hogy két erős, példamutató nő a főszereplője, olyan hangulatot és tanulságokat közvetít, melyekkel minden egyes nézés során több leszek. A története inspiráló, a zenéje tökéletes, a színészek pedig legendásak. 

20. nap – A Grincs (The Grinch)

Hol nézhető: Netflix, Prime Video, SkyShowtime

Műfaj: családi, vígjáték, animáció

Leírás: A Grincs egy cinikus méregzsák történetét meséli el, akinek küldetése, hogy ellopja a karácsonyt, ám egy fiatal lány ünnepi lelkesedése megváltoztatja a hozzáállását.

Fontos tudni: Mindhárom szolgáltatónál választhatjuk a filmet magyar szinkronnal és/vagy magyar felirattal. 

Személyes megjegyzés: Zseniális a humora, a magyar fordítás sziporkázó, eredetiben pedig Benedict Cumberbatch kölcsönzi Grincsnek a hangját, aki tökéletesen eltalálta a szerepet. Más, mint az élőszereplős változat, mindenképpen érdemes megnézni, ha kikapcsolódásra és karácsonyi melegségre vágyunk. 

21. nap – Múlt karácsony (Last Christmas)

Műfaj: vígjáték, dráma

Leírás: Kate manóként dolgozik egy egész évben nyitva tartó karácsonyi üzletben. Kate végtelen balszerencsével és rossz döntéshozatallal néz szembe, mígnem találkozik Tommal, egy titokzatos múltú, jószívű férfival, aki megkérdőjelezi cinikus világnézetét. Úgy tűnik, semmi sem tarthatja együtt ezt az össze nem illő párost, de néha hallgatnod kell a szívedre... és annyi kell, hogy higgy.

Fontos tudni: Jelenleg egyik streaming szolgáltatónál sincs fent, de több helyről kölcsönözhető.

Személyes megjegyzés: Annyira szép, szívhez szóló és váratlan ez a karácsonyi mozi, hogy annak ellenére, jelenleg semelyik streaming platformon sem szerepel, itt a helye a listában. Egy olyan történet, ahol a kezdéskor a főszereplő megzuhant állapotban van, ahogy pedig haladunk előre a cselekményben, úgy fejlődik a jelleme. A főszerepet a Trónok harcából ismert Emilia Clarke alakítja, partnerei többek között az Oscar-díjas Emma Thompson és a szintén Oscar-díjas Michelle Yeoh. Ismét egy brit alkotásról beszélünk, így nem is kérdéses, a végeredmény magával ragadó és minőségi. A forgatókönyvet többek között  Emma Thompson írta.

22. nap – Igazából szerelem (Love Actually)

Hol nézhető: Netflix

Műfaj: vígjáték, dráma, romantikus

Leírás: Számos nagyon különböző pár szerelmi életét követi nyomon különféle, egymással lazán összefüggő történetekben, amelyek a karácsony előtti egy hónapban játszódnak Londonban.

Fontos tudni: Kizárólag magyar felirattal érhető el, nincs hozzá szinkron. 

Személyes megjegyzés: Hol nevettet, máskor könnyt csal a szembe, reményt ébreszt, vagy ítélkezésre késztet. Igazi sztárparádé, élvezetes alámerülni a fantasztikus színészi játékokban. Egy klasszikus, ha nem láttad még, öreg hiba. Irány a kanapé, és nézd meg. Most! 

23. nap – A szerelem illata (Love Hard)

Hol nézhető: Netflix

Műfaj: vígjáték, romantikus

Leírás: Egy Los Angeles-i lány, akinek nincs szerencséje a szerelemben, egy randi alkalmazáson keresztül beleszeret egy keleti parti srácba, és úgy dönt, meglepi őt az ünnepekre. Amikor találkozik vele, rájön, hogy a srác kamu profilt készített és átverte.

Fontos tudni: Netflix saját gyártású tartalma magyar szinkronnal és felirattal. 

Személyes megjegyzés: 2021-es év legjobb karácsonyi filmje. Modern, nagyszerű helyzetkomikumokkal. Romantikus vígjáték, de az átlagosnál magasabb szintet hoz, a karácsonyi elemek felvonultatásában igazán kreatív megoldásokat választottak. Nem véletlenül választottam közvetlenül az Igazából szerelem után, akad olyan poén, amit kizárólag ennek a filmnek az ismeretében értünk meg. Ha mindez nem elég, akkor csak annyit mondok, Nina Dobrev a Vámpírnaplókból. 

24. nap – Noelle: A Télapó lánya (Noelle)

Hol nézhető: Disney+

Műfaj: családi, vígjáték, fantasy

Leírás: Kris Kringle lánya karácsonyi hangulatban van, de szeretné, ha valami fontosat tehetne, mint a bátyja, Nick, aki idén karácsonykor átveszi az apjuk helyét. Amikor Nick már majdnem szétmorzsolódik a nyomás alatt, Noelle azt javasolja neki, hogy tartson szünetet és menjen el… de amikor nem tér vissza, Noelle-nek meg kell találnia a bátyját, és időben visszahoznia, hogy megmentse a karácsonyt. 

Fontos tudni: Választhatunk magyar szinkront és magyar feliratot is. 

Személyes megjegyzés: A legnagyobb kedvencem az összes karácsonyi témájú film közül. Többek között Anna Kendrick miatt imádom igazán, de a történet is remek, a dramaturgiájáról és az információk adagolásáról nem is beszélve. Számos karácsonyi utalást találunk benne különböző módokon, például karácsonyi dalok egy-egy sorai hangoznak el prózai formában. Igazi csemege ezeket felfedezni. Nem egy romantikus mozi, amiért extra pont jár a készítőknek. Ez a film is szerepelt egy korábbi válogatásomban, de igazán itt a helye.
Ezzel véget is ért a karácsonyi filmes adventi naptár sorozatom. Karácsonyi hangulatban nem akadt hiány, remélem sikerült lelkileg felkészülnünk az ünnepekre és átadni magunkat a karácsony szellemének. Ha pedig valamelyik filmet nem sikerült a kijelölt napon megnézni, tökéletesek a két ünnep közötti időszakra is. Ezúton áldott, békés, zserbóban és örömökben gazdag karácsonyt kívánok!